A biotechnológia történetébe alighanem vízválasztóként kerül majd be az első emberi embrió klónozása, amely még tavaly novemberben történt, ám az akkori szűkszavú bejelentésnél részletesebb beszámolót csak nemrégiban hoztak nyilvánosságra. A massachusettsi Advanced Cell Technology (ACT) biotechnológiai cég kutatói egy tehén petesejtjének eltávolított magja helyébe ültettek be emberi DNS-t, és az így létrejött sejtet tizenkét napig hagyták osztódni, majd ezt követően megszakították az embrió további fejlődését. A kutatók az eljárást kifejezetten emberi őssejtek előállítására fejlesztették ki: azt remélik, hogy ezekből az embrionális fejlődés kezdetén levő, még differenciálatlan sejtekből a továbbiakban különféle emberi szövetek növeszthetők transzplantációs célokra. Ezzel szerintük egy csapásra két, a szervátültetések előtt tornyosuló akadály is leküzdhető: az emberi szervezetben az idegen szövetekkel szemben fellépő kilökődési reakciók, és a beültetésre alkalmas szervek és szövetek hiánya.
James Robl, a Massachusettsi Egyetem állatorvos professzora, az ACT társalapítója emlékeztetett arra, hogy csak az Egyesült Államokban évente több ezer ember hal meg csupán azért, mert nincs elegendő beültetésre alkalmas szív, máj, vese vagy csontszövet. Az őssejtekből tenyészthető szövetek (majd szervek) lehetséges klinikai alkalmazásainak köre viszont a Parkinson-kórtól a cukorbetegségen át a különféle szerv- és szövetcserékig szinte mindent magában foglal, és páratlan új lehetőségeket teremt. A professzor hangsúlyozta: nem áll szándékukban emberek klónozása, a kutatás kizárólag őssejtek tenyésztésére, majd ezekből különféle emberi szövetek “termelésére” korlátozódik, vagyis kifejezetten terápiás és nem szaporítási célokat szolgál. Az eljárásra egyébként szabadalmi kérelmet is benyújtottak.
Publikálás dátuma: 2009.02.18.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Orra bukott biciklizés közben egy önkielégítést végző férfi!
Lezárult a nyomozás az ellen a 61 éves férfi ellen aki a nyáron kerékpáron elégítette ki magát - tájékoztatott a rendőrkapitányság sajtóreferense.
A három...

A nemzetközi nőnapot március 8-án tartjuk, de kialakulása más dátumokhoz, eseményekhez is kötődik. A nőnap a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával (munkavállalásával) kapcsolatos demonstratív nap volt....

Tűzoltó leszel, vagy katona?
Nyíregyháza – Köztünk járnak a jövő orvosai, mérnökei és focistái. Ezek azok a foglalkozások, amelyek felsorolásra kerülnek, ha megkérdezünk egy gyereket: „Mi leszel, ha nagy leszel?
Változik a világ. Régen, egy gyerek...

Szerdán dél felől csökken a felhőzet, egyre többfelé lesz napos az idő. Az északi tájakon azonban több felhő ígérkezik, és ott továbbra is számítani kell záporra, zivatarra, néhol heves zivatar is lehet.
Északon, északkeleten a helyenként előforduló heves...

54 ezer forintos bankóval vertek át egy idős embert
MTI2008. 12. 03., 12:41
var strModDate = '2008. 12. 03., 17:38';
if (strModDate.substr(16,1) == ':') strModDate = strModDate.substr(0,15) + '0' + strModDate.substr(15,strModDate.length);
var strNowDate = '2008. 12. 04., 05:42';
var diffYears;
//var diffMonths;
var diffDays;
...

Az évezredes hagyományokra visszatekintő testdíszítésnek nem csak vallásos és rituális céljai vannak: a test kívánatosabbá tételét, a ránk irányuló szexuális vágy fokozását is szolgálja. Hogy épp mi számít...

Molnár Anikó a TV2 utasítására szexelt
Azért mekkora mázli már, hogy a Velvetnek nem kell olvasni Havas botránykönyvét: megteszi helyettünk a többi napi lap. Azok után pedig, hogy kiderült, Molnár Anikót szinte mindenki meghúzta már, aki él és...

Az egész országnak fáj a feje?
Az egész országban hiánycikkek a receptköteles patikaszerek.
© Sasha Wolff
Már nemcsak Quarelint nem lehet kapni, hanem a helyettesítésére - a gyógyszerészek által ajánlott...

Októberben 30, éves szinten 8-10 százalékos lehet a visszaesés a használtautó-piacon. Az új gépkocsik drágulhatnak, legfeljebb 10 százalékkal - véli egy szakember
A válság a használtautó-piacon is érezhető, szeptember végétől heteken át...

BEVERLY HILLS – Iszonyatos kínok közepette készül a halálra Patrick Swayze (56), akinél tavaly diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákot.
Felismerhetetlen. Szinte rá sem lehet ismerni Patrick Swayzere, annyira vékony
Nemrég azért hagyta abba a kemoterápiás kezelést, mert...