Yokohama hot roda show
Magyarországon legfeljebb a Wild olvasóknak közismert Japán legkomolyabb hot rod-os rendezvénye. A Wild Magazin évek óta tudósít erről az eseményről, máshonnan aligha jut el info hozzátok. Nos, a szigetország épített autó-, és motor fanatikusai idén is kitettek magukért.

Már a csarnok felé haladva megdöbbenhettünk néhány rod-on. Olyan természetességgel közlekedtek az utcán a Nissan és a Toyota világháború előtti modelljei, mintha a piacra indultak volna bevásárolni. És ezek a parkoló felé igyekvő vendégek autói közé tartoztak… Az ütős vasak ugyanis bevonultak már az előző este!

Ilyen előzmények után léptük át a csarnok ajtaját, magunk mögött hagyva a különleges környezetet. Yokohamában ugyanis egy ultramodern városrészben, a Pacifico negyedben épült meg a kiállítási csarnok. A felhőkarcolók között erősen futurisztikusan hatottak a régi autók.
A kapuit 9 órakor nyitó kiállításra több országból hívtak építőket, így jöttek az USÁ-ból, Németországból és Svájcból is. Elhozták például a Beatniks klub egyik autóját (James Hetfield is a klub tagja), a „Skyscraper”-t, Rick Dore 1953-as Buick Skylark építését. De itt volt Todd Haas ’57-es Chevy Gasser-e is, amit a „So Cal”-os Jimmy Shine épített.

A japán építők másfél tucat hot rod-ot hoztak el, custom autóból pedig ennek a többszörösét. Külön standot kaptak a bogarasok, ez az autó érthető módon ott komoly kultusszal bír. VW újságjuk mellett több márkaklub gyűjti egybe a tulajdonosokat. Féltő gonddal óvják a bogarakat, vagy akár a régi mikrobuszokat. Különleges, nem széria példányokban gyönyörködhettünk.
A radikális autók meglepő formákat mutattak be. Úgy látszik, mikor a hot rod-okból, customokból már szinte mindent kihoztak, új irányvonalakat keresnek. A győztes ebben a kategóriában például egy olyan kocsi volt, ami egy pénzszállító autó átalakítása volt. De nem valami szép, hanem az a csúnya fajta szögletes, ami olyan szinte, mint a tejeskocsi, aminek még ajtaja sincs…
Elképesztő luxus kárpitozásokat, fényezéseket volt lehetőségünk megszemlélni. Olyan motorterek, melyekről enni, vagy melyeken akár műteni lehetne. Kis kivilágított részletek, egyedi megoldások… Nagyon tetszett, hogy egy Chevy-n az automata váltó kezelőgombjai kis üvegcsék voltak, és mindegyikben kivilágított buborékok úszkáltak.
Volt tehát szép autó, furcsa autó, csúnya autó – minden mennyiségben. Közben meg folyamatosan zúztak a rockandroll bandák. Négy is volt, nekem a kaliforniai Dynotones jött be, de a legjobb a tokió-i El Camino volt. A pinstripperek a csajokra is festettek, nemcsak fémdarabokra, szóval volt mit nézni.
Sajnos lemaradtunk a „So Cal”-os Chevy Gasser burn out-járól, amit a bejárat előtt követett el a kiállítás előtti estén. A nyomai viszont még megvoltak a csarnok előtt.

Az impozáns méretű kiállítási csarnokból egyébként kettő is volt. Az autók terme mellett volt még egy hasonló, a kétkerekűeknek.
A japán motorépítési irányvonal ismert előttetek, jó néhány japán show bike-ot mutattunk már be. A tradícióikra mindig is büszke japánok nem változtattak 2009-re. Nincs új irányvonal, bár láttunk jócskán eltúlzott formákat, mindenféle szempontból. Alapvetően azonban továbbra is a kecses chopper, keskeny kormány, old school, vékony kerekek témakörben alkotnak. Persze miért is változtatnának, ha a világ is inkább őket követte az utóbbi néhány évben…

Kivételek viszont vannak. A széles kerék alig jelent meg eddig feléjük – tényleg elenyésző számban, és az sem volt túl széles. Általánosságban ez most sem változott, de egy európai szemmel is széles megoldást mutatott be a tokió-i Skull Hills. Elől-hátul 330-as gumival szereltek fel egy softail Harley-t! Nesze neked, vezethetőség…

A kecses témakörön belül sok minden megtalálható volt. 2 méter hosszú első villa, springer, ami láncszemekből lett kialakítva, vagy teljesen függőleges kipufogók közvetlenül a hát mögött felvezetve.
A kétkerekűek között jelentős HD túltengés volt, de szép számban voltak japán motorok is. A „hazai” kategóriát külön is jutalmazták, győztese egy klasszikus stílusú Kawasaki lett, a Double Motor Works, 1974-es W3-asa.
A motorépítés népszerűsítésére próbáltak gondot fordítani. Élőben hajlítgatta a fémlemezeket egy ügyes lakatos, bizonyítva a megoldások egyszerűségét – és a témakör szinte minden szeletéből jelent meg kiállító.
Az egynapos kiállítás ismét látogatói csúcsot döntött. Mi pedig elhatároztuk, hogy jövőre is megnézzük Yokohamát!
BŐVEBB KÉPANYAG A WILD 159. SZÁMÁBAN!

Kilátás a közeli Landmark Tower tetejéről a Fuji-ra.
Forrás: Wild
Szöveg: Dínó
Publikálás dátuma: 2009.02.20.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
400 roma a miniszerelnöktől kér lakást
Megdöbbentő!
Újabb 400 roma döntött úgy, hogy ha nem kap a miniszterelnöktől ÚJ LAKÁST, akkor elhagyja Magyarországot.
Kérdés: Te kapsz új lakást a miniszterelnöktől??
Pedig te dolgozol, ebből kifolyólag jövedelmed...

Elkészült a 400 GB-os Blu-ray
A Pioneer Tajvanon mutatta be a 16 hagyományos Blu-ray rétegre épülő speciális korongját, amely csak az első lépést jelenti a kapacitás további növelése felé vezető úton. Az 1 TB-ot is elérhetőnek tartják.
A friss...

Morvai Lehel, a tudásközpont ügyvezető igazgatója megerősítette az MTI információját és elmondta: két, összesen hat négyzetméternyi üvegtábláról van szó, amely az éjszaka folyamán "gyakorlatilag szétrobbant", darabjai pedig a földre...

Színek csodája - a piros
Színek. Jelen vannak mindig és mindenhol. Lakásunkat, irodánkat, életünket és ruhatárunkat is megszínesítik. Mit jelentenek a színek valójában? Tudjuk, hogy ha például lila, piros, vagy zöld ruhát veszünk fel, mit sugall...

„Egyetértek vele, hogy ez egy rossz kezdés, de mit tehetünk?” – a Hírszerző szerint ez is szerepelt Orbán nyilatkozatában, de a Miniszterelnökség és az MTI tudósításából a mondat kimaradt.
„Egyetértek vele, hogy ez egy rossz kezdés, de mit tehetünk?” – a Hírszerző szerint ez is szerepelt Orbán nyilatkozatában, de a Miniszterelnökség és az MTI tudósításából a mondat kimaradt.
Valamelyest enyhülhet az egészségügy több ágazatában már kritikussá váló nővérhiány, szerdától 334 közmunkás kezdi el tevékenységét a kórházakban - írja a Világgazdaság.
A napilap Bálint Attilára, a munkaügyi...

Megy a sánta és a dadogós az úton. Azt mondja a dadogós:
- Tte sá-sá-sánta ttu-tudod, ho-hogy nnem ssá-sántitanál?
- Hogy?
- Hha aaz eegyik ll-lábaddal aaz úú-úton, a mm-másik llábaddal a pp-patkán mmemennél.
- Te dadogós. Te tudod, hogy nem...

Nincs könnyű dolga a rendőröknek Új-Zélandon sem, egyebek közt vécéhasználat után elmulasztott légfrissítés miatt riadóztatják őket.
Nem gyakran, de a minap ilyen is előfordult. A dühödt telefonáló egy 51 éves feleség volt, aki azonban csak az...

David Arquette-t
2009.02.28. 18:58 - .syl.
A 37 éves színészt eddig plasztikai műtéttel vádolták, amiért letakarta a szemét, most azonban kiderült, hogy valójában egy jóindulatú daganatot távolítottak el a szemkörnyékéről. Courtney Cox férje szerint nem volt olyan...

Tizenkét országban körözték, végre rendőrkézen
Németországban fogtak el egy toplistás baranyai bűnözőt
Németországban fogták el a napokban Baranya egyik legkeresettebb, toplistás bűnözőjét, aki ellen tizenkét országos, valamint négy nemzetközi...