Három embert gyanúsít a rendőrség a Vatera.hu aukciós portálon elkövetett csalássorozattal, melynek során a károsultak szerint legalább ötszáz embert vertek át. A csalók jó áron kínáltak eladásra műszaki cikkeket, az árat átutalással kérték, de a győztes licitálókhoz már nem érkezett meg az áru.
Csalássorozat lepleződött le a Vatera.hu magyar aukciós portálon - tudta meg az [origo]. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdaságvédelmi Főosztálya már október 30-án eljárást indított ismeretlen tettes ellen csalás megalapozott gyanúja miatt, de rengeteg károsult felhasználó csak a múlt hét végén döbbent rá, hogy átverték - ekkor nyitottak internetes fórumokat, hogy figyelmeztessék egymást.
Csécsi Soma, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) helyettes sajtóreferense az [origo]-val közölte: a rendelkezésre álló adatok alapján a csaló hamis személyi igazolványt felhasználva különféle műszaki cikkeket kínált eladásra egy internetes aukciós portálon úgy, hogy a hirdetett termékkel nem rendelkezett, azokat nem akarta a megrendelőnek leszállítani. A meghirdetett termékek árát a hamis igazolvánnyal nyitott bankszámlára utaltatta, majd onnan a megérkezett összeget készpénzben felvette.
Több becsapott felhasználó is a rendőrséghez fordult, az ország különböző rendőrkapitányságain tett feljelentések nyomán az ügyeket az NNI egyesítve kezeli, szerdáig 17 büntetőeljárást egyesítettek az ügyben. Csécsi szerint az elkövetők kilétét sikerült megállapítani, jelenleg 3 fő gyanúsított van az ügyben.
A károsult fórumozók úgy becsülik: a csalók legalább ötszáz embert verhettek át, és milliókat zsákmányolhattak. A legtöbben 50 és 80 ezer forint közötti összeget utaltak át a csalóknak, de akad olyan is, aki 180 ezer forintot fizetett ki hiába - mondta el az [origo]-nak az aukciós portál egyik felhasználója. A fórumozók szerint a csaló jó áron kínált drága termékeket, így tudott sok embert behálózni. Az aukciós portálon az árut kínálók és a licitálók megbízhatóságát úgy tudják ellenőrizni a felhasználók, hogy megnézik, korábbi partnereik milyen értékelés adtak nekik. A csaló módszere az [origo]-nak nyilatkozó felhasználó szerint az volt, hogy két különböző néven, két bankszámlaszámmal regisztrált az oldalra, és saját magának adott pozitív értékelést.
A portálon fényképet szoktak közzétenni a felkínált árukról, ami bizonyítja, hogy tényleg az eladó birtokába van. A becsapott licitálók utólag fedezték fel, hogy a csalók áruházban fotózták le a termékeket, némelyik képen még az árcédula is látszik - mondta a csalássorozatról beszámoló felhasználó.
Az aukciós portál általános felhasználási feltételei szerint a Vatera.hu nem avatkozik bele a vevők és az eladók közötti tranzakciókba, bármilyen vita alakul ki közöttük, a portált nem terheli felelősség vagy kártérítési kötelezettség. A Vatera ügyvezetője, Gerő Viktor az [origo]-nak azt mondta: január 15-én értesültek a csalásokról, és még aznap kizárták oldalukról a gyanúba keveredett felhasználókat, illetve figyelmeztették azokat a potenciális vevőket, akik akkor még folyamatban lévő aukciókon kapcsolatban álltak velük. "Javasoltuk a rendőrségi feljelentést, és együttműködünk a hatóságokkal" - tette hozzá Gerő. A Vatera ügyvezetője szerint a honlapjukon összegyűjtött biztonsági tanácsok segíthetnek elkerülni, hogy a felhasználók hasonló csalások áldozataivá váljanak.
Forrás; Origo
Publikálás dátuma: 2009.01.30.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A BKV és a szakszervezetek közötti tárgyalások péntek délután egy órakor folytatódnak. A szakszervezetek bekérték a BKV 15 éves üzleti tervét, valamint a 2010-es évre szóló előzetes üzleti modellt is, és meghallgatást kérnek a miniszterelnöktől....

A szalagszakadást szenvedő kézis Aalborgban a lelátón szorít a társaiért.
GYŐR — Fennállása alighanem legfontosabb mérkőzését játssza ma ( Viasat3,16.15) Aalborgban a Győri ETO női kézilabdacsapata a dán Viborg ellen, a Bajnokok Ligája döntőjében. Jó...

Az MSZP szerint igazságtalan rendszert akar bevezetni a Fidesz.
Havi 10 ezer forinttal kevesebbet is kaphatna egy minimálbérhez közeli összeget kereső ember, ha a kormány bevezetné az egykulcsos adózást – mondja az MSZP. A párt szerint a kormány gazdaságpolitikája hazugságokra...

Három prostitulált ellen intézkedtek a rendőrök Sopronban.A helyszínre érkező rendőrök szabálysértési őrizetbe vették,majd tiltott kéjelgés miatt biroság elé állitották őket.Dobsa János,a kapitányság hadnagya elmondta:a kihívó...

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter elvállalja az MDF EP-listájának vezetését - jelentette be Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombaton, az országos választmányi ülés után. Mint mondta, Bokros Lajos még múlt szombaton hatalmazta fel arra, hogy ezt bejelentse.
Az MDF országos...

Titok a blúz alatt
Azzal talán szinte mindenki egyetért, hogy az öltözködésnek fontos szerepe van a hódításban. Ám sokan tévesen azt gondolják, hogy ha csábításról van szó, akkor a falatnyi, kihívó darabok a nyerők. Pedig sikeresebbek lehetnek azok a nők,...

Rálőtt vigyázójára egy 4 éves fiúcska az Egyesült Államokban, mert a nő véletlenül rálépett a lábára. A gyerek dühében előszedett egy szekrényből egy pisztolyt és lőtt. A 18 éves bébiszitternek szerencsére csak felületi sebet okozott a golyó az...

Hozzávalók (-):
A krémhez:
1 vanília
20 dkg porcukor
25 dkg vaj vagy sütőmargarin
fél liter tej
5 evőkanál liszt
Tésztához:
1 kávéskanál fahéj
1 kávéskanál szódabikarbóna...
Hozzávalók (-):
A krémhez:
1 vanília
20 dkg porcukor
25 dkg vaj vagy sütőmargarin
fél liter tej
5 evőkanál liszt
Tésztához:
1 kávéskanál fahéj
1 kávéskanál szódabikarbóna...
A nők javarésze olyan férjről álmodik tinikora óta, aki szexis, spontán és ellenállhatatlan. Végül hozzámegy valakihez, aki megbízható társ, gondos apa, és hát... nem a hálószobában nyújtja élete legnagyobb alakítását. Muszáj...

Te mikor csaltad meg a férjed utoljára?
Mi is a bajom a hűséggel? Tulajdonképpen semmi. Talán azt leszámítva, hogy nehezen tudom definiálni. Hiszen hűség millió irányban, kifelé és befelé is létezik: légy hű elsősorban önmagadhoz, a hazához, Istenedhez. Légy hű a...