Botokkal, szerszámokkal támadták az intézkedni érkező rendőröket.
Rendőrökre támadt egy húsz-harminc fős csoport szombaton Heves városban - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
A rendőrjárőr azért ment a helyszínre, mert telefonon bejelentés érkezett a helyi kapitányságra, miszerint a Dankó Pista utcában tömegverekedés zajlik. A tömeg akkor állta körbe az autót, amikor az a helyszínre érkezett; az emberek egy néhány nappal korábbi intézkedés miatt vonták kérdőre az autóban ülő rendőröket, amikor a járőrök egy körözött személyt kerestek.
A támadók botokkal és kerti szerszámokkal felszerelve körbevették a rendőrautót, életveszélyesen megfenyegették a bent ülő rendőröket, öklükkel verték az autót, illetve lapáttal hadonásztak a jármű körül - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A rendőrök segítséget kértek, majd kiérkező kollégáik közreműködésével elfogták a támadásban közvetlenül résztvevőket.
Az ügyben 9 támadó ellen indult eljárás, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak miatt; közülük 8 személyt őrizetbe vettek - tette hozzá Soltész Bálint. A kilencedik támadót, egy idős asszonyt, egészségi állapota miatt nem vették őrizetbe. Ugyanakkor rendőrkézre került az elkövetők által sérelmezett rendőri akció során keresett férfi is. Ellene letöltendő börtönbüntetés miatt volt érvényben elfogatóparancs.
A gyanúsítottak ellen az eljárást a Heves Megyei Nyomozó Ügyészég fogja lefolytatni.
Heves közbiztonságának megerősítése érdekében a város rendőrkapitánya - a rendőrségi törvényben biztosított jogkörénél fogva, fokozott rendőri ellenőrzést rendelt el a területen - mondta Soltész Bálint.
index.hu/bulvar/2009/02/07/rendorokre_tamadt_egy_harmincfos_csoport_hevesen/
Publikálás dátuma: 2009.02.08.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Hogy készül a kisbaba
- Anyu, anyu, tudom, hogyan lesz a kisbaba! - mondja az ötéves kislány az anyukájának.
- Na, hogyan?
- Úgy, hogy a kisfiú beleteszi a himbilimbijét az előtte térdelő kislány szájába!
- Nem kislányom, a kisbaba nem így lesz. Így a...

Az 5 legtipikusabb "férfimondat" - női értelmezése
Talán senki számára nem nagy újdonság, hogy amit egy férfi mond, az nem mindig fedi azt, amit gondol. És lássuk be, nálunk, nőknél sem így van ez. Talán nincs is nagyobb retorikai harcos a nőnél, aki meg akarja...

Immár hivatalosnak tűnik, a Woods házaspár útjai szétválnak. Elin Nordegren meglátogatott egy válóperes ügyvédet és noha gondos előkészületeket tett, hogy ez ne derüljön ki, szemfüles tanúk mégis kiderítették.
A bejelentés szerint Elin ugyanis...

Páncéltörő rakétát lőtt anyósára
2009-03-31 08:13:45
Harckocsi-elhárító rakétát lőtt ki anyósára egy férfi Boszniában, ám sikertelenül.
Miroslav Miljici nem azért választotta ezt a fegyvert, mert anyósa úgy jár-kel, mint egy tank,...

Mesés arckrémek,...
Mesés arckrémek,...
340 millió forintos bankrablást sikerült megakadályozni Pápua Új-Guineában - közölte a helyi rendőrség kedden. A rablók egy pénzszállító repülőgépet térítettek el hétfőn. Az öt tettes közül ketten biztonsági őrként...

''Soha ne becsüld le az autópályán száguldó DAT kazettákkal megrakott teherautó sávszélességét''
''A katona, ha valaki mozog annak szalutál,ha valami nem mozog, azt odébb viszi, ha nem lehet odébb vinni, akkor lefesti...''
"A teve olyan ló, amelyet a Microsoft...

Maci torta
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Hozzávalók:
Piskóta: 6 db tojás, 12 dkg cukor, 15 dkg liszt, fél csomag sütőpor és 2 ek. kakaópor.
Fehér...

Vádemelést javasol Stohl András ellen súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntette miatt a rendőrség. Kovács László, a nyomozást végző Dunakeszi Rendőrkapitányság vezetője kedden, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a...

Tovább erősítené Peking az időjárást befolyásoló technológiák alkalmazását az országot sújtó aszály miatt - tudósít a China Daily című napilap csütörtöki száma.
Kínában már évtizedek óta használnak...