Heves polgármestere nekiesett a cigányoknak
| 2009. február 9., hétfő 15:52 | Frissítve: 8 órája
Nyílt levélben támadta meg Heves város polgármestere a település cigány kisebbségi önkormányzatának vezetőjét. Csáki Zsigmond szerint a kisebbségi önkormányzat a felelős, mert szombaton rendőrökre támadtak a városban.
"Tisztelt Elnök Asszony! Mélységesen megdöbbentett a hétvégén történt események, ahol a város rendőreit érte támadás. Szeretném felhívni a figyelmét, hogy Magyarország jogállam, ahol mindenki köteles betartani a törvényeket! Okunk van feltételezni, hogy nem véletlen, hogy körözött bűnözőket bujtatnak, valamint az állam képviselőire támadnak. Úgy vélem, hogy Önnek személyes felelőssége van ebben az ügyben! Az Önök kisebbségi önkormányzatának szerepe jelentős abban, hogy a törvények betartásra kerüljenek!" - így kezdődik Csáki Zsigmond (Fidesz) polgármester nyílt levele, amit városa cigány kisebbségi önkormányzatának vezetőjének, Balogh Jánosnénak írt.
Hevesen szombaton egy 20-30 fős csoportok botokkal és kerti szerszámokkal támadt rendőrökre. A járőröket egy tömegverekedéshez hívták ki. Állítólag azért támadtak a rendőrökre, mert néhány nappal korábban egy körözött személyt kerestek a környéken, és ezért akartak bosszút állni. Végül a járőrök erősítést hívtak, és elfogták az erőszakoskodókat, és akorábban keresett körözött illetőt is. A szombati híradásokban nem volt szó az elkövetők származásáról, sem a kisebbségi önkormányzat bármilyen érintettségéről.
adocean( 'adoceanindexhulaesquphgj', 0, 0 )ado.slave('adoceanindexhulaesquphgj', {myMaster: 'zbk2neLTguIAmBYtxalcJB.xjOgP5pAeWWWWV4F89qX.j7' });if(typeof adoceanindexhulaesquphgj=='function') {adoceanindexhulaesquphgj();}

hirdetés
-+
Publikálás dátuma: 2009.02.10.
Szerző: kati43
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Karambol a 62-es főúton - hárman meghaltak
Hárman meghaltak, amikor négy autó és egy kamion ütközött Fejér megyében Jánosmajornál a 62-es úton vasárnap délután - tájékoztatta a Független Hírügynökséget R. Szabó...

Barna, helyenként fekete volt a Balaton vize a fenyvesi nagystrandon, ahol rendszeres a meglepő látvány amiatt, hogy ott folyik be a berekből szivattyúzott víz.
Egyes vállalkozók szerint az elszíneződött víz láttán azonnal sarkon fordulnak a turisták, akadt, aki azt mondta: megfeleződik a forgalma,...

Írásban kér részletes szakmai és jogszabályi információkat az igazságügyi és rendészeti minisztertől a miskolci rendőrkapitány ügyének vizsgálatával kapcsolatban a Rendészeti Védegylet (RV) - tájékoztatta Kovács Iván, az...

Majdnem apokalipszis lesz 2030-ban
2009. március 20., péntek 10:00
Növekvő népesség, csökkenő energiaforrások, klímaváltozás és élelmiszerhiány - egy neves brit tudós szerint 2030-ra ezekből egy "tökéletes vihar" keletkezik, amely ha nem is vezet majd totális...

Ilyen a 2009-es divat! Fotókkal!
Mit hoz a 2009 trend? Lilát (még mindig), countryt, csillogást, nem kevés fémességet, és sok-sok feltűnő, vad színekben párosított darabokat, de jön a geometrikus minta is!
Ahány dizájner, annyi féle sítlus kerül...

"Köztudott, hogy például a ház körül dolgozó szakemberek - legyen az bármelyik területe az építkezésnek -, kilencvenkilenc és fél százalékban nem tartják be az ígéretüket. Erre rá kell készülni, mindenféle hivatkozás van - aki...

Akár 100 millió forintba is kerülhet a Nemzeti Együttműködési nyilatkozat előállítása és kihelyezése az önkormányzatoknak és háttérintézményeiknek. Orbán Viktor szerint szükség van arra, hogy ezeket kihelyezzék és a kormány ebben...

Hatalmas marihuánaültetvényeket találtak Budapesten
MTI2009. 03. 02., 12:34Utolsó módosítás: 2009. 03. 02., 14:08
var strModDate = '2009. 03. 02., 14:08';
if (strModDate.substr(16,1) == ':') strModDate = strModDate.substr(0,15) + '0' + strModDate.substr(15,strModDate.length);
var strNowDate = '2009. 03. 02., 14:34';
...

2009. február 1-
jétől kezdve a vendéglátóipari üzletek készletforgalmi nyilvántartást kötelesek vezetni az általuk készletezett és forgalmazott zárjeggyel ellátott alkoholtermékekről (pl. vodka, whisky, pálinka, egyéb...

Míg Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója megszüntette Gregor Bernadett és Csomor Csilla státusát, addig a tegnapi színészgyűlésen nyolc új társulati tagot mutatott be.
Tizennégy év után Gregor Bernadett nem vett részt a Magyar Színház...