Amint a világon valamelyik iskolában lövöldözés történik, sok szakember azonnal a számítógépes és videojátékok felelősségét kezdi el firtatni.
Az elmúlt években sajnos igencsak sok iskolai lövöldözésre került sor. Szinte nem volt olyan eset, amikor ne kerültek volna szóba a véres PC-s vagy konzolos programok. Hiába próbálták ilyenkor a pszichológusok, szociológusok elmondani, hogy a kiváltó okok sokkal inkább az elkövető szociális helyzetére vagy jellemére vezethetők vissza, a játékok ellenzői meg sem hallgatták őket. A Columbine középiskolában 1999-ben végrehajtott mészárlás kapcsán gyakran emlegetik fel, hogy az elkövető szerette a Doom nevű játékot. Azóta ezt a jelenséget szinte minden hasonló eseménynél felemlegetik a politikusok és az ifjúságvédelmi szakértők.
Egy amerikai kutató olyan vizsgálatot végzett, amelynek célja annak kiderítése volt, hogy van-e összefüggés a számítógépes és videojátékok, illetve a valós életben bekövetkező bűncselekmények között. Christopher J. Ferguson viselkedéspszichológus és kriminológus, a Texas A&M Nemzetközi Egyetem munkatársa megállapította, hogy eddig egyetlen tanulmányban vagy más tudományos anyagban sem sikerült kimutatni az összefüggéseket a véres programok és az iskolai lövöldözések között. Sőt, a kutató rámutatott, hogy a titkosszolgálatok által készített egyik dokumentum pont azt emelte ki, miszerint az elkövetők az átlagosnál kevésbé érdeklődnek a véres filmek és játékok iránt.
Ferguson úgy vélte, annak oka, hogy miért a lövöldözős játékokat nyilvánítják bűnbaknak, nagyon egyszerű. A politikusok és a szakemberek ugyanis nem képesek a társadalom különböző problémáira (szegénység, erőszakos viselkedés stb.) megoldást találni és könnyebb számukra a jelenségre ujjal mutogatni, mint a gondokról beszélni, azokat megoldani. A szakember hangsúlyozta: van, amikor ki lehet mutatni összefüggéseket a számítógépes játékok és a valódi tettek között, van, amikor nem. De általánosítani és minden esetet egy kalap alá venni akkor sem lenne szabad.
Publikálás dátuma: 2009.02.01.
Szerző: bmx08
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A 7 törpe Rómába látogat, és mivel ez egy igen nagy eseménynek számít,
hát fogadja oket a Pápa is. Morgó vezeti a csapatot, amikor
üdvözli öket a Pápa és megkérdi:
- Morgó, kedves fiam, mit tehetek érted?
- Excellencias uram, lenne egy...

Homoszexuális prostituáltakat hívogat mobiltelefonon, szolgálati időben egy dél-
somogyi rendőr.
Kollégája a Sonline.hu számára eljuttatott levélben azt írja: " Az egész város rajtunk nevet, egyenruhás rendőrökön....

A román illetékes hatóságok eltanácsolták március 15-re tervezett erdélyi látogatásától Sólyom Lászlót - állítja az RMDSZ. A bukaresti magyar nagykövet sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést.
"Sem az...

A szépség mulandó, a szegénység nem.
Ha megígérem, hogy hiányozni fogsz, elmész?
Ha nagy leszek, kisfiú akarok lenni.
Gondolkodom, tehát hajadon vagyok.
Aki utoljára hagyja el az országot, az kapcsolja le a villanyt.
Nem vagyok sportember, rosszak a reflexeim. A múltkor is...

Sokkal inkább a szülői felügyelet hiánya, mint a strandbelépő megléte okolható a halálesetekért.
Ha nem lenne belépődíjas a domrádi Tiszapart, nem történt volna meg a két gyermek életét követelő tragédia – vetette fel...

Összeesett és epilepsziaszerű rohamot kapott egy 15 éves svéd fiú azután, hogy 24 órán keresztül játszott egyfolytában az egyik legnépszerűbb számítógépes játék, a World of Warcraft legújabb kiadásával.
Egész nap és egész...

Mint korábban megírtuk
, teljesen kiborult és depresszióval küzd Kozsó, amióta a VPOP lefoglalta amerikai rendszámú autóját, amit állítólag jogtalanul használt Magyarországon. A zenésznek 10 milliójába került az ügy - eddig.
Az énekes most...

Hírek | 2009. Február 28.
Újabb Fiatot vett kezelésbe az Abarth
A Genfi Autószalonon lesz a Grande Punto Supersport premierje. A Fiat kisszériáját az Abarth tette különlegessé.
//
Az olasz gyártó az egyik...

Elárverezik Gandhi személyes tárgyait
Elvakult szépségkirálynőknek és világbéke aktivistáknak ajánljuk figyelmébe következő cikkünket.
Elárverezik ugyanis Mahatma Gandhi már-már védjegyévé váló bőrszandálját,...

A tojásba forgatott és olajban kisütött kenyérszelet, vagyis a bundáskenyér a férfiak többségének egyik kedvenc ételfélesége. Ráadásul nagyon egyszerűen elkészíthető. A sima bundáskenyeret a következő recept alapján még ízletesebbé...