Gibanica, szerb túrós rétes
A gibanica egy szerb, vagy legalábbis délszláv étel, rengeteg változattal. Az én változatom a vajdaságból érkezett,Hanna barátnémtől. Persze az igazi, amit először ettem, az a szerb túró, amit a Szabadkai piacról hozott, de én most megelégedtem a Cserpes tehéntúrójával.
Igazi nekem való étel, mert a túrót imádom, de az édességeket kevésbé.
Jöjjön hát egy sós túrósrétes.

Gibanica
Fél kg túró
8 db tojás
3 dl tejföl
só
2 dl olaj
3 csomag rétestészta (meglepő módon fagyasztottat kaptam,de nem volt rossz.)
A túrót a tejfölt, tojásokat, sót, és egy dl olajat összekeverem egy nagy tálban.
Egy viszonylag nagy tepsit alaposan kiolajoztam. Két réteslapot belefektetek, megolajozom. Két réteslapot félreteszek.
A maradék réteslappal a következőt csinálom. Tenyérnyi darabokat tépek le belőle, belemártom a túróba, majd a tepsibe teszem egymás mellé, mint a rózsákat. Addig csinálom, amig a túróból, és réteslapból marad. A tetejére ráfektetem a félretett réteslapokat, a tetejét ismét megolajozom.
140-150 fokos sütőben kb. fél óra alatt megsütőm. Nagyon laktató, és rengeteg rétes lesz belőle.
Szeretem a sós réteseket: a káposztást, a krumplist, így kipróbáltam ezt is! Finom!!!
Publikálás dátuma: 2009.01.31.
Szerző: Emesem
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Állítólag megtámadták, és levágták hosszú szőke haját az utcán sétáló Miss Springnek, annak a lánynak, aki árulta szüzességét, később azonban visszalépett tervétől. Hallai Lillával a Tv2 Mokka című műsorában Vujity Tvrtko...

Kissé zavarban lévő férfi lép a patikába és megszólítja a patikusnőt.
- Kérem, kisasszony, nem dolgozik itt maguknál véletlenül férfi is?
- Nem.
- Nekem ugyanis olyan problémám van, amivel szívesebben fordulnék egy férfihoz.
- Már tíz éve, hogy a...

Két régi barát találkozik. Kérdi egyik a másiktól:
- Hát te hogy élsz mostanában? Megnősültél már, vagy még mindig egyedül kotyvasztod a vacsorádat?
- Köszönöm, mindkettő.
A gólya meglát egy domborodó hasú kismamát. Odarepül...

A roma szálat erősítette H. Nóri perverz gyilkosa
19 év fegyházban letöltendő büntetésre ítélte hétfőn a Pest Megyei Bíróság P. Józsefet (26), aki napra pontosan két évvel ezelőtt megerőszakolta majd megfojtotta a 14 éves kiskunlacházi H. Nórát. Az...

Mi lesz Gregor Bernadett családjával? A színésznő anyagi válságba kerülhet, miután a Jóban Rosszban sorozatból eltanácsolták. Férjének, Somogyi Istvánnak nincs állandó munkája, továbbra is Gregor a családfenntartó.
Mint arról a Bors...

Amerikai atomerőművekben kémkedhetett az al-Kaida
Az Egyesült Államokban most azt vizsgálják, hogy Sharif Mobley hozzáférhetett-e terroristák számára hasznos bizalmas információkhoz vagy értékes anyaghoz.
A 26 éves Mobley 2002 és...

Egy év telt el Nyári Szabina halála óta. A szanyi diáklány ballagása napján rosszul lett és meghalt. Szerettei azóta sem dolgozták fel a tragédiát.Édesanyja attól fél, széthullik családja, mert ő nem tudja összetartani őket.
Egy évvel ezelőtt...

Meghal Kojak. Mennyek kapujánál ott áll Szent Péter és közli vele:
- Üdvözöllek, mivel mind hallottuk, hogy mekkora nyomozó vagy, mielőtt végleg beengednélek a kapun, előtte teljesítened kell egy feladatot.
Kojak kiveszi a szájából a nyalókát.
- Na, csicseregjed!
- Be kell...

Bemegy a részeg a templomba. Meglátja Máriát, karjaiban a kis Jézussal:
- A nőnek egy sherryt, a gyereknek egy kakaót!
Megy tovább, meglátja Jézust a kereszten:
- Az artistának egy sört!
Benyit a gyóntatószékbe, ott ül a pap:
- Te meg ha befejezted a szarást, szolgáld ki a...

Boci szelet
Ennek a sütinek a receptje futótűzként terjedt az ismerőseim között. Engem is kíváncsivá tett, ezért kipróbáltam. Jól sikerült, finom és egyszerű.
Hozzávalók a tésztához:
11 ek. kristálycukor,
11 ek. étolaj,
15ek.tej,
15 ek. liszt,...