A Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya cserbenhagyás miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
2008. szeptember 16.-án 08.25 óra körüli időben Piliscsabán a Fő úton egy piros színű Suzuki Maruti típusú személygépkocsi közlekedett Dorog felől Budapest irányába.
Haladása során egy párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten úgy változtatott forgalmi sávot, hogy a vele azonos irányba haladó Toyota Yaris típusú személygépkocsi 22 éves hölgy vezetőjét hirtelen fékezésre és irányváltoztatásra kényszerítette.
Ennek következtében a fiatal, dorogi hölgy gépjárműve megcsúszott, és a menet irány szerinti útpadkára, majd egy füves területre hajtott és ott felborult.
Az ismeretlen elkövető a helyszínt adatainak hátrahagyása nélkül elhagyta.
A balesetet egy középkorú nő láthatta, aki megállt, megkérdezte, hogy jól van-e a felborult jármű vezetője, majd mikor azt hallotta, hogy igen, tovább hajtott.
A fiatal nőnek csak néhány perc múlva segített két férfi kiszállni az autóból.
A balestben személyi sérülés nem történt.
A Rendőrség kéri azok segítségét, akik látták a balesetet, vagy a cselekménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek, hívják a Budaörsi Rendőrkapitányságot a 23/420-055-ös telefonszámon, vagy 112-es, 107-es rendőrségi hívószámok valamelyikét, illetve az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es telefonszámon is tehetnek bejelentést.
pmrfk
Publikálás dátuma: 2008.10.27.
Szerző: mongol86
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Megtörtént esetek
Megtörtént esetek (emailon kaptam és drótpostán érkezett)
"Jó buli volt, anyám írt smst, hogy
meghalt a papa,
én végigbőgtem az éjszakát, és kiderült, hogy a pápa halt
meg, csak anyám
nem bír ékezetet...

Ahogy Mark Twain mondja, "Ha támad a nevetés, semmi sem képes ellenállni." Sokszor hallottuk már, hogy a nevetés fertőző, azaz átragad egyik emberről a másikra.
Buszmegállóban várakozva egyszer csak elkezd mellettünk jóízűen nevetni valaki. Egy perc múlva már mindenkinek...

NEW YORK ‒ Egykori áldozata örül, hogy Roman Polanski filmrendezőt nem adták ki a svájci hatóságok Amerikának, így elkerülheti a büntetést.
Samantha Geimer 13 éves volt, amikor a filmrendező 1977ben leitatta és megerőszakolta Jack Nicholson házában. „Szerintem a...

Nem volt otthon Gyurcsány Ferenc, mikor vasárnap este tűz ütött ki abban a háromszintes, II. kerületi házban, ahol lakik. A Köztársasági Őrezred munkatársai észlelték a füstöt, értesítették a tűzoltókat és végig segédkeztek a mentésben....

12 darab egyforintos. Elvileg ennyit vágott zsebre kormányfőként Bajnai Gordon, akit a Blikk olvasói faggattak.
BUDAPEST — Elrakja emlékbe az egyéves kemény munkával megkeresett 12 forint miniszterelnöki fizetését Bajnai Gordon (42), aki tegnap a Blikk új szerkesztőségének első...

Egy héttel ezelőtt különös kép jelent meg az egyik napilapban, amelyen Pákó látható egy idegen hölgy társaságában, félreérthetetlen szituációban. Az énekes szerint a napilap, amely lehozta az állítása szerint évekkel ezelőtt készült...

Bárkivel megeshet, hogy házában ott ragad egy halálát elfogadni képtelen szellem vagy kísértet. A legrosszabb ami történhet, ha nem a házunkat hanem magunkat vagy ismerősünket szállja meg az ismeretlen erő.
Két fajta lény szállhat meg minket, az egyik az itt ragadt...

Kasuba L. Szilárd már egy ideje vágyott családra, de sokáig nem találta azt a nőt, akit el tudott volna képzelni leendő gyermekei édesanyjaként.
Egészen addig, amíg nem találkozott Huszti Enikővel, akivel azóta boldogpárkapcsolatban él, és 2009 tavaszán...

A Benkő feleséget keres című trash realityben feltűnt Edit nevű szereplő a Tv2-n panaszkodott az RTL Klubra, amely ezt nem is vette jó néven - nem is lesz vele valóságshow ősszel.
A Benkő feleséget keres című, 2009-es valóságshow-ban szerepelt Horváth Edit elfogadta a Frizi Hajdú Péterrel című...