Kevesebb hálapénzt adunk
Tavaly átlagosan havi 4300 forintot költöttek a betegek hálapénzre - derült ki egy felmérésből. Szerencsés Dóra vezető kutató elmondta: nem csökken a vényköteles gyógyszerek súlya, és egyre több pénzt fordítanak az emberek magánorvosokra és természetgyógyászokra. Utóbbi magyarázhatja a hálapénz mértékének csökkenését.
A webbeteg.hu egészségportál és a Szinapszis Kft. felméréséből kiderül: nagyságrendileg havonta fejenként 4300 forint hálapénzt adnak a betegek az orvosoknak - ez négy-ötszáz forinttal kevesebb annál, mint amennyit 2007-ben mértek. Az InfoRádiónak nyilatkozó vezető kutató szerint aki eddig is adott hálapénzt, az nem hagyott fel ezzel a szokásával, azok viszont, akik nem éltek a paraszolvencia eszközével, később sem adtak pénzt orvosuknak.
Szerencsés Dóra szerint a hálapénz csökkenésének egyik oka lehet az, hogy a páciensek anyagi lehetőségei beszűkültek, tehát nem elsősorban a kormányzat paraszolvenciát visszaszorító próbálkozásaival magyarázható a jelenség.
A kutató úgy véli: a hálapénz ma már rutinszerű, szokássá vált jelenség. A betegek elvárják a gyógyulásukat elősegítő szolgáltatási színvonalat, de sok esetben ezt a hálapénz átnyújtása ellenére sem kapják meg. A betegek egy része muszájnak, egy szükséges rossznak tartja, hogy a kezelés végén pénzt adjanak orvosuknak - véli Szerencsés Dóra.
A felmérésből az is kiderült, hogy a felnőtt lakosság 82 százaléka költ vényköteles gyógyszerekre, fejenként havonta átlagosan 8400 forintot - ez a teljes egészségügyi kiadások közel kétharmadát teszi ki. A kutató hozzátette: a vényköteles gyógyszerek súlya tovább növekedett, csakúgy, mint a magánorvosi kiadások és a természetgyógyászatra fordított összeg. Szerencsés Dóra szerint ez is magyarázza a hálapénz összegének kis mértékű csökkenését.(Info radio)
Publikálás dátuma: 2009.02.06.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Hozzávalók
6 púpozott ek liszt
2 db tojás
1 cs. sütőpor
1 cs. vaníliás cukor
csipet só
1 pohár natúr joghurt
Elkészítés
Összekeverni, forró olajba kanállal beleszaggatni és mindkét oldalát...

Megfogadtad, hogy 2010-ben megszabadulsz néhány kilótól? Tanácstalan vagy, hogy melyik karcsúsító módszert válaszd célod eléréséhez? Próbáld ki zöldségkrémlevesekre épülő diétánkat!
Diétánk alapját...

Sokak szerint a szex éppolyan elemi szükséglet, mint a levegő, a víz vagy a táplálék. Egyik nélkül sincs élet. Mások azt mondják a szex szenvedély, vagy még inkább szenvedélybetegség, amiből ki lehet gyógyulni. A nemi vágyak kielégítéséről...

A közigazgatási minisztérium államtitkára híradónknak azt mondta: a következő fél évben a gazdasági kérdéseken és a euró válságának megoldásán lesz a fő hangsúly, de várhatóan elfogadják az unió Duna...

Erdélyi Mónika egyedül maradt két kislányával. A munkáját is elveszíti?
BUDAPEST — Erdélyi Mónika szögre akasztja a műsorvezetői kabátot és munkanélküli lesz? Ahogy a Blikk megírta, Mónikát az fenyegeti, hogy megszűnik a műsora, ő pedig lekerül a...

Sarka Kata: a régi cicimet akarom!
A kismama elégedetlen önmagával, és mihamarabb megplasztikáztatná a mellét. Hajdú Péter azonban ellenzi a mű - tétet, szerinte felesége szebb, mint valaha
Sarka Kata számára fontos, hogy amikor tükörbe néz,...

Az énekest egy ideje nagyon zavarja a súlya, ezért számos csodadiétát kipróbált. Egyebek közt egy turmixdiétát is.
"Az új dalom, a 'Megtalállak' klipforgatása előtt keserves kínok között végigcsináltam egy kéthetes turmixdiétát, amivel lement...

10 dolog, amit a nőknek tudniuk kéne a férfiakról
A kommentcúnamin kívül jópár e-mailt is küldtek olvasóink a randiblognak a 10 dolog, amit a férfiaknak tudniuk kéne a nőkről [1] című poszttal kapcsolatban. Ezek között annyi volt...

Devizahitelek – most a legjobb megoldás a kivárás
Tanácsok a törlesztőrészletek enyhítésére
//
Az előtörlesztés realizálja az árfolyamot, forintra nem érdemes átváltani, legjobb a kivárás – így vélekednek...

1996 nyarán kerültem egy, számomra a mai napig nagyon kedves vidéki ménesbe önkéntes segéderőként, ami azt jelentette, hogy nem kapok egy fityinget sem, viszont annyit dolgozhatok, amennyit akarok – feltéve, hogy nagyon sokat akarok dolgozni. És akartam! A kezdeti akadozó beilleszkedés után...