A londoni Wood & Co. tanácsadó és elemző ház szerint akár még az idén elképzelhető Magyarország ERM-II-es csatlakozása, ha pedig mélyül a recesszió, az IMF lép közbe. Az óvatosnak mondott adóreform is segíthet, a már egy hónappal ezelőtt 310 forintos euróárfolyamról beszélő cég szerint éves távlatban 270-ig mehet vissza az árfolyam.
Fontos stabilizáló tényező, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatja a magyar adóterveket, írta keddi elemzésében az egyik vezető londoni gazdasági előrejelző csoport, amely szerint Magyarország még az idén az euróövezet előtt kötelező ERM-II. árfolyamrendszer tagja lehet. A Kelet-Európára szakosodott Wood & Co. tanácsadó és elemző ház felidézi, hogy James Morsink, az IMF küldöttségének vezetője előző nap üdvözölte a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által ismertetett adómódosítási terveket.
A londoni cég szerint amíg teljes részleteiben nem válnak ismertté a kormány közkiadási tervei, addig nem lehet teljes bizonyossággal kizárni annak kockázatát, hogy nem sikerül a magyar államháztartási hiányt a 3 százalékos GDP-arányos határ alatt tartani. Ám ha a magyarországi recesszió a vártnál is mélyebbnek bizonyulna, a Wood & Co. szerint az IMF közbelépne, és szükség esetén megemelné a gazdaság támogatására szolgáló készenléti keretet.
A ház az elemzésben a forint és a magyar pénzügyi rendszer stabilizálása felé tett fontos lépésnek nevezte, hogy az IMF-küldöttség támogatta a magyar adóreform-terveket. A cég londoni szakértői ugyanakkor azt is valószínűsítik, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rövid távon csak "nagyon lassú" ütemben folytatja a pénzügypolitikai enyhítést, mindaddig, amíg a forint erőre nem kap.
adocean( 'adoceanindexhunmnomwgnuj', 0, 0 )
ado.slave('adoceanindexhunmnomwgnuj', {myMaster: 'rAmh7cAbzG6QZvJ6eKuo.gaZXPa1.Mb2F0D4cxXI.bP.a7' });if(typeof adoceanindexhunmnomwgnuj=='function') {adoceanindexhunmnomwgnuj();}
270-re várják az eurót
A Wood & Co. szerint a forint vissza fog erősödni, különösen a második félévtől, és megvan a lehetőség arra, hogy Magyarország az idén, "de legkésőbb jövőre" az ERM-II. tagja legyen. A cég már egy korábbi - e hónap elején kiadott - londoni előrejelzésében is azt írta, hogy jóllehet a legközelebbi jövőben az euró forintárfolyama elérheti a 310-et, de utána a forint fokozatos visszaerősödése várható, a továbbra is magas jegybanki kamat, a megfontolt adóreformokhoz nyújtott, erősödő IMF-támogatás és a potenciális magyar ERM-II.-tagság kilátásának hatására.
A ház abban az elemzésben három hónapos távlatra 295, félévi távlatra 285, éves távlatra 270 forintos átlagos euróárfolyamot jósolt. A közeljövőbeni magyar ERM-II.-tagságot más nagy londoni házak sem zárják ki. A Goldman Sachs pénzügyi szolgáltató londoni szakértői nemrégiben szintén azt jósolták, hogy Magyarország az idén csatlakozhat az átváltási rendszerhez, és 2013-ban bevezetheti az eurót.
A Wood & Co. kedden Londonban kiadott elemzésében maga is kedvezőnek nevezte az adóterveket, azt írva: a foglalkoztatás adóterheinek csökkentése és az adórendszer egyszerűsítése hosszú távon pozitív hatású lesz, mivel a magyar gazdaság szerkezeti hiányosságai közül orvosol néhányat. A forgalmi és a jövedéki adók emelése hozzávetőleg 3 százalékponttal emelheti az éves szintű inflációt, amely a jövő év elején átmenetileg elérheti az 5-6 százalékot, ez azonban nem fogja befolyásolni az MNB pénzügypolitikáját, áll az elemzésben.(Index)
Publikálás dátuma: 2009.02.18.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Macskaleves!
Limo
Aquateló
Forrás: szegedlive.hu
Macskaleves!
Limo
Aquateló
Forrás: szegedlive.hu
A nigériai hatóságok nem vizsgálták meg a korábbi eseteket sem, ezért 2001-től kezdve elszabadult az erőszak ördögi köre az országban. Soha senkit nem vontak felelősségre a mészárlásokért.” – mondta az atv.hu-nak a Human Rights Watch képviselője. Pedig csak a mostani...

DrJuice Co. Ezüst Kolloid
A teremtő megalkotta, az ember tökéletesítette
A DrJuice Ezüstkolloid a Bay Nanotechnológiai Kutatóintézet együttműködésével és folyamatos minőségellenőrzésével készül! Rendeljen most! Ezüstkolloid 20 (ppm)
Ezüstkolloid
...

Kedves lányom!
Lassan írom levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Már nem ott lakunk ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk.
A házszámot sajnos nem tudom megírni, mivel az előző lakók magukkal...

Egy új módszernek köszönhetően mikroméretűre zsugoríthatók a jelenleg fridzsiderre hasonlító atomórák, a cézium uralmát pedig az alumínium törheti meg.
A világ legpontosabb atomórái az Egyesült Államok Nemzeti Szabvány- és...

Mintegy százezren tüntettek szombaton Dublinban az ír kormány gazdasági megszorító intézkedései ellen.
A tüntetést a legjelentősebb szakszervezeti szövetség, az ICTU szervezte, és főleg közalkalmazottak vettek rajta részt, minthogy a kormány egyik leghúsbavágóbb...

Alkotmánymódosítás, a rendőrség megerősítése, az állami bürokrácia leépítése, kettős állampolgárság – a HVG összeállítása szerint ezekre az intézkedésekre lehet számítani a Fidesztől, ha hatalomra kerül.
Minden...

Horváth Éva, a Cool Live háziasszonya nemsokára új szerepben tűnik fel, hétfőtől ugyanis azRTL Klub Reggeli című műsorában is köszönti a nézőket.
Éva elárulta, rendkívül izgatott, már hosszú ideje megkezdte a felkészülést az új...

"Úgy tűnik,a tárolt emberi vérrel történő transzfúzió a páciensek nagy részének többet árt,mint használ"- jelenti ki a durhami Duke Egyetem Orvosi Központja (Észak-Karolina,USA).
A tanulmányok szerint a transzfundált betegek között "többször...

Könnyebben vethet be olyan titkos információgyűjtési eszközöket az APEH, amelyekhez bírói engedély szükséges, ha egyesítik a VPOP-val - írja a Vasárnapi Hírek. Ez azt jelenti, hogy az adóhatóságnak módja lesz telefonokat lehallgatni, vagy levelezést megfigyelni....