Ismerjük meg!
A Rosaceae, vagyis a rózsafélék családjába tartozó birs (Cydonia oblonga) az almafélékkel rokon, a köznyelvben birsalma, vagy birskörte, birskörtvély, büdösalma néven ismeretes leginkább. Az eurázsiai kontinensen őshonos. Mivel a meleget kedveli, többnyire azokon a tájakon ültetik inkább, ahol szőlőt is termesztenek. A birs fája négy-hat méter magasra nő, májusban és júniusban virágzik. Mivel melegkedvelő növény, elsősorban szőlőtermelő vidékeken termesztik. Kiskertek dísze lehet sötétzöld leveleivel, rózsaszín-fehér virágaival, érdekes alakzatokba ágazó törzsével, ősszel pedig az élénksárga terméseivel. Szüretelésének ideje szeptember végén kezdődik, és az időjárástól, valamint a fajtától függően akár november végéig, december elejéig is elhúzódhat.
Alakja szerint kétféle, alma és körte alakú birset ismerünk. Magyarországon a berecki és a konstantinápolyi birsfajtákat termesztik. A berecki birs gyümölcse nagy, megnyúlt tojásdad, körte alakú. Felülete gyakran bordás, barázdás, színe élénksárga, narancsos, erősen molyhos felületű. Húsa fehérsárga, kemény kősejtes, tárolása alatt taplósodásra hajlamos. Íze édeskés, igen erősen illatos. A konstantinápolyi birs gyümölcs szabálytalan körte vagy alma alakú, héja vastag, zsíros, erősen molyhos, húsa fehéres sárga, félkemény, íze savas, kevésbé édes, erősen illatos.
Miért jó?
A szénhidráttartalma megegyezik az almáéval vagy a körtéével, C-vitamin tartalma meghaladja a 10 mg-ot százgrammonként. Gyümölcsféléink közül ennek a legmagasabb a pektintartalma, ezért a konzervipar fontos alapanyaga. Fanyar ízét a csersavtartalma okozza.
Hogyan fogyasszuk?

Kősejtes állománya és összehúzó hatása miatt nyersen nem fogyasztják. Téli esték kedvelt csemegéje viszont a tűzhelyben vagy akár a fafűtésű kályha tetején megsütött, otthonos illatot árasztó birsalma. A szegfűszeggel, cukorral, kis citrommal ízesített birsalmakompót, amelyből behabarva finom levest lehet készíteni, szintén általánosan ismert. A mustban befőzött birs igazi különlegesség, és nem is nehéz elkészíteni: víz helyett mustban főzik fel a gyümölcsszeleteket. Komolyabban próbára teszi viszont a háziasszonyi képességeket a birskocsonya, birslekvár, még inkább a híres birsalmasajt készítése. Ez utóbbi lényege, hogy a hámozatlan birset megfőzzük, levét leszűrjük, majd a gyümölcshúst ugyanannyi cukorral és kilónként egy fél citrom levével sűrűre főzzük. Kékszőlő levével lehet pirosabbá tenni, szokás diót vagy mandulát tenni bele. A sűrű masszát formákba öntjük, és egy-két napig szárítjuk. Ha valaki úgy főzi, hogy egy másik, nagyobb lábasban vizet forral alatta, akkor különösen szép, tiszta, világos színt érhet el vele.
Tippek-tanácsok
A tisztított, hámozott birs húsának megbarnulását megakadályozhatjuk, ha a főzővizébe kis citromlevet facsarunk. Ínyencek szerint a kacsa aprólékból késült ragulevesnek pikáns ízt ad, a régi szakácskönyvek a bablevesbe is ajánlják. A berecki birs szállításkor a héja könnyen nyomódik és barnul. A konstantinápolyi birs viszont jól szállítható és tárolható. Az épen leszedett birs hideg pincében jó két hónapig eltartható.
Érdekességek
Varró Aladár Béla, aki Gyógynövények gyógyhatásai című könyvében összefoglalja a hagyományos népi gyógyászat ismeretanyagát, a birs magjának, pontosabban az abból (áztatással vagy főzéssel) készült vizes nyálkakivonatnak hűsítő, bevonó, lágyító, nyugtató és izgalmat szüntető hatást tulajdonít, ezért gyomor és toroknyálkahártyák gyulladásánál, valamint köhögésnél és hűlésből származó betegségeknél ajánlja. A népi gyógyászat pedig ezen kívül szemgyulladás, repedezett bőr, mellbimbógyulladás, égési seb, aranyeres csomó, fagyás esetén alkalmazza.
Publikálás dátuma: 2008.10.24.
Szerző: ricsiking
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Miután elértem a nyugdíjkorhatárt, bementem a Társadalombiztosítási Igazgatóság helyi fiókjába az ügyeket intézni. A pult mögött ülő nő - életkorom ellenőrzése végett - kérte a jogsimat (Ausztráliában nincs személyi igazolvány, de...

Dobogókő, a Föld szívcsakrája
Hazánkban is számos különleges hely van, erre sokszor elnevezésük is utal: „tündérszikla”, „pogánykő”, „szentkút”. Legrégebbi templomaink építésekor még élt az ősi tudás, ezért a...

A műsorvezető a beszélgetés hevében nem vette észre, hogy szoknyája alig rejt valamit, és kis híján az a testrésze is kivillan, amit amúgy nem szívesen mutatna meg adásban. Ám vélhetően a műsor szerkesztőinek feltűnt az öltözködési malőr, mert pár perc...

Spárgás, medvehagymás rizottó
Olyan, de olyan finom, hogy gyanítom, spárgaszezonban kerül még párszor az asztalunkra.
Hozzávalók 2 fő részére:
200 g rizottó rizs (nálam most Scotti Arborio)
5 dkg vaj és löttyintésnyi olívaolaj
3...

Már valóság az aggyal irányított otthon
2009.01.16. | MTI | egészség tudomány Életmód
...
Már valóság az aggyal irányított otthon
2009.01.16. | MTI | egészség tudomány Életmód
...
A gázellátási problémák miatt mégsem lesz munkanap január 10-e, szombat - erről a miniszterelnök javaslatára döntött az Országos Érdekegyeztető Tanács. A kormányszóvivő a döntést azzal indokolta, hogy az előrejelzések szerint pénteken és szombaton még...

Férgezett ivóvíz
Minőség Csak a hálózat teljes rekonstrukciója hozhat megoldást
Zalai Hírlap 2008.09.09 /Arany Gábor/
Pókaszepetk - Millió apró mikroszkopikus élőlény vesz körbe minket, s többnyire nem zavarnak. Ám ha azt halljuk, féreg van az...

Peking, 2011. október 19., szerda (MTI) – Beomlott a kínai Nagy Fal egy távoli, elhagyatott területen lévő 700 méteres szakasza, mert szabálytalanul működő bányák túl közel fúrták hozzá földalatti járataikat – derült ki helyi falusiak és a...

Felgyorsítanák a test gyógyító mechanizmusát
Tudósok szerint gyógyszerek bizonyos kombinációja megtévesztheti testünket, túlpörgetve öngyógyító mechanizmusát.
A módszert a szív- vagy...
Felgyorsítanák a test gyógyító mechanizmusát
Tudósok szerint gyógyszerek bizonyos kombinációja megtévesztheti testünket, túlpörgetve öngyógyító mechanizmusát.
A módszert a szív- vagy...
"Az internet nem felejt."
Érdekes fotót közöl a Subba blog. Az internet nem felejt: Maunika című bejegyzésükben egy, Erdélyi Mónikához kísértetiesen hasonlító pulóvermodellt mutatnak egy körülbelül 20 évvel ezelőtti képen.
Forrás:...