Az egy héttel ezelőtti szörnyű tragédia utáni első mérkőzésén, a meggyilkolt Marian Cozmáért is hajtó MKB Veszprém 28-26-ra nyert a vendég spanyol Ademar León ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában. A női BL-ben a Győr négy góllal verte a montenegrói Buducnost Podgoricát.
Méltóságteljes megemlékezés után következett a mérkőzés, amelyen a Veszprémnek mindenképpen fontos volt győznie ahhoz, hogy maradjon esélye a negyeddöntőbe kerüléshez.
Az MKB a középdöntőbe két pontot hozott, de úgy, hogy az összevetésben rosszabbul állt, mint a német Flensburg-Handewitt, ráadásul vasárnapi ellenfele, a León egy-egy három ponttal érkezett a Bajnokok Ligája eme szakaszába.Eleinte felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott élni emberelőnyével. A barátság nem tartott sokáig, a 11. percben Perics kapus és Sarmiento kis híján ölre ment ütközésük után. Eklemovics remekül irányított, emellett nagy gólokat lőtt, a védőfal pedig jól sáncolt, így a 20. percben 11-7-re vezettek a hazaiak. Ekkor jöttek a szokásos cserék, a spanyoloknál pedig időkérés következett az akadozó támadásvezetés miatt. Később a veszprémi játékmester külön őrzőt kapott, ennek nyomán megtorpant a Veszprém, Mocsai Lajos vezetőedző időkéréssel próbálta javítani a helyzeten. Az Ademar sorozatban négy gólt szerzett, és ezzel a szünetre feljött egy gólra.

A fordulás után jött az egyenlítés is, majd Ilyés kiállításakor a fordított a vendégcsapat (39. perc: 17-18). Gödörben volt a magyar bajnok, ám még így is sportszerű maradt. Az egyik lövés után nem tudták a cseh bírók, hogy kiről ment ki a labda, de Perics jelezte: róla pattant oldalra, így támadhat a León.
Perez új lendületet adott a többieknek, aztán jött az elmaradhatatlan hát mögött dobott Gál-gól és a légtérbe fújt puszi. A kiállított Bicanic még egy nézővel is összeveszett, majd követte őt Carou. A kettős fórban 23-20-ra módosult az állás.
A León jól védő kapusa miatt nem lehetett megnyugodni; a hajrá izgalmasan alakult. Az 57. percben, 27-24-nél időt kértek a spanyolok, de csak szorossá tudták tenni a meccset, a pontszerzés nem sikerült nekik.A lefújás után Marian Cozma nevét skandálta a hatezres publikum, melyet valamennyi pályára lépő és könnyeivel küszködő játékos megtapsolt.A Veszprém jövő vasárnap Montpellier-ben lép pályára.
A kvartettből az első két helyezett jut a negyeddöntőbe.(Figyelő Net)
Publikálás dátuma: 2009.02.16.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
AS Roma: Igent mondtam a Real Madridnak - Francesco Totti
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AS Roma csapatkapitánya, Francesco Totti a francia Canal+ televíziónak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy anno igent mondott a Real Madridnak, ám később meggondolta magát, és maradt a...

Egyfajta gyönyör, ugyanakkor számos kalamajka okozója, forrása a csók, amelynek tökéletes kivitelezéséhez harminchét izom együttműködés szükséges. Sokan a szex legintimebb részének tartják, de az egészségre is jó hatással van – már ha...

Az állami támogatáshoz kapcsolódó jelzálogot 10 évre terhelik az ingatlanra és minden hitelcserénél, banki műveletnél engedélyt kell kérni az Államkincstártól, akkor is, ha a támogatás feltételei - például a vállalt gyerekszám -...

15 orvos sem ismerte fel a tüneteket
A hivatalok szerint nem történt mulasztás a 29 éves Madalina halálát megelőző napokban, a fiatal nő férje azonban máshogy látja a történteket. Véleménye szerint felesége halálát az a 15 orvos és 6 nővér okozta, akik napokig...

Összes alkalmazottját, csaknem kétezer embert készül elbocsátani az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel amerikai cég arra hivatkozva, hogy a munkálatokat finanszírozó román állam 214 millió euróval tartozik neki - véli tudni az...

Egy idős bácsit vizsgál az orvos:
- Maga kitűnő egészségnek örvend, semmi baja sincs. Van valami kérdése?
- Van, doktor úr. Amikor lefekszem a feleségemmel, nagyon melegem van és izzadok, és amikor megismételjük a dolgot, akkor meg fázom és ráz a hideg.
Az orvos a feleséget is...

40 éve született az ARPAnet
A mai internet elődjének számító Advanced Research Projects Agency Network (ARPAnet) 1969 óta működött. Ugyan 1989-ben hivatalosan üzemen kívül helyezték, számos ötlete és megoldása ma is jelen van a számítógépekben.
...

Étterem, vendéglő viccek
Csinos pincérnő az úri vendéghez:
- Hogy kéri a tojásait, főve vagy rántva?
- Simogatva.
Étteremben az egyik vendég véletlenul elfingja magát. Hogy leplezze, elkezdi tologatni a széket. Erre az egyik szomszédja megjegyzi:
- Ugye milyen más hangja...

Egy allgaui ember 2,1 millió eurót (kb 580 millió forint) nyert a lottón. A győztes szelvényt még január 9-én adták le Kemptener Raumban, a nyertes azonban 26 hétig nem jelentkezett. A póthatáridő szombaton járt le, de a Bajor Állami Lottófelügyelet elnöke, Erwin Horak azt...

Csaknem kétszázmillió forint értékű tanácsadói szerződést kötött januárban a fővárosi önkormányzat. A keretmegállapodás értelmében 2013 végéig öt külsős cég nyújt adó- és pénzügyi szolgáltatásokat...