Az intelligencia meghosszabbítja az életet
Szerző: Vellás Orsolya, 2009.02.04., 07:02
Betűméret: Növelés | Csökkentés
Svéd és amerikai kutatók felfedezték, hogy az észbeli képességek és a hosszú élet kapcsolatban áll egymással.
Az Epidemiology című szaklapban publikált tanulmány beszámol arról, hogy a kutatók több mint egymillió sorköteles fiatallal végeztettek IQ-jukat próbára tevő teszteket, majd évekig figyelemmel kísérték életük alakulását. Az intelligensebbek kevesebbet betegeskedtek, tovább éltek, függetlenül attól, hogy melyik társadalmi réteg tagjai voltak.
Egy másik kutatásban, amelynek az volt a célja, hogy megállapítsa, milyen hatással van az egészségre egy háborúban való részvétel és amelyből Vietnam Experience Study címmel jelent meg írás, azt mutatta, hogy a legjobb teszteket produkáló katonák később, 50-es éveikben kevésbé voltak feszültek, kevésbé érintette őket a cukorbaj, mint az alacsonyabb IQ-val rendelkező társaikat.
Az okokat vizsgálva a kutatók először arra gondoltak, hogy az iskolázottság játszhat ebben meghatározó szerepet. Akik többet tanulnak, jobb munkát kapnak, több pénzük lehet és jobb ápolást engedhetnek meg maguknak. A tények azonban megcáfolták a feltételezést. A legintelligensebbek betegedtek meg kevésbé, függetlenül attól, hogy milyen iskolákat végeztek.
Arra is gondoltak, hogy az összefüggésben talán a születéskor meglévő egészségi állapot, az újszülött kori súly lehet a meghatározó. A normálisnál kisebb súllyal született gyermek sokféle betegségre hajlamosabb lehet és a betegségek negatívan hathatnak az intelligenciájára. De ez az elképzelés sem állta meg a helyét. Csakúgy, mint az sem, hogy aki intelligensebb, az esetleg egészségesebben él, edzi testét, nem viszi túlzásba az italt és a dohányzást.
Az összefüggés okai tehát, ismeretlenek maradnak, további vizsgálódásra van szükség, annál is inkább, mert a titok megfejtéséből talán hasznot húzhatnak azok is, akik kevésbé intelligensek.
A tanulmány ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az intelligens ember is csak akkor számíthat hosszú életre, ha nincsenek káros szenvedélyei. Az alkoholizmus, a drogozás, a szertelen élet, mint sok példa bizonyítja, a legnagyobb zsenik egészségét is aláássa.
Publikálás dátuma: 2009.02.06.
Szerző: Boldizsarbeata
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Megjött a jel! Vége a válságnak!
A válság lezárultára utalhat, hogy a tőzsdei forgalom már a krízis előtti szinteket is meghaladja - azaz a befektetők vásárolnak, optimistán tekintenek a jövőbe.
Most márciusban magasabb forgalmat mértek a...

Provance-i pulykamell csőben sült karfiollal egybesütve. recept
Hozzávalók:
1.2 kg. pulykamell,
1 kg. karfiol,
15 dkg. trappistasajt,
4-5 dl. tejföl,
2 tojás,
olaj,
provance-i csirke, fűszerkeverék
bors, só
őrölt 1 kk.szerecsendió
...

Halálos közúti baleset okozásáért került börtönbe egy milliomos. Pedig nem is ő vezetett.
A bíróság döntése alapján az autóban utazó John Nichols is felelős azért a balesetért, amelyben két ember meghalt 2007 májusában. Az 59 éves...

Erdélyi Mónika egyedül maradt két kislányával. A munkáját is elveszíti?
BUDAPEST — Erdélyi Mónika szögre akasztja a műsorvezetői kabátot és munkanélküli lesz? Ahogy a Blikk megírta, Mónikát az fenyegeti, hogy megszűnik a műsora, ő pedig lekerül a...

Hozzávalók 4 személyre:
- 2 kg finom liszt
- igény szerint élesztő
- 1 evőkanál só
- 1/2 dl tej
- igény szerint kristálycukor
- igény szerint víz
- igény szerint kacsazsír
- ízlés szerint kömény
- ízlés szerint fokhagyma
- ízlés szerint...
Hozzávalók 4 személyre:
- 2 kg finom liszt
- igény szerint élesztő
- 1 evőkanál só
- 1/2 dl tej
- igény szerint kristálycukor
- igény szerint víz
- igény szerint kacsazsír
- ízlés szerint kömény
- ízlés szerint fokhagyma
- ízlés szerint...
Hajdú Péter és Sarka Kata picinye veszélyben
admin, 2008, december 7 - 20:07
Hajdú Péter
Hazai férfi sztárok
Hazai női sztárok
Sarka Kata
Nem is olyan régen Hajdú Péter és Sarka Kata esküvőjével volt tele a média, most pedig egy sokkal szomorúbb...

Éhen halt egy nyolcéves kislány
Csütörtök, 2009. február 19. 04:30 - Frissítve: Szerda, 2009. február 18. 22:19
metro.co.uk
Címkék:
gyerek
éhhalál
fóbia
A nyolcéves Sophie Waller éhen halt, mert orvosai nem tudtak segíteni rajta. Fogaival kapcsolatos...

Kétmillió forintos borravalót kapott a pincérnő
Deluxe Magazin |
Címkék: gazdag, üzletember, Dom Perignon, London, millió, pazarlás
Majdnem kétmillió forintos borravalót kapott az a szerencsés, Anna nevű londoni pincérnő, aki a napokban kiszolgált egy, a...

Érdekes tanulmányról számolt be a Science magazin online kiadása: egy friss magyar-osztrák kutatás a kutyák morgását vette górcső alá. Kiderült, a morgás több információt hordoz, mint gondoltuk.
A kísérlet az ELTE, a Bécsi Egyetem és a Konrad...

Annak idején a Való Világ villából ismerhettük meg, azóta a zenei életben és a televíziózásban is letette a névjegyét Majoros Péter, alias Majka. Most azonban komoly válaszúthoz érkezett az életében: muszáj kés alá feküdnie, ha nem...