40 millió forintot vesztett a postás
Címkék: Egyesült Királyság, csalás, millió
Mintegy 40 millió forintnak megfelelő összeget adott kölcsön csalóknak egy hiszékeny brit postás. A férfi, aki valószínűleg soha többé nem látja viszont a pénzét, egy közösségi oldalon ismerkedett meg a gyógyszerre, temetésre és nyomozókra gyűjtő szélhámosokkal.
Shane Symington a MySpace.com közösségi oldalon ismerkedett meg amerikai nővel, aki az "Angela" nevet használta, írta a Daily Mail. A 2007 tavaszán kezdődő barátság azonban egy idő után rémálommá változott a 32 éves postás számára.

A virtuális barátnő nem létezett
A 23 éves "barátnő" a postás anyagi támogatását kérte édesanyja állítólagos egészségügyi kiadásaihoz, majd a temetéséhez. A nő ezután öröksége megszerzéséhez szükséges adókra hivatkozva kért újabb összegeket. A pénzkérés több mint egy évig folytatódott, végül a naiv levélkihordó megadta banki adatait és több mint 100 ezer fontot (31 millió forintot) adott kölcsön a csalónak.
Csak akkor kezdett gyanakodni, amikor a nő hirtelen megszakította vele a kapcsolatot. Később egy sms-t is kapott a magát Angelának nevező személytől, aki bevallotta, hogy az egészből egy szó sem volt igaz. Kiderült, hogy közösségi oldalon fürdőruhában feszítő szőke szépség nem más, mint egy nigériai férfi, aki egy modell képeit használta a postás átveréséhez.
A hiszékeny postás kálváriája ezzel még nem ért véget. Szerencsétlenségére megismerkedett egy olyan nővel, aki állítólag szintén a nigériai csaló áldozata lett. A nő ahhoz kért anyagi támogatást, hogy felbéreljen két korábban FBI ügynökként dolgozó nyomozót, akik megpróbálják visszaszerezni mindkét károsult pénzét. A postásnak sikerült újabb 30 ezer fonttól (9,3 millió forinttól) megszabadulnia, amit valószínűleg soha nem fog viszontlátni.
Symingtont, aki összes megtakarított pénzét kölcsönadta, nagyon megviselte az eset, és depresszióba zuhant. Tartozásai vannak, elvesztette a hitét az emberekben. Azelőtt minden este eljárt szórakozni, most pedig erre sem telik neki.
A pórul járt férfi még csak nem is reménykedhet abban, hogy visszakapja a pénzét, a Nigériában kialakult politikai helyzet miatt a hatóság együttműködésére nem lehet számítani a nyomozásban, mondta a rendőrség szóvivője.
Deluxe Magazin
Publikálás dátuma: 2009.02.20.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Állítólag 200 milliót fizetett az üzemeltető a 4 buszért. Ebből a legdrágább magyar buszokat is megvehették volna.
Magyar helyett török, a magyar járművekkel sem árban sem minőségben nem versenyképes Otokar tipusú autóbuszok szállítják a magyar...

2008.11.22., 8:19
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
A Holdnak huszonkilenc napja. A Nap hossza: tizedfél óraa. az éj hossza tizenötödfél óra. A Nap kel 7...
2008.11.22., 8:19
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
A Holdnak huszonkilenc napja. A Nap hossza: tizedfél óraa. az éj hossza tizenötödfél óra. A Nap kel 7...
"A legnagyobb szerkesztői aljasság" az M1-en
A Nyilvánosság Klub szerint lábbal tiporta a közszolgálati etikát és pocsolyaszintre süllyesztette az újságírást a köztévé híradójának egyik riportja. A szervezet közleményét szó szerint...

Az elsődleges információk szerint lelőtte volt feleségét engedély nélkül tartott fegyverével, majd öngyilkos lett egy férfi Kazincbarcikán - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t. Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a...

Közismert neve: Sharon rózsája
Növény tipusa: Lombhullató bokor
Virágzási idõszak: Július - Október
Virága: hófehér
Fényigénye: napsütéses hely, kis árnyékkal
Vízigénye: Közepes
...
Közismert neve: Sharon rózsája
Növény tipusa: Lombhullató bokor
Virágzási idõszak: Július - Október
Virága: hófehér
Fényigénye: napsütéses hely, kis árnyékkal
Vízigénye: Közepes
...
2009. májustól Miskolcon hozza létre Regionális Ügyfélszolgálati Központját (Regional Customer Service Centre) a Vodafone. A Miskolcon több mint háromszáz új munkahelyet teremtő központ előreláthatólag másfél-két év múlva működhet teljes...

A játékosok és IT-profik körében egyaránt népszerű benchmark program 10. életévébe lépett, amelyet a Futuremark cég részletesebb visszatekintéssel, illetve egy versennyel ünnepelt.
Némileg meglepő lehet, hogy a szoftver 10 éve jelent meg a piacon - gyorsan telik az idő, főleg...

A kutatók régóta sejtették, hogy az ősemberek is használtak kábítószereket, azok mibenlétéről azonban pontos bizonyítékok helyett csak áttételesekkel rendelkeztek, a bizarr prehisztorikus festményektől az ásatásokon talált kendermagokig.
Most viszont sikerült...

Rákkeltő növényvédő szerrel szennyezett bébiétel forgalmazását tiltotta meg a Tesco Global Zrt. áruházaiban a Fővárosi és Pest megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága - tájékoztatta a...

Egy végigaludt éjszaka nem kompenzálhatja a krónikus alváshiányt, amely halmozódik, és rontja az egyén teljesítményét - derítették ki amerikai kutatók, akik vizsgálataik eredményét a Science Transitional Medicine orvosi folyóirat legújabb...