Venezuela egy eldugott részén a mászóharcsák egy új faját fedezték föl: sziklákon mászik, páncél borítja a testét, és tapadókorongot visel a száján. Az új faj átmenetet alkot két, már ismert faj között.
A Lithogenes wahari mászóharcsa két halcsalád – a páncélos harcsák és a mászóharcsák – tulajdonságait egyesíti megjelenésében. Fejét és farkát csontos páncél oltalmazza, hasúszója pedig a függőleges felületeken, például köveken való kapaszkodáshoz alkalmazkodott. Szája a mindkét halcsaládra jellemző tapadókorongszerű szívószáj – írja a National Geographic Online.

Páncélos, szívószája van és a sziklákon "mászik"
A szokatlan hal 20 évvel ezelőtt szúrt szemet a kutatóknak: egy az Amazonas távoli vidékén dolgozó venezuelai antropológus gyűjtött mintákat a bennszülöttek táplálékállataiból, és bevitte a Zoológiai Intézetbe meghatározásra. E minták között volt a harcsa is. A hal rendkívül különösen nézett ki, és nem illett egyetlen általunk ismert rendszertani csoportba sem – mondta Scott Schaefer biológus. Viszont olyan volt, mintha átment volna rajta egy teherautó. A meghatározáshoz jobb állapotban lévő példányokra lett volna szükségünk – tette hozzá.
Évekig tartott, míg sikerült megtalálni a hal élőhelyét a Rio Cuao forrásvidékén, az Orinoco folyó egyik mellékágában. A kutatók 84 példányt fejtettek le szó szerint a kövekről, és vittek magukkal, hogy meghatározhassák őket. A begyűjtött példányok alapján egyértelművé vált, hogy a L. wahari új fajt képvisel, mégpedig átmeneti alakot a két halcsalád között. A fejet és a farkat borító páncél – egyéb tulajdonságokkal együtt – a páncélosharcsák elterjedt és sikeres családjához sorolja.

Az Orinoco folyó
A harcsának azonban érdekesen módosult hasúszója is van, amely a testtől függetlenül előre hátra mozgatható. Ez a tulajdonság – a sziklákon való mozgást segítő tapadószájjal kiegészülve – az Andokban honos mászóharcsákra jellemző. A mászás képessége rendkívül előnyös lehet e halak számára, mivel ezekben a magasságokban a folyók vízszintje elég változékony, és az áradás sem sodorja el őket.
Schaefer és munkatársa, Francisco Provenzano úgy véli, hogy a L. wahari a Lithogeninae alcsaládba tartozó halak harmadik ismert faja, és a három faj közös tulajdonságai alapján a páncélosharcsák családjába sorolható. Valószínűleg a harcsafajok ősi típusát képviseli, mielőtt e halcsoport szétágazott volna az evolúció folyamán.
Publikálás dátuma: 2009.02.02.
Szerző: kisbeja77
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Fodor Zsóka kéri: Ne írják ki Magdi anyust!
Fodor Zsóka sokkal jobban szereti a Barátok köztben általa megformált Magdi anyust, minthogy végleg lemondjon róla. A színésznő interjút adott a Vasárnapi Blikknek.
...

Tegnap délután elgondolkoztam, hogy miért is vagyok fáradt. Eleinte a kevés alvásra és a sok stresszre fogtam, de most végre megtaláltam az igazi okát! Azért vagyok fáradt, mert túl sokat dolgozom!
Tudniillik 10 millió lakosa van Magyarországnak. Ebből 3,5 millió...

"Fogalmam nincs", "a bankjegyek biztos olcsóbbak", "valaki biztos ezzel is jól jár", "inkább kezdenék már verni az eurót" - néhány válasz azok közül, amit az [origo] újságírója kapott arra a kérdésre, hogy mennyibe...

Női holttestet találtak egy tóban Pécsett
MTI
| 2009. február 22., vasárnap 16:36 | Frissítve: 7 órája
Női holttestet találtak a Balokány-liget tavában Pécsett...

Légiutas-kísérők szövegei
A légiutas-kísérők időnként komoly erőfeszítéseket tesznek, hogya repülés előtti "repbiztonsági monológjukat", amit mindenki un, egy kicsit szórakoztatóbbá tegyék. A következők (állítja egy bennfentes) valóban...

Egész vagyonát szétosztja a milliárdos
Egész vagyonát jótékony célokra kívánja fordítani egy idős New York-i milliárdos. Chuck Feeney mintegy 8 milliárd dollár szétosztását tervezi a következő nyolc évben.
Chuck Feeney neve szinte senkinek sem ismerős, a 76...

Egészen különleges dologra bukkantak francia és amerikai kutatók egy 300 millió éves halkoponya vizsgálata közben: az eddig ismert legősibb agykövületet találták meg benne.
A kutatók beszámolója szerint ez az első ismert eset, hogy egy ilyen régi fosszíliában ennyire...

Andy Vajna olyan dolgokról is őszintén mesélt Hajdú Péternek a TV2 show-jában, melyeket ritkán oszt meg a nyilvánossággal. Hajdú szinte rögtön azzal nyitott, hogy rák volt-e az a súlyos betegség, amiből felépült. „Igen, rák volt. Amikor ez kiderült, az orvosok...

A hét törpe jól megvolt Moha bácsival, ami aligha mondható el az illegális erdei gyűjtögetők és az erdővédő hatóságok viszonyáról. Az új erdőtörvény most szabályozza az erdei termékek gyűjtését.
Vajon mi a különbség aközött, ha...

Egy hónappal az euró bevezetése után azt fontolgatják Szlovákiában, hogy korlátozzák az új pénz legkisebb érméinek, az egy- és kétcenteseknek a használatát.
Sőt, egyre gyakrabban esik szó arról is, hogy gyakorlatilag teljesen szorítsák ki a...