Dúl a harc a digitális televíziózással felszabaduló frekvenciákért
Javaslatot tesz hamarosan az európai uniós frekvenciaszabályozó hatóságok csoportja (RSPG) arra, milyen elvek szerint osszák el az Európai Unió tagországaiban a digitális televíziózás térnyerésével felszabaduló frekvenciákat - mondta a csoport elnöke, Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke a testület brüsszeli ülésén született döntésekről beszámolva.
Mint kifejtette, az év egyik fő politikai és spektrumszabályozási kérdése az úgynevezett digitális hozadék. A legtöbb európai országban, köztük Magyarországon ugyanis folyamatosan beindul a digitális televíziózás, és 2012-re megszűnnek az analóg adások. Ezáltal frekvencia szabadul fel, hiszen a digitális televíziózás hatékonyabban használja a hullámsávokat. Európában már évekkel ezelőtt megkezdődött a vita arról, hogy a felszabaduló frekvenciát mire használják - emlékeztetett Pataki Dániel. A műsorszórók, akiké a frekvencia eddig volt, szeretnék megtartani, a mobilszolgáltatók és távközlési szolgáltatók viszont úgy gondolják, hogy a mobil széles sáv elterjesztésére ők is hasznosan tudnák alkalmazni.
A magyar szakember beszámolt arról is, hogy a csoport - amely az Európai Bizottság tanácsadója e témában - "kéz a kézben" dolgozik a brüsszeli uniós "kormánnyal". A bizottság nyáron teszi közzé saját javaslatát, amelyre mások mellett az RSPG is reagálhat, mielőtt - várhatóan ősszel - a végrehajtó testület a végső döntést is meghozza.
Téma volt a brüsszeli találkozón a szélessávú internet-hozzáférés növelésének kérdése is. Ez egyfelől lehetséges vezetékes úton vagy versenyélénkítéssel, uniós programokon keresztül, de - például Magyarországon is - egyre inkább előtérbe kerülnek a vezeték nélküli technológiák. A spektrumszabályozókra vár az a feladat, hogy eldöntsék, melyek azok a technológiák és frekvenciasávok, amelyek legjobban használhatók e célra - szögezte le Pataki Dániel, hozzátéve, hogy májusi ülésén a csoport erre is javaslatot tesz.
Az elmúlt években előretört a mobiltelefonálás és a mobilinternet, így a frekvenciák használata is egyre fontosabb, immár politikai kérdés lett - emelte ki az NHH elnöke. Európának ezért ügyelnie kell arra, hogy érdekeit a világ többi régiójával szemben is érvényesítse. A frekvenciák általános elosztásáról világkonferenciák döntenek, és az EU-nak már most készülnie kell arra. hogy a következő konferencián, 2011-ben - véletlenül éppen a magyar EU-elnökség idején - hogyan érhet el jó pozíciókat.
Pataki Dániel elmondta, segíteni kíván a szabályozócsoport a tagállamoknak az elosztást követő gyakorlati munkában is. Ennek érdekében a tagországokban összegyűjtött, úgynevezett jó gyakorlatokat terjesztik az unióban, és iránymutatást nyújtanak olyan feladatokhoz, hogyan kell pályáztatni, árverésre bocsátani vagy éppen árazni egy adott frekvenciát.
forrás: sg.hu
Publikálás dátuma: 2009.02.12.
Szerző: bartal
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Szőke nő az orvosnál:
- Doktor úr, ettem egy dobozból, amire rá volt írva, hogy "MÉRGEZŐ". Most megfogok halni?
- Persze, hiszen attól mindenki meghal!
- Mindenki?! Úristen, mit tettem...?
A szöszi és a barna autóznak. Benzin nélkül maradnak és a kocsi leáll.
-...

Egy gyors ötperces menet indulás előtt, vagy inkább egy hajnalig tartó maratoni szeretkezés? Mi a cél: az orgazmus dömping vagy egy borzongató álmos simogatás? Kinek mi, melyik és mennyi szeretkezés az átlagos?
A szex életünk része, akár beszélünk róla,...

filozófus szerint azonban erről szó sincs, folytatódik tovább az előző hat évet jellemző neoliberális gazdaságpolitika, magyarán a megszorítások. Ráadásul a terhek elosztása az eddiginél is igazságtalanabb – utalt TGM az egykulcsos adórendszerre, amely szerinte egy...

Két másodpercenként csuklani nem olyan vicces, főleg két évig folyamatosan.
if(!window.goA)document.write('');
if(window.goA)goA.addZone(52581,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
Eszméletlen idegesítő, amikor az ember elkezd csuklani, és hosszú percekig képtelen abbahagyni....

Hétfőn 10-12 főt bocsátanak el a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól – értesült az atv.hu egy névtelenséget kérő rendőrségi forrástól.
Úgy tudjuk, vezető beosztású munkatársakról, főosztályvezetőkről, és 6-8 kerületi kapitányról van...

Egy asszony együtt van a szeretőjével, mikor hallja, hogy nyílik az
ajtó és hazajön a férje.
Gyorsan, menj a sarokba! Kapkodva bekeni a szeretőt
babaolajjal és púdert fúj rá.
- Meg ne mozdulj, amíg nem szólok! -súgta neki - csinálj úgy,
mintha szobor...

Mini 200 lóerős dízelmotorral?
március 28. 9:56
A BMW-nél állítólag megtalálták a módját, hogy saját négyhengeres dízelmotorjukat építsék a Mini orrába.
A 120d, a 320d és a 123d típusokból ismert kétliteres négyhengerest...

Sok pénzt bukhatsz, ha nem figyelsz az adóbevallásodnál
Az alacsonyabb jövedelmű adózók számára kiemelt fontossággal bír a tavalyi évre vonatkozó 0953-as szja bevallás 30. sora, melyben fizetendő adóból levonható adójóváírást kell...

Az sms láthatóan kenterbe veri népszerűségben a képeslapokat: olcsóbb, egyszerűbb és még Szentestén sincs késő feladni. A mai "susmusok" egy hajdani szokás, a népi mondókával köszöntés modern kori örökösei és megfelelői. Az...

Több mint 284 baleset történt az ország útjain az elmúlt 24 órában. Halálos áldozat nem volt, ám csaknem negyvenen megsérültek. A közutakon az elmúlt nap 24 órájában a rendőröket összesen 163 közlekedési balesethez hívták. Bár...