Idióta rablóKét évvel ezelőtt egy videotékában dolgoztam. Egyszer bejött egy fickó egy Philadelphia Eagles dzsekiben és símaszkban. Odajött a kasszához, előhúzott egy 15 centis kést és a bevételt követelte.
Gyorsan végiggondolva a dolgot, azt mondtam neki, hogy a pénztárgépet csak akkor tudom kinyitni, ha beszkennelem a tagsági kártyáját (ez totál hazugság volt). Ez a barom erre elővette a pénztárcáját és ideadta a tagsági kártyáját. Beolvastattam a géppel, odaadtam neki a pénzt, és vigyorogva figyeltem, ahogy elment.
Miután kihívtam a rendőröket és biztosítottam az ügyfeleket arról, hogy jól vagyok, egy fickó jött be, ugyanazt a dzsekit viselve, amit a rabló, de persze a símaszk nélkül. Megkérdezte, hogy használhatná-e a telefont, mert nem indul az autója.
Ekkor azonban a mögötte álló ügyfél felismerte a hangját, és leütötte. Megjöttek a rendőrök és elvitették a leütött jóembert a kórházba, kicsivel később pedig kiderült, hogy a rablót sikerült ártalmatlanná tenni.
Később a rendőrök mesélték, hogy miután az ügyfél leütötte bűnözőnket, esés közben a zsebében tartott kés lenyisszantotta a szerencsétlen barom bal heréjét is...
Publikálás dátuma: 2009.02.11.
Szerző: Boldizsarbeata
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Hamarosan bekötik Csősz Bogi fejét- írja a Blikk! A Sztárok a fejükre estek egyik szereplője augusztusban fogja kimondani a boldogító igent egy török üzletembernek, Burak Talunak.
Csősz egy isztambuli szórakozóhelyen ismerkedett meg a férfival, aki már tavaly megkérte a kezét.
...

Mindenki egyért: Európa összefog Magyarországért?
2008. október 27. 11:34
Nyomtatás
Erőteljesen alátámasztja a magyar pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) létrejött...

A rákos színésznő eszméletlenül fekszik a kórházban
Mindenki aggodalommal figyeli, mi lesz Farrah Fawcett sorsa, akiről a hétvégén derült ki, hogy múlt hét csütörtökön kórházba szállították.

A 6 leghatásosabb gyógynövényBár a gyógyszereket nem mellőzheted teljesen az életéből, bizonyos helyzetekben talán érdemes gyengédebb megoldásokkal is próbálkoznod. Erre adunk néhány ötletet.
Azt már sokan tudják, a túlzott...

Örökre elaludt Gyuri
Meghalt az a fiú, aki Magyarországon egyedüliként egyszerre várt volna máj- és tüdőtranszplantációra.
hirdetés if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(54712,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});...

Hozzávalók:
30 dkg liszt
20 dkg margarin
10 dkg porcukor
1 zacskó sütőpor
1 zacskó vaníliás cukor
1 db tojássárgája
reszelt citromhéj
A hozzávalókból linzertésztát készítünk. Vékonyra, kb. 3 mm-esre, nyújtjuk.
Karikákat szaggatunk belőle,...

Kerek, kajla vagy netán szőrös? Rólad árulkodik...!
Az eltérő fülformák öröklöttek, a születéstől fokozatosan alakulnak ki. A nem ideálisan elhelyezkedő, nem tökéletes formájú vagy aszimmetrikus fül jelentősen zavarja az arc harmóniáját.
A Siang Mien...

Hét és fél millió eurós (1,9 milliárd forint) lottónyereményének a felét a szegényeknek adja egy férfi a belgiumi Riemst-ben - számolt be róla a belga média szerdán.
sas_pageid='7185/44900'; sas_formatid=2745;sas_target=''; SmartAdServer(sas_pageid,sas_formatid,sas_target);...

Csapaterővel védték meg a rendőrök az operabált
[origo]2009. 02. 21., 21:46Utolsó módosítás: 2009. 02. 22., 0:52
var strModDate = '2009. 02. 22., 0:52';
if (strModDate.substr(16,1) == ':') strModDate = strModDate.substr(0,15) + '0' + strModDate.substr(15,strModDate.length);
var strNowDate = '2009. 02. 22., 10:18';

Mint megírtuk, hárman meghaltak, amikor hétfő este lezuhant egy motoros kisrepülőgép Budapesten, a III. kerületben. Az Oxxo Racing Team kamionversenyzője, Szobi Balázs, a csapat sajtófőnöke, Kollega Tarsoly Tamás és a Monster Energy Drink egyik fotósa az áldozat - tudta meg az immár biztos...