Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte az 1956-os tatai sortűzper vádlottját, Korbely János nyugalmazott ezredest a Legfelsőbb Bíróság - hangzott el a Magyar Televízió (MTV) híradójában.
A vádlott által 1956-ban kiadott tűzparancs emberiesség elleni bűntett, amely soha nem évül el - mondta ki a tudósítás szerint a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság (LB).
A közszolgálati televízió emlékeztet arra: az újabb eljárásra azért került sor, mert a 2001-ben meghozott jogerős ítélet ellen a vádlott az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, amely tavaly neki adott igazat.
Az MTV tudósítása szerint hétfőn a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a vádlott - szemben az Emberi Jogok Európai Bírósága tavaly szeptemberi döntésével - nem emberölést, hanem emberiesség elleni bűncselekményt követett el, amikor géppisztolysorozattal lelőtte a tatai rendőr-főkapitányságot elfoglaló felkelők vezetőjét.
Egy halott, két sebesült
A vádlott által korábban kiadott tűzparancs - amely egy ember halálát, valamint kettő sebesülését okozta - a Legfelsőbb Bíróság szerint így soha nem évül el. Ezért az LB hatályban hagyta a nyolc évvel ezelőtti, öt év börtönbüntetést kiszabó ítéletet - számolt be a közszolgálati médium.
A Legfelsőbb Bíróság által 2001. november 8-án meghozott ítéletben szereplő tényállás szerint Korbely János 1956. október 26-án századosi rendfokozatban mintegy 15, géppisztollyal, golyószóróval, kézigránátokkal felfegyverkezett tiszt élén a tatai járási rendőrkapitányság épületéhez ment. A felkelők ugyanis korábban elfoglalták az épületet, és a rendőröktől elvették a fegyvereiket.
Amikor a kapitányság belső udvarán egy civil a nála lévő pisztolyért nyúlt, hogy átadja, Korbely tüzet vezényelt, s maga is elkezdett lőni.
El nem évülő
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elé került ügyben a strasbourgi bírák azt vizsgálták, valóban kimerítette-e a cselekmény az emberiesség elleni bűntett fogalmát, és nem inkább immár elévült "sima" emberölésről van-e szó.
Ennek megítélésekor arra a kérdésre összpontosítottak, hogy a lelőtt felkelők egyike, Kaszás Tamás a történtek konkrét körülményei alapján olyan személynek minősíthető-e, aki előzőleg már "letette a fegyvert" - ebben az esetben ugyanis az ő lelövése már nem egyszerű emberölésnek, hanem emberiesség elleni, el nem évülő bűncselekménynek minősül.
A strasbourgi bíróság nem találta bizonyíthatónak, hogy Kaszás azért nyúlt pisztolyához, mert át akarta azt adni. Éppen ellenkezőleg: a fegyvert rejtve tartotta, majd amikor kiderült, hogy fegyver van nála, akkor nem jelezte egyértelműen megadási szándékát, hanem heves vitába bocsátkozott a vádlottal, és "ismeretlen szándékkal fegyvere után nyúlt" - olvasható a strasbourgi ítélet indoklásában.
Mindezek alapján a strasbourgi bírói testület nem találta megalapozottnak, hogy Korbelyt emberiesség elleni bűntett miatt ítélték el.
Forrás:FigyelőNet
Publikálás dátuma: 2009.02.10.
Szerző: Timbacska
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Melyik a villamos energiával legjobban ellátott ország?
MAGYARORSZÁG!
Nagy a feszültség, kicsi az ellenállás, minden csak volt,
...
Melyik a villamos energiával legjobban ellátott ország?
MAGYARORSZÁG!
Nagy a feszültség, kicsi az ellenállás, minden csak volt,
...
Az algériai oktatásügyi minisztérium körlevele szerint a középiskolás lányok nem mehetnek kisminkelve az iskolába, nem vihetnek magukkal kozmetikai szereket és tilos számunkra az extravagáns öltözék, aminek fő kritériuma, hogy nem hagyhatja fedetlenül vállukat és...

Éder Krisztián, azaz SP saját szerelmi bánatának fájdalmát írta ki magából, amikor a száma született: fél évig tartó kapcsolat után hagyta el a barátnője, egy egészen más anyagi körülmények között élő pasiért. Ám a...

Kiengedték pénteken reggel Keleti Györgyit az olaszországi rebibbiai női börtönből - írja a Blikk. A modellt édesapja hozta haza a vizsgálati fogságból váratlanul szabadon bocsátott nőt. Egy héttel ezelőtt még kilátástalannak tűnt Györgyi helyzete. Szerettei attól...

Nem tudták fizetni az autóhitelt, kést dobott felesége hátába
2009. január 26. 10:39
Életveszélyes sérülést okozott feleségének az a 35...
Nem tudták fizetni az autóhitelt, kést dobott felesége hátába
2009. január 26. 10:39
Életveszélyes sérülést okozott feleségének az a 35...
A legnagyobb ellenzéki párt már korábban közölte, hogy a hétfői esemény lesz a kampánynyitó rendezvényük, attól kezdve intenzívebbé válik a Fidesz választási felkészülése. Ennek része, hogy a párt választmánya már...

Az európai emberkereskedelem egy fontos csomópontjává vált Románia: az akár 12 éves áldozatok ide érkeznek Hondurasból, Afganisztánból, Kongóból vagy éppen Kínából, és innen küldik õket tovább Nyugat-Európába. Mindez egy...

Az Új Magyar Gárda budapesti kapitánya pénteken, az Új Magyar Gárda főkapitánya pedig március 8-án, vagyis kedden áll bíróság elé Budapesten. A vád: egyesülési joggal való visszaélés vétsége, illetve törvény,...

Steinmetz Insignia: magas labda, lecsapva
november 29. 12:11
–Hírszerkesztő
Az Opel új nagykocsija tálcán kínálja magát a tuningcégeknek: a formája eleve eléggé dinamikus, így néhány visszafogottabb változtatással is igazán látványossá...

Pucérkodott a kismama színésznő
Decemberben adott életet gyermekének Naomi Watts színésznő, de máris kamerák elé mert állni, nem is akárhogy. A Mother and Child (Anya és gyermek) című mozi forgatásán majdnem meztelenül álldogált egy gangon.