Perfekt angol lett a cseh motoros az ütközés után
45 percig feküdt eszméletlenül karambolja után egy cseh motoros, majd mikor magához tért, tökeletesen, akcentus nélkül beszélt angolul.
A 18 éves Matej Kus (a képen) korábban alig beszélt néhány szót angol nyelven. Egy versenyre érkezett Angliába, de a futamon összeütközött egy másik motorossal, és esés közben alaposan megütötte a fejét. A háromnegyed órás eszméletlen állapot után egyszer csak felült ágyában és tökéletes angolsággal érdeklődött arról, hogy hol van és mi történt vele. Az orvosok szerint úgy beszélt akár egy londoni tévébemondó. Az emlékezetkiesés 48 óráig tartott, majd ahogy Matej fokozatosan visszanyerte emlékezetét, angol tudása azzal arányosan fakult. A motoros elmondta az újságíróknak, hogy most már biztos, hogy megtanulja a nyelvet, nem vár a következő fejbekólintásra. Az orvosok szerint Matej egy nagyon ritka kórban szenvedett két napig: az úgynevezett Idegen Kiejtés Szindróma akkor fejlődik ki, ha valaki azon a ponton sérül meg a fején, ami közel van a beszédközponthoz.
Forrás: Daily Mail
Publikálás dátuma: 2009.02.15.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A Nature blogjában is elérhető filmfelvételen látható roncs valójában a NASA Nuclear Compton Telescope nevű gammateleszkópja, amelyet csütörtökön próbáltak felbocsátani az ausztrália Alice Springből. A két tonnás, kétmillió amerikai dollárba kerülő...

A rendőrségre autózott egy férfi Lengyelországban, hogy megtudakolja, nem túl részeg-e a vezetéshez. Már az ötlet sem utalt józanságra, akárcsak a szonda. A rendőrök az eredmény láttán a 33 éves férfit rögvest őrizetbe vették, jogosítványát...

Most még nem mennék bele a mélyébe az elmúlt hetek történéseinek, de nem tudom megállni, hogy ne jegyezzem meg, micsoda következménye lesz annak, hogy már az egyik legismertebb, legtöbbet használt úgynevezett fájlmegosztó site, a „pirate bay” is csatlakozott a...

Ez a tartós bőrvörösség a gyógyíthatatlan rosacea
A kipirosodott arc sokak számára a kicsattanó egészség jele. Van azonban olyan „piros arc" amire már inkább a vörös árnyalat illik. A pórusok kitágulnak, értágulatok jelennek meg az arcon, az orr...

>> Egy kolostorban élt egy pap, aki minden este a saját kádjában szokott
>> fürdeni. Ebben egy apáca segített neki, akinek az volt a feladata, hogy a
>> mindennapi fürdésnél az atya segítségére legyen.
>> Egy reggel ez a nővér találkozott a zárdafőnök...

Mosolygó arcot rajzol az égre a fogyóban lévő hold a Vénusszal és a Jupiterrel, ami az asztrológus szerint valóban derűt hoz az életünkbe. A szmájli :-) legjobban Ausztráliában látszik, a mi egünkön kicsit mintha Picasso rajzolta volna oda.
Nem kell alkoholt fogyasztani ahhoz a...

Megsemmisítette a helyi választási bizottság a hétvégi szavazás eredményét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Keresztétén. A faluban a választást megelőző hetekben megszaporodtak a papíron újonnan beköltözők. 33-ról 96-ra nőtt a szavazásra jogosultak...

Kedvesem, egy kés áll ki a hátadból, nem fáj?
Rejtő Jenőt idézte élesben egy orosz villanyszerelő, aki egy fél éjszakát töltött italozással - egy késsel a hátában. A férfi figyelmét saját asszonya hívta fel a bökőre otthon, mikor le akart dőlni az...

Egy orvos kérdi kollégáját:
- Hogy van az, hogy olyan jó neved van az egész városban?
- Egyszerű, minden páciensemnek azt mondom, hogy halálosan beteg. Ha meghal, jó volt a diagnózisom, ha meggyógyítom, csodadoktorként tisztelnek.
(Beküldte: Janka)
...

Ha egy fiú vacsorát készít egy lánynak, és a salátában háromnál több fajta zöldség van, az már komoly!
Isten először megteremtette a férfit. Aztán támadt egy jobb ötlete.
Mit szerethettek a nők a férfiakban, mielőtt a pénzt feltalálták?...