Bluetooth és lézer a bicskában
És ha a vadonban tárhelyre lenne szükségünk: 32 GB flashmemória is jár a Victorinox pengéhez.
A svájci bicska méltán ismert, szerte a világban: a kis helyre zsúfolt, fontos eszközöket (reszelőtől a kisollóig) egyetlen, többnyire piros burkolatba rejtő kés nem csak hasznos, hanem jól is néz ki. Gyártója, a Victorinox már 1884 óta ontja a hazai (Svájcban 1891 óta minden katona felszerelésébe beletartozik) és a nemzetközi piacra. Riválisa, a Wenger 2005-ös felvásárlása óta ráadásul konkurens nélkül.
Mégsem maradt el végletesen a fejlesztéssel a vállalat: a CES-en mutatta be legújabb, Presentation Pro fantázianevű bicskáját, amelyben már inkább a penge számit kuriózumnak, mintsem többi alkotóeleme. A "bicska" elsősorban üzletembereknek készült, ezért olyan funkciók jelentek meg benne, mint egy USB-s pendrive 32 GB kapacitással, egy lézermutató, sőt, még ujjlenyomat-leolvasóval is ellátták, így csak a tulajdonosa férhet hozzá az adatokhoz. Mindemellett (laptop)távirányítónak is használható, köszönhetően beépített Bluetooth moduljának.
Ahogy azt a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények után megszigorított repülési szabályok miatt megszokhattuk, a bicskából kínálnak egy úgynevezett Flight változatot is, amely nem tartalmaz vágó- és szúróeszközöket. Ára egyelőre nem ismert, és pontos megjelenése sem: a Victorinox mindössze annyit árult el Las Vegas-ban, hogy tavasszal teszi elérhetővé a széles közönség számára.
Szilágyi szabolcs
Forrás: Terminal.hu
Publikálás dátuma: 2009.02.17.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
168 millióért vett villát Havas Henrik
12 millió forintot lealkudott a vételárból, de súlyos összeget kell felújításra fordítania.
BUDAPEST — Fél évig hirdették azt a hatalmas ingatlant, amely végül Havas Henrik (59) tulajdonába került.
...

2009.05.14 18:41:00 - dr. Farkas Katalin
Elfogadták a képviselők a Bajnai-kormány által átdolgozott válságkezelő adócsomagot. A koncepció legfőbb elemei: az áfakulcs és a személyi jövedelemadó alsó sávhatárának felemelése, a családi pótlék...

Csavart csokis kalács
Hozzávalók a töltelékhez:
2 evőkanál liszt
3 evőkanál cukor
1 tojásfehérje
80 ml tej
1,5 evőkanál kakaópor
2 dkg vaj
A tésztához: 300 g rétes- és finomliszt egyenlő arányú keveréke, 2 evőkanál tejpor, 5 g instant...

A kicsi ereje fogytán, édesanyja szerint csak a csoda segíthet rajtuk.
BUDAPEST—SZENTES — Gyengén, de még mindig erő feletti akarattal küzd az életéért Bóta Lara Szonja (1), aki ma fél éve kapott műszívet.
– Nagyon sok idő telt el, szinte eredménytelenül. A...

Időjárás-jövendölés
Minket sem hagy hidegen, hogyan változik az időjárás, de elődeink számára különösen fontos volt kifürkészni, mire számíthatnak. Modern technika híjján a...

Csütörtökön személyesen mutatta be Rubik Ernő legújabb találmányát, a Rubik 360-at
Ez a játék már nem főként az agynak, inkább a kézügyességnek lesz kihívás!
A játék három, egymásba zárt gömbből áll. Lényege,...

Karácsonyi viccek
Két rendőr elmegy az erdőbe, hogy karácsonyfát vágjanak maguknak. A térdig érő hóban gázolva órák hosszat keresik a megfelelő fenyőfát, de nem találják. A nap lenyugszik, feltámad a szél, a egyszercsak felvonyít egy állat.
Az egyik rendőr...

A Richter-skála szerinti 6,1-es erejű földrengés rázta meg Japán. A rengés epicentruma a súlyosan megsérült fukusimai atomerőmű közelében volt.
Újabb földrengés rázta meg Japánt. A földmozgás epicentruma Ibaraki tartományban volt, a műszerek alapján...

A Last call - Utolsó hívás című új német horrorfilmben a nézők irányítanak, így sosincs két azonos történet. A moziban a vetítés kezdete előtt a nézők megadják mobilszámukat, majd a film közben egy bizonyos ponton a film egyik - kellőképp...

A kutatók régóta sejtették, hogy az ősemberek is használtak kábítószereket, azok mibenlétéről azonban pontos bizonyítékok helyett csak áttételesekkel rendelkeztek, a bizarr prehisztorikus festményektől az ásatásokon talált kendermagokig.
Most viszont sikerült...