Tragikus részletek derültek ki a kétéves Rebecca Hopper haláláról, aki babakocsijával együtt a tengerbe esett és megfulladt. A kislány édesapja szeretőjével vitte sétálni gyerekeit, és éppen csókolózott a nővel, amikor a hullámok elsodorták a kicsiket.
Andrew Hopper sokkot kapott a tragédia után
Andrew Hopper bevallotta a rendőröknek, hogy szeretőt tartott, és vele ment a tengerpartra kétéves lányával és nyolchónapos fiával. A szeles időben a parton sétáltak, amikor a férfi elengedte a babakocsit, hogy megcsókolja szerelmét. Egy hatalmas széllökés ekkor azonban a vízbe sodorta a kocsit, melyben mindkét gyerek benne ült.
A pár azonnal a vízbe ugrott, hogy megmentsék a piciket, de csak a nyolc hónapos kisfiú élte túl a tragédiát, nővére a kórházba szállítás után életét vesztette. Mind a négyüket a járókelők húzták ki a viharos tengerből.
Andrew felesége csak a kórházban tudta meg, hogy meghalt a kislánya, ráadásként pedig azt is, hogy az addig családi barátnak hitt nő valójában a férje szeretője.
A 38 éves férfi sokkot kapott az eset hatására, mióta pedig kiengedték a kórházból, el sem hagyta kisfia betegágyát. A csecsemő állapota az orvosok szerint stabil, és hamarosan elhagyhatja a kórházat.
//
var ord=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
// ]]>

forrás:blikk.hu
Publikálás dátuma: 2009.02.19.
Szerző: zsuzsa79
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
1) Bajusz
---------
Egy férfi mondja a barátjának tűnődve:
- Ha az a kis bajusz nem lenne, pont úgy néznél ki mint az anyósom...
- Nincs is bajuszom!
- De neki van...
-----------
2) Kinek mi
-----------
A fiatal menyasszony még nem tudja, hogy mitől döglik a légy, ezért elmegy
egy orvoshoz érdeklődni:...

Megszüntette a Központi Nyomozó Főügyészség a 2010 augusztusában, Alsóörsnél történt kettős gyilkosság ügyében indított nyomozást. Augusztus 4-éről 5-ére virradóra a balatoni település határában egy férfi lelőtt egy intézkedő...

A gyomorfekélyt és rákot okozó baktérium kellemetlen lehelethez is vezethet - illusztráció
A gyomorfekélyt és rákot okozó baktérium kellemetlen lehelethez is vezethet, állítja egy tanulmány, mely a Journal of Medical Microbiology decemberi számában jelenik majd meg. A...

JAC A00: 1,5 milliós miniautó Kínából
március 24. 14:56
Az idei Shanghai Auto Show-n nem lesz hiány újdonságokból: a Jianghuai Automobile Co. (JAC) például egy vadonatúj városi kisautóval jelentkezik.
Az előzetesen közzétett képek alapján...

Bizonyítékot találtak olasz kutatók arra, hogyan avatkoztak be a vírusok az emberi evolúció folyamatába. Négyszáznál több olyan mutációt találtak 139 génben, amelyek szerepet játszhatnak abban, hogy mekkora eséllyel kap el egy ember egy adott...

Emberrabló szolgáltatás működik Franciaországban, de csakis saját kérésre.
Az alaprablás ára 900 euró, ennyiért megragadják az embert, megkötözik és fogva tartják, de csak négy órán át. Az egész célja az izgalomkeltés az arra...

Lediplomázott a Dunaújvárosi Főiskolán, persze csak levelező tagozaton
SÁTORALJAÚJHELY — „Elfogadtam ezt a helyzetet, nem lázongok semmi ellen" – vallotta az 1999-ben 17 év börtönre ítélt Viszkis nemrég világhálóra került...

A gyógyító igen
Meglepő eredménnyel zárult egy felmérés, amely szerint a házasság megőrzi az egészséget, még akkor is, ha a házastársak időközben elhíznak.
Az Egyesült Államokban, a Nemzeti Egészségügyi Központ által...

Alakuló ülés, parlamenti kakasülő, húsz méter magasan a képviselői koponyák felett. A szocialista frakció kicsiny négyzet a patkó bal szélén. Inkább csak kontúrok, mint arcok. Gyurcsány Ferencet túlmozgásos gesztusai azonosítják, Mesterházy Attila...

Dr. House meghazudtolja a szerepét
Hugh Laurie, dr. House megformálója a valóságban közel sem olyan elviselhetetlen, mint a képernyőn, ám a gyógyításhoz sem ért.
Hugh Laurie meglepte Las Vegas-i rajongótáborát. A színész a minap egy étteremben vacsorázott a...