Lassítósávba kanyarodott a mobiltender
Egyre többen lobbiznak azért, hogy nyilvánítsák eredménytelennek a mobilfrekvenciákra kiírt pályázatot.
sas_pageid='6834/44360'; sas_formatid=2745;sas_target=''; SmartAdServer(sas_pageid,sas_formatid,sas_target);
goA.addZone(60106,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
Új cégek jelenhetnének meg a piacon, de a már működő mobilszolgáltatók azt állítják: az előfizetők szerintük nem látják majd a versenytársak megjelenésének előnyét, és maga a vállalkozás beindítása is kockázatokat rejt. Más szakemberek ugyanakkor azt állítják, hogy Magyarországon még csaknem másfél millió emberrel lehetne bővíteni a mobilosok táborát, de nem a hagyományos üzleti modellt alkalmazva.
A két legesélyesebbnek tartott pályázó, a Dreamcom és a Mobinet ilyen elképzeléssel állt elő: saját szolgáltatásuk mellett más cégeknek is átengednék az infrastruktúrát, virtuális szolgáltatók előtt is megnyitnák a piacra lépés lehetőségét. A mobiltenderre beadott ajánlatokat értékelő bizottság szerdán ismét ülésezik. A testület feladata sorrendbe tenni a pályázatokat, ám ez semmire sem kötelezi a végső sorrendről döntő Nemzeti Hírközlési Hatóságot.! Az eredményhirdetés jó ideig várat még magára - írja a Népszabadság.
Publikálás dátuma: 2009.02.10.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Alsónadrágban prédikált, csoportos szexre kötelezte a híveket
Háromnapos hajtóvadászat után letartóztatták egy indonéz szektavezért, aki alsónadrágban szokott prédikálni, és követőit orgiák szervezésére és azokon való...

Michael Jackson mai búcsúztatására rajongók millióit várják a Los Angeles-i Staples Center arénába.
Michael Jackson már életében legenda volt, váratlan halála hatalmas megdöbbenést váltott ki. Az énekest emberek milliói gyászolják. Los...

Palik László a 16. idővel ért célba az autósok között a Dakar 2009 elnevezésű, Argentínában és Chilében zajló tereprali-viadal hétfői szakaszán, melyen ismét az éllovas spanyol Carlos Sainz volt a leggyorsabb. A magyar pilóta újabb kiváló...

Késsel megsebesített és kirabolt egy 15 éves fiút három, "rocker kinézetű" fiatalember hétfőn Győrött. A támadók arcukat fekete kendővel takarták el, a fejükre csuklyát húztak. A sértettet késsel megfenyegették, több helyen megsebesítették, majd...

if(!window.goA)document.write('');
if(window.goA)goA.addZone(58856,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
<a href="http://ad.adverticum.net/click.prm?zona=58856" target="_blank" title="Click here!"><img border="0" src="http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=58856" alt="Advertisement"...

A második éjszaka folytatódtak az összecsapások tüntetők és rendőrök között Los Angelesben egy guatemalai bevándorló halála miatt. A keleti parti amerikai nagyvárosban szerdára virradóan gumilövedékeket is bevetettek a rohamrendőrök, akik 22 tüntetőt őrizetbe vettek.
...

Jön az egyenruhás Mitsubishi Outlander
április 3. 13:03
A Lancernél bevált az üvöltő robotarc, így a Mitsubishi más modellejein is beveti. A már átalakították, és most az van soron - igaz, az új formatervű változat először egy tanulmányautón...

Kémfotókon a Saab 9-3X
Addig is, míg meg nem érkeznek a vadonatúj modellek, a GM svéd prémium-márkája a meglevő modellek új változataival tarthatja meg a vásárlók érdeklődését.
Galéria - kattintson a képre
A legújabb kémfotók...

Hamvasztás (Anyós viccek)
A férfi bemegy a temetkezési vállalkozóhoz:
- Szeretném elhamvasztani az anyósomat.
- Semmi gond, holnap ideszállítjuk.
- Nem kell, itt áll a kapuban.

Tavasztól két útvonalon, három kocsival, kilenc hegyi falut érintve indul be a menetrend szerinti postakocsi járat a Bükkben. A járat ötletgazdái szerint tavasztól lesznek kijelölt megállók, melegedők, és a betérő kiránduló és turisták miatt minden bizonnyal...