Müller Attila pokoli gyermekkora
//
var ord=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
// ]]>
![]()
src="http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=10762&nah=!ie"br /
alt="Kattintson a hirdetésre!" />
BUDAPEST — Ki gondolná, hogy a mindig derűs, életvidám Müller Attila, mosolytalan, depressziós gyerek volt, akinek még az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében? „Kiskamaszkoromban komolyan be tudtam fordulni” – mesélte a Cool Tv műsorvezetője.
"Tizenkét éves koromtól rosszul éreztem magam a bőrömben. Édesapám erős egyéniség volt, érzelmileg tört meg. Például olyasmiket mondott, hogy ebből a gyerekből nem lesz semmi. Taposott az élet, lassabb voltam, mint a többiek, szemüveges, rosszul öltözött, nem jó tanuló, és nem népszerű. Nem öngyilkos akartam lenni, szuicid vagyok, imádom veszélyeztetni az életem.”
Szily Nóra csütörtöki műsorából a Reflektor Tv-n az is kiderül, hogy Attila 16 évesen döntött úgy, hogy nem adja meg magát, bebizonyítja, ő is értékes ember. „Felszívtam magam, és azóta pörgök – mondta. – Úgy gondolom, letettem az asztalra elég sok mindent, ma már tudunk apámmal beszélni.”
forrás:blikk.hu
Publikálás dátuma: 2009.02.22.
Szerző: zsuzsa79
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Eladásra ítélt lakásokra adott ki bérleti jogot Erzsébetváros
Wirth Zsuzsanna2009. 03. 03., 9:41Utolsó módosítás: 2009. 03. 03., 11:02
eszközök:
Az erzsébetvárosi önkormányzat 2008-ban több, korábban már eladott házban található...

A levegő tiszta ... kosz
Ha valaki nem tudná, mennyire szennyezett a levegő porral, korommal, könnyen meggyőződhet róla. Milyen lesz például a reggel még hófehér ing vagy blúz nyaka? A budapestiek esetében nagy valószínűséggel sötét szürkés-barna, akkor is, ha minden reggel...

Eszeveszett üvöltésbe torkolt a Viva tévé egyik élő műsora. Benkő Dániel a stúdióba rohant, és veszekedni kezdett ex-feleségjelöltjével.
Benkő Dániel mindig csinál valami őrültséget, csakhogy felkeltse az emberek figyelmét. Legutóbb az Interaktív...

Hazaérsz fáradtan a munkából, és nincs erőd, hogy a gyereket szórakoztasd? Úgy teszel, mint a legtöbb felnőtt? Beülteted a gyereket a tévé elé, és te nyugodtan lazíthatsz, vagy készítheted a vacsorát a konyhában. A gyereket, pedig szórakoztatja a színes...

A II. Világháború óta első ízben hajózott át orosz hadihajó a Panama-csatornán.
A Csabanyenko Tengernagy nevű tengeralattjáró romboló 450 matrózával 64 év óta az első orosz hadihajó, amely a 80 kilométeres, és 1999-ig teljesen amerikai felügyelet alatt...

Igencsak kapóra jött a 10 milliárd forintnyi lottónyeremény a kettő közül az egyik nyertesnek Németországban, mivel éppen elveszítette a munkahelyét.
if(!window.goA)document.write('');
if(window.goA)goA.addZone(52581,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
<a...

Nagy valószínűséggel bárki fel tud sorolni olyan helyeket Budapesten, ahol rendszeresen szabálytalanul és szemtelenül jutnak előnyhöz autósok. Sok vezető úgy gondolja, neki nem kell kivárnia a kritikus kereszteződések, elágazások, útszűkületek előtt várakozó sort,...

Havazás, hófúvások, helyenként viharos szél várható
2009. február 18. 04:48
Szerda reggelig az országban sokfelé várható havazás. Többfelé – elsősorban az ország keleti felében – újabb, 5 cm-t meghaladó hó...

Magyar fiatalok csoportját támadta meg egy 15 fős szerb társaság pénteken Temerinben. A magyar fiataloktól Koszovóval kapcsolatos szlogenek skandálását követelték, és miután erre nem voltak hajlandóak, előkerültek a boxerek és a sörösüvegek. Az egyik magyar...

Az étkezési jegyek adó alá vonása-ahogy azt a kormány tervezi- a vendéglátóipar forgalmának mérséklődését ,sőt akár munkahelyek megszűnését is eredményeszheti- állítja a témában érintett ÉtkezésiUtalvnyforgalmazó...