50 ezer állásra adna pénzt a kormány
Ötvenezer állás megtartását teszi lehetővé a szerdai kormányülésen elfogadott 30 milliárd forintos, európai uniós forrásból finanszírozott munkahely-megőrzési támogatás - jelentette be Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára. Székely Judit csütörtökön, a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a kormány "4+1 napos" támogatása minden ötödik munkanap bérköltségét átvállalja a munkáltatótól, a pályázó cégek munkavállalóinak legfeljebb 50 százalékáig. Hangsúlyozta: ennek feltételeként az érintett cégeknek vállalniuk kell, hogy két éven át nem hajtanak végre létszámleépítést, illetve a bértámogatásban lévő dolgozókat hetente egyszer továbbképzésekben részesítik. A program így közvetlenül összesen 25 ezer alkalmazott képzését és munkahelyének megőrzését segíti, közvetetten pedig mintegy ötvenezer munkahely megtartásához járul hozzá. A munkahely-megőrzési pályázatból 20 milliárd forint a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, míg 10 milliárd forint a nagyvállalatoknak áll rendelkezésre - fűzte hozzá a szakállamtitkár. Székely Judit elmondta: a kormány eddig is sok intézkedést hozott a válság kedvezőtlen foglalkoztatási hatásainak minimalizálására. A kabinet erre a célra összesen mintegy 17 milliárd forintos állami keretet különített el az idén, amelynek első, 6 milliárd forintos pályázata lassan már ki is merül. A kormány második, 10 milliárd forintos állásmegtartó támogatása még szinte teljes mértékben rendelkezésre áll a pályázók előtt, akik április végéig jelentkezhetnek a felhasználásra. A kormányzati támogatások folyamatosságát biztosító "4+1 napos támogatás" pályázatai várhatóan ekkora, vagyis április végére kerülnek kiírásra - húzta alá a szakember.
index.hu
Publikálás dátuma: 2009.02.26.
Szerző: kokszos31
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Ha megint lesz intervenció Lengyelországban, az újra erősítheti a zlotyt és áttételesen a forintot, de a meg-megjelenő optimizmus generálta kisebb erősödések után elhúzódó gyengülés van soron - vázolta az ING Bank tradere a devizapiaci eseményeket.
Geszti Pál...

Egy lépéssel a nátha előtt
Mosom kezeimet
A szappanos kézmosás hatékonyan...
Egy lépéssel a nátha előtt
Mosom kezeimet
A szappanos kézmosás hatékonyan...
Mivel minden második ember szív- és érbetegség következtében hal meg, aki úgy él, hogy ennek a betegségnek akár csupán három kockázati tényezőjét elkerüli, csaknem másfél évtizeddel hosszabb életre számíthat, mint az, aki egész nap...

Az egyik legolvasottabb orosz lap internetes felületén Magyarország uniós elnökségének a kezdetére időzítve cikket jelentetett meg Orbán Viktor miniszterelnökről. A magyarok a volt szocialista országok közül harmadikként vehették át az Óvilág legnagyobb...

LEVÉL A SZŐKE NŐ ANYJÁTÓL:
Kedves Lányom!
Lassan írom levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Már nem ott lakunk, ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk A...

Gyermekkora különböző magántanárok és különórák között telt. Tizennégy éves korában felvették a drezdai tanítóképző szemináriumba, ám az iskola korlátoltsága nem kedvezett szárnyaló fantáziájának, és arra is...

Már megint egy jelenség, amelyet a túlzott szexuális szabadsághoz kötnek. Ennek a szexuális szabadságnak része a párhuzamos kapcsolat, a szüzesség egyre korábbi elvesztése, a szexpartnerek gyakori váltogatása. Ám mindettől valaki még nem feltétlenül nevezhető...

Hozzávalók:
Hozzávalók:
A sima piskótához:
3 egész tojás, 3 evőkanál kristálycukor, 3 evőkanál rétesliszt.
A kakaós piskótához:
3 egész tojás, 3 evőkanál kristálycukor, 2 evőkanál rétesliszt, 1 evőkanál holland kakaópor...

Fény derülhet a véres események részleteire
A titkos adatok közzétételének köszönhetően fellebbenhet a fátyol az 1989-es rendszerváltásról.
A húsz évvel ezelőtti romániai véres eseményeket övező megannyi rejtély megfejtésében...

Csalás miatt keresi a paksi rendőrség azt a férfit, aki svájci munka ígéretével előleget kért Paks környékiektől, a pénzzel azonban eltűnt. Hétfőn tizenhárman tettek feljelentést a paksi kapitányságon. A sértettek szerint a férfi egy ismerősén keresztül...