Egy főiskolán a hallgatóknak egy olyan mondatot kellett fogalmazniuk, amelyben a "szeretet" és a "szex" szó is előfordul.
- Egy női hallgató fogalmazása:
"Amikor két ember mélységesen és szenvedélyesen szereti egymást, és mindkettőjükben megvan az egymás iránti magas fokú és kölcsönös tisztelet, akkor a társadalom morálisan és spirituálisan is támogatja, hogy ez a két személy a fizikai szex mámorában egyesüljön."
- Egy férfi hallgató munkája:
"Szeretem a szexet."
Egyik reggel a Bumerángban (Sláger Rádió) SMS-eket olvastak a hallgatóktól:
- "Üzenem a Kopasz Mercisnek aki az előbb beintett, hogy a mellette ülő szőke háromszor megvolt. A fehér Opeles."
Tíz perc múlva a válasz:
- "A Mercis vagyok, az Opelesnek üzenem, hogy a szőke akit hátulról látott, az öcsém."
Az 1960-as években a NASA az űrprogramja során hatalmas problémával találta szembe magát: a golyóstoll, működési elvéből következően nem működik a súlytalanság állapotában, így az űrben nem tudnak írni.
Beindítottak egy programot, amely során mintegy 1 millió dolláros költséggel sikerült is egy tökéletesen működő példányt elkészíteniük.
A szovjetek eközben ugyanezen problémával találkoztak. Rövid tanakodás után úgy döntöttek, hogy az űrben inkább ceruzát használnak.
Publikálás dátuma: 2008.10.26.
Szerző: Andrew0207
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Jelentkezett valaki a péntek hajnalban befogott madárpókért: Both Zoltán vadállatbefogó szerint egy ismeretlen telefonáló arra kérte, adja vissza neki az állatot. Azt is elmondta, hogy fényképezni vitte le a pókot, közben azonban kapott egy...

A 6 leghatásosabb gyógynövényBár a gyógyszereket nem mellőzheted teljesen az életéből, bizonyos helyzetekben talán érdemes gyengédebb megoldásokkal is próbálkoznod. Erre adunk néhány ötletet.
Azt már sokan tudják, a túlzott...

Egy nap négy férfit akasztott a hóhér Japánban
A büntetés e módja méltatlan civilizált országokoz
Egyszerre négy embert akasztott fel a hóhér Japánban. A...

Útlevél és repülőjegy nélkül szállt fel egy Kolumbiából Chilébe tartó repülőjáratra egy 15 éves fiú. A kolumbiai repülőtér biztonsági kameráinak felvételén jól látszik, ahogy szorosan más utasok mögött a fiú...

Banánjoghurtos sütemény recept
» növényi olaj
» 30 dkg liszt
» 20 dkg cukor
» 2 tk. sütőpor
» 1 tk. szódabikarbóna
» 1/2 tk. só
» 1,5 dl sovány joghurt
» 1,5 dl tej
» 1 banán
Fogunk egy tálat, összekeverjük benne...

Vérig sértették a reggeli Mokkában, ezért perrel fenyeget az egyébként ideggyenge Judy Nero. Az ex-pornóst állítása szerint azért hívták meg a műsorba, hogy pánikbetegségéről meséljen – ezzel több, hasonló sorsú társának adva...

Vécében lyukadt ki széfterem helyett egy francia bankba betörő férfi. A 21 éves bankrabló a hét végén "tévedt el", rosszul célozta meg egy marseille-i bank lakossági kazettatermét, és helyette jókora lyukat ütött a vécé falába...

Jövő héten kaphatják meg az útilaput a miniszterek
[origo]2009. 04. 04., 9:44Utolsó módosítás: 2009. 04. 04., 21:52Címkék:Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc lemondása, kormányválság 2009eszközök:
Jövő héten véglegesedik Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt...

Menekülés közben valami rázuhant, és ezután elmerült a hős férj, aki a feleségén kívül több utast is megmentett.
Aswan — Iszonyatos tragédia sokkolt egy brit családot, akik talán sosem jönnek helyre lelkileg. Életük legboldogabbnak induló...

„Minden magyar emberrel szembeni támadás”
A Fidesz európai parlamenti képviselője erélyesebb fellépést vár a kormánytól a román határőrök eljárása miatt. Szájer József minden magyar emberrel szembeni támadásnak nevezte, ha...