Persze ennek ellenére ő jó fej lány
Zimány Linda színt vallott. A szőke szépség mostanában imádja a vámpíros filmeket, barátnőjével együtt szereti szívatni az embereket, és a szexbe szerinte simán belefér a szerepjáték.
Hétvégén kamionsofőröket és kurvákat oszlattak a Deák térnél, ahol ott volt Zimány Linda is. Persze ezt nem kell szó szerint érteni, egyszerűen egy farsangi buliról volt szó. Míg Linda szerint kamionsofőrnek beöltözni poénosabb lett volna, mégis maradt a kurvás ruci, hiszen azt mégis csak könnyebb elővenni a szekrényből. A szőke szépség már hosszú ideje egyedül éli mindennapjait, ám ennek ellenére ő is tagja volt annak a zsűrinek, aki a hétvégén megválasztotta az év legszebb párját.
- Nálam számítanak a külsőségek, de emellett természetesen azt is figyelni fogom, hogy milyen válaszokat adnak a párok a különböző kérdésekre, illetve fontos az összhatás is. Mikor megtudtam, hogy mi a fődíj, azt gondoltam, a francba, hogy nincsen párom. Mondtam Lalának, hogy összeállhatnánk egy kör erejéig - mosolygott Linda, aki érdekes dolgokat részesít mostanában előnyben.
- Rákattantam a vámpíros filmekre, az összes ilyen jellegű klasszikus beszereztem, és Brad Pitt bármikor szívhatná a véremet - nevetett a keresett modell, aki saját bevallása szerint nagyon jó fej csaj.
Zimány Linda őszintén - videó
Hírdetés 
A cikk a hirdetés után folytatódik.
- Szeretem szívatni az embereket, de csak poénból. Mi a barátnőmmel ilyen vicces lányok vagyunk.
A vicces lányok pedig a szerepjátékokat is kedvelik, persze csak bizonyos kereteken belül.
- Párkapcsolaton belül a szerepjáték abszolút belefér, hiszen fontos, hogy ne laposodjon el a dolog.
Linda mellett ezek szerint nem lehet unatkozni, és aki mostanában szeretné meghódítani a csainos hölgyet keressen valami jó vámpíros filmet, így biztos lesz a siker.
Publikálás dátuma: 2009.02.23.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Könnyebben vethet be olyan titkos információgyűjtési eszközöket az APEH, amelyekhez bírói engedély szükséges, ha egyesítik a VPOP-val - írja a Vasárnapi Hírek. Ez azt jelenti, hogy az adóhatóságnak módja lesz telefonokat lehallgatni, vagy levelezést megfigyelni....

100 éves lett Bádog Böske...
100 éves lett Bádog Böske...
Jogosítvánnyal nem rendelkező, álmozdonyvezetőt fogtak el szombaton a MÁV belső ellenőrei - írja a Blikk. A csaló hónapok óta vezette a MÁV vonatait, kedvenc szakasza pedig a Székesfehérvár-Budapest útvonal volt.
Álmozdonyvezetőt fogtak szombatra virradóra a MÁV belső ellenőrei -...

A légiutas-kísérők időnként komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy a repülés
> előtti "repbiztonsági monológjukat", amit mindenki un, egy kicsit
> szórakoztatóbbá tegyék. A következők valóban elhangzottak a fedélzeten:
>
> "A szeretőnket...

Távolodni az MSZP-től: ez jelentheti a helyi szervezetek és képviselők túlélését és a baloldal megújulását egyaránt, kommentálta több MSZP-s prominens azt a hírt, hogy Balassagyarmaton kivált a szocialista frakcióból négy olyan képviselő, akik tagjai a...

Hétfőtől kapható a világ legolcsóbb autója
Hétfőn hivatalosan is megkezdődik Indiában a világ legolcsóbb...

A pénzügyi szektorra kivetett extra adóval lehetne feltölteni a bajba került euróövezeti tagországok támogatását szolgáló új alapot - a brüsszeli bizottság tanulmányát a Reuters szerdai jelentése szerint a hét elején vitatták meg az...

Egyre népszerűbb desztináció a magyar és az európai turisták körében Montenegró. A néhány napja függetlenné vált ország a turizmusra most különleges hangsúlyt fektet. Az ide érkező külföldi vendégek a lenyűgöző tengerpart és a...

A gazdasági válságnak köszönheti létét számos barna medve Bulgáriában, ugyanis a kedvezőtlen anyagi körülmények között, a vadászok nem engedhetik meg maguknak, hogy több tízezer eurót fizessenek egy-egy elejtett óriás után.
"Vadászok...

Hasba lőtte felesége új élettársát
2009. január 30. 11:48
MNO
Hasba lőtte felesége új élettársát egy férfi a Heves megyei Pétervásárán; a sérült férfit kórházba szállították, az elkövetőt őrizetbe...