Nőgyógyász sztori
Mi nők mindannyian tudjuk, mit jelent egy nőgyógyászati vizsgálatra való felkeszülés. Testileg és lelkileg is különleges előkészületeket igényel, beleértve a ruházat megfelelő kiválasztását és a szokásosnál is alaposabb tisztálkodást, nehogy valami kellemetlenség legyen. Az egyik magazin pályázatot írt ki nőknek a legcikisebb nőgyógyászati élményük megírására. Az 5000 dolláros fődijat ez a pályamű vitte el:
Délre kaptam időpontot a nőgyógyászhoz, örültem, hogy délelőtt viszonylag stressz mentesen fel tudok készülni majd az eseményre. Reggel azonban telefonhívást kaptam a rendelőből, hogy jó lenne, ha 9:30-ra ott tudnék lenni. "Persze, ott leszek" mondtam a legnagyobb nyugalommal, és csak utána estem pánikba. A reggeli kapkodás a szokásos menetben folyt, gyerekek reggeliztetése, öltöztetése, uzsonnák csomagolása, fuvarozás az iskolába, óvodába stb.
8:45-re értem haza, nem volt már idő újabb fürdésre, ezért csak gyorsan felkaptam a mosdókesztyűt a kád mellől, és jól lemostam magam "ott". Autóba vágtam magam és rohantam az orvoshoz. Felfeküdtem az asztalra, a fejemet a fal felé fordítottam, és azt képzeltem, hogy Párizsban sétálgatok. A doki megszemlélte a terepet, majd így szólt:
- Huha! Látom, ma volt egy kis különleges felkészülés...
Nem tudtam, miről beszél, nem reagáltam semmit, tovább sétáltam "Párizsban".
Hazamentem, a nap további része a szokásos rutin szerint ment, főzés, gyerekek összeszedése, házi feladatok ellenőrzése stb. Délután felé a lányom ijedt hangon kérdezte:
- Anyu, hol van a mosdókesztyű a fürdőszobából?
- Kidobtam, vegyél elő másikat.- mondtam neki. Mire a lányom:
- De nekem az kell, mert benne volt az összes csillámporom és flitterem!
Egy barátom küldte e-mailben!
Publikálás dátuma: 2008.10.26.
Szerző: Zsozso
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Itt a lista! Nézze meg, mennyit bukott a magánnyugdíj-pénztárral!
Óriási csapás a magánnyugdíj-pénztári tagoknak, hogy a törvény éppen a válság idején írta elő az áttérést az úgynevezett választható...

Egy férfit becsületsértés miatt beperelt egy nő. A vád az volt, hogy a férfi disznónak nevezte a nőt. A bíró bűnösnek találta a férfit, és pénzbüntetésre ítélte. A férfi utána odament a bíróhoz és megkérdezte:
- Bíró...

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint le kellene mondania a miskolci polgármesternek és a jegyzőnek, amiért még az árvíz idején is adtak ki építési engedélyt a Felsőzsolca melletti árterületre. A miskolci önkormányzatnál...

Életfogytiglani börtönbüntetésre, de minimum 17 év letöltendő szabadságveszésre ítéltek egy férfit Angliában, aki azért gyilkolta meg feleségét, mert az asszony "egyedülállóra" változtatta családi állapotát a Facebookon -...

Most, hogy a Reggeli székébe került, Erdélyi Mónikának le kell fogynia, úgy 15-20 kilót - tudta meg a Blikk az RTL Klub egyik neve elhallgatását kérő munkatársától. Az anonimitásba burkolózó informátor szerint Erdélyi sosem volt vékony, de az évek...

Az atv.hu értesülése szerint kedden délelőtt Felcsúton ülésezik az Fidesz elnöksége, ahol értékelik a választások utáni helyzetet, és határoznak a pártra váró munka további menetrendjéről.
Mint emlékezetes, a képviselő-jelöltek...

1920-as évek
Miután első autója nem kapott bebocsátást az 1924-es New York-i autókiállításra, Walter P. Chrysler leparkolta Chrysler Six prototípusát a show előcsarnokában, ahol az arrajáró befektetők és kiállítók is szemrevételezhették az új...

Nem könnyű az egykori nyuszilány élete. Az elmúlt három hétben olyan dolgot tett, amelyet nehezen bocsátanak majd meg neki. Kendra Wilkinson alaposan megtisztelte a limuzinokat…
Nem könnyű az újdonsült kismama élete: izgalmas partik, csillogó fotósorozatok, saját televíziós...

Miniszterek vagyonnyilatkozatai: sok a vesztes, de volt olyan, aki jól járt: Székely Tamás például horvátországi nyaralót vett.
BUDAPEST — Nem csak a kormánytagok népszerűsége, hanem a pénztárcája is alaposan megsínyli a válságot. A miniszterek...

Néhány napja még javában külföldön tartózkodott Stohl András: egyszerűen elege lett a körülötte folyó cirkuszból – írja a Kiskegyed. Túl sokáig nem maradhat kinn, mert július 14-én kezdődik Siklóson a Tenkes kapitánya előadás, és előtte a...