Gyurcsány Ferenc évindító beszédével kezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában ismerteti a kormány által tervezett lépéseket. Erre a felszólalás időtartamától függően reagálhatnak 5-5, vagy 8-8 percben a frakciók.
Az Országgyűlés igazolja Bácskai János, januárban megválasztott ferencvárosi fideszes képviselő mandátumát.
Az interpellációk, azonnali kérdések, kérdések után az Országgyűlés a Költségvetési Tanács három tagját választja meg. Az új testület elnöki posztjára jelölt Kopits György, illetve a tanács tagjainak jelölt Török Ádám és Oblath Gábor is egyhangú támogatást kapott a költségvetési bizottságban.
Drága olvasók, nem akarnánk dicsekedni, de a teljes magyar sajtót megelőzve megszereztük Gyurcsány miniszterelnök kulcsfontosságú beszédének szövegét, amit hétfőn fog előadni a Parlementben. A jelek szerint egy úgynevezett rendezői példány jutott el hozzánk, amelyben a szöveg mellett, dőlt betűvel szedve egyéb utasítások is szerepelnek.
Mit tehet az ember, ha politikus beszél a tévében? Sírhat-ríhat, végső esetbenberúghat. Mi természetesen utóbbira szavazunk. A berúgásnak azonban nem kell lehangoló és depresszív műveletnek lennie, kis tervezéssel szórakoztató, már-már családi eseménnyé is fejleszthető. Ebben igyekszünk segíteni alábbi kis tréfás játékunkkal.
Orbán Viktor hagyományőrző évértékelő beszédeinek 2009-es kiadását annak elhangzása előtt két teljes nappal tudjuk leközölni. Olvassák áhítattal!
A fideszes képviselő eskütételével kezdődik a tavaszi ülésszak.

Horn Gyula betegsége miatt idén sem tudta leadni vagyonnyilatkozatát, így képviselői jogait sem gyakorolhatja. Toller Lászlót a bíróság gondnokság alá helyezte, és mivel az ítéletet nem fellebbezte meg senki, jogerőre emelkedett, így az ő mandátuma is megszűnt.
A várakozásokkal ellentétben Gyurcsány Ferenc beszédén nem maradt benn az ellenzék.

Bácskai János fideszes képviselő beiktatása nem ment akadálymentesen, az új képviselő nyelve beletört a "Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője" formulába, illetve egy másik kifejezésnél is elvétette a szórendet.
A gyurcsányi jövőkép nem hatja meg a Fideszt, az ellenzéki párt kitart kivonulási rutinja mellett, és amint a miniszterelnök ismertetni kezdi programját, a Fidesz már ott sincs.

Gyurcsány Ferenc a fideszes képviselők távozása után kezdte évértékelő beszédét Válságkezelés és növekedés címen. "Nagy válságban vagyunk, olyanban amilyet talán senki sem látott" - kezdte. "Az első tapasztalat, amivel mindannyian találkozunk, hogy hirtelenjében mindenkinek egy kicsivel, vagy nem is olyan kicsivel kevesebb jövedelme lett. Eltűnnek a munkahelyek, eltűnnek a vállalkozások." Ez az államra is kihat, hiszen csökkennek az adóbevételek is. Az Európai Unió több éltanulójának is összeomlott a gazdasága - mondta, Írországot és Lettországot kiemelve.
Nehéz másfél év volt, tudom. Átkozottul nehéz. Olyan másfél év volt, amely sok csalódást és sok bizonytalanságot is hozott. Olyan, amelyben gyorsabban növekedtek az árak és az adók, mint a jövedelmek, amelyben a folyamatos változások gyökeresen átalakították, sokak szerint felforgatták a régi, a megszokott rendet az államigazgatásban, az oktatásban és az egészségügyben. Ezzel meg 2008-ban kezdte évértékelőjét Gyurcsány Ferenc.
Az államok nehézségei ellenére a bajba jutott vállalkozók és polgárok csakis az államhoz fordulhatnak segítségért. Az államok előtt három lehetséges megoldás van. Az elsőt azok választhatják, melyek valutája világvaluta. Ilyen az USA, ilyen Nagy-Britannia és ilyen az EU. Ezek az országok, mivel még tudnak államkötvényt kibocsátani, hiteleket vesznek fel, és ebből finanszírozhatják kiadásaikat. A második lehetőséget azok választhatják, melyek az elmúlt években olaj- és gázvagyonuk értékesítéséből származó hatalmas tartalékaikból segíthetik meg gazdaságukat.
A kormány zöme odafigyel a miniszterelnökre, ám az egymás mellett ülő Székely Tamás, Gráf József, Szekeres Imre egészségügyi-, agrár- és honvédelmi miniszter iratokat böngészik és jegyzetel. (Utóbbi kettő mentségére szóljon, hogy a kormányfőt, ha kevésbé veretes formában is, de már hallották a tegnapi elnökségi ülésen.)
A harmadik csoportba tartozik Magyarország. Nincsenek megtakarításai, így a legfőbb gondjuk, hogy hogyan tudják fenntartani fizetőképességüket. Hitelhez jutni nehéz, a piacról, azt mondják, a pénz húsz százaléka tűnt el. Az államoknak sem jut hitel, így ezeknek az államoknak nem maradt más lehetősége, minthogy újraírják költségvetésüket, csökkentsék kiadásaikat.
Gyurcsány: Magyarország kettős szorításban van: egyik oldalról osztjuk a válsággal szembesülő országok sorsát (egyensúly kell a bevételekben és a kiadásokban), másrészt a szerkezeti reformok után a versenyképességet is javítani kell. Ez olyan, mint zsákban táncolni.
Beszéljünk a gazdaságról, de most tegyük inkább a tények alapján!- mondta Gyurcsány az első évértékelőjén, 2005-ben. És folytatta: "A magyar gazdaság 2001-től fokozatosan lassult. Ezt a folyamatot 2003-ban megfordítottuk, ma újra 4 százalék körül van a növekedés. Az infláció alacsonyabb, mint bármikor az elmúlt húsz évben. A keresetek vásárlóértéke a 2002-2003-as évek történelmi szárnyalását követően tavaly megtorpant, az idén újra 3-4 százalékos növekedést várunk. A pesti tőzsde rekordteljesítményt mutat. A forint erős; tudják, véleményem és a magyar gazdaság sok fontos szereplőjének véleménye szerint túlságosan is erős."
Gyurcsány: A kettős szorításra kell válaszolnia az országnak. Tavaly ősszel úgy látszódott a kutatók várakozása szerint, hogy a gazdaság 2,5-3 százalékkal csökkenhet. Most úgy látszik, jobb visszafogottabban tervezni. A magyar lakosság viselkedése megváltozott: eddig nem gondoltak arra, hogy érintené őket, most viszont már növekednek a lakossági megtakarítások. Ez jó, viszont ha kevesebbet költünk, akkor még a belső piacokon is nehezebb lesz eladni. Ennek viszont az lehet a következménye, hogy 3,5 százalékkal csökken a gazdaság.
febr. 16. 13:172007-ben is rossz volt
Magyarország a rendszerváltás óta tartó időszak talán legnehezebb hónapjait éli. Ezt 2007-ben mondta Gyurcsány Ferenc.