Férfiszemmel – A pornó Oszkár
Két magyar sikernek örülhettünk a legjelentősebb pornó díjkiosztón Las Vegasban.
Rémesen igazságtalan ez a Világ. Ezt persze már régóta tudjuk, de hogy most miért jutott megint az eszembe? Január 10-én este, magyar idő szerint már vasárnap hajnalban, Las Vegasban kiosztották a tavalyi év produkciói alapján a pornó Oscarként számon tartott AVN (Adult Video Network – felnőtt videó) díjakat. A százhuszonhétből kettő jutott a mieinknek. Ezen nincs mit csodálkozni, ez is elég szép siker, hiszen ezt az amerikaiak saját maguknak találták ki, maguk közé csak néhány USA-n kívüli produkciót fogadnak be. Ahogy számoltam, legalább húsz magyar jelölt volt a különböző kategóriákban, de abban nem reménykedhettünk, hogy mindenki befutó lesz. Abban inkább, hogy néhányan eljutnak majd a vörös szőnyegig, hogy legalább a bevonulásukat megörökíthessék a kamerák, de ebben a nehéz gazdasági helyzetben még ez sem jött össze.
Ki gondolná, hogy a producerek nem finanszírozzák az alkotók, a közreműködők megjelenését, így az utazási és a szállodai költségek is rájuk hárultak volna, amit nem tudtak bevállalni. A legnagyobb eredmény, hogy a legjobb külföldi női szereplő Eve Angel lett, ‒ a jobb oldali fotón ‒, egy csodaszép, hosszú barna hajú, huszonöt éves magyar lány, aki tizenkilenc éves kora óta forgat, és ez a legnagyobb elismerés, amit eddig kapott.
A másik győzelmünk a legjobb külföldi jelenetért járó díj volt. Ebben is, a nevük ellenére mindenki magyar (Bonny Bon, Anthony Hardwood, Mugar, Nick Lang, Frank Gun, és Lauro Giotto - alsó képünkön) - egy lány és öt fiú. Az utóbbiak között több korábban is díjazott szereplő található. Hogy mi volt a történet, azt mindenkinek a fantáziájára és az internetes tudására bízom.
A fiúk többsége kipróbált régi motoros, akik hosszú ideje a pályán vannak. Én ezt látom nagy igazságtalanságnak. Miért van az, hogy amíg a lányok állandóan cserélődnek, addig az erősebb nem képviselői akár több évtizedig is a pályán maradhatnak. Azt mondják, azok a jó szereplők, akik nem szúrják, és nem tablettázzák magukat a forgatások alatt, és mégis képesek teljesíteni. Akik nem ilyenek, azokat előbb-utóbb kiközösítik, vagy egyszerűen kikopnak. Ez rendben is van. De miért kell a lányokat állandóan lecserélni? Ők biztosan nem fognak csődöt mondani, mert nem tetszik a partnerük, vagy mert lelki problémáik akadnak. Azt mondják, azért, mert kiöregszenek, mert mindig „friss húst” akar látni a közönség. Igen ám, de a srácokon is látom az idő múlását. Ez engem néha zavar, remélem a női nézőket is.
Tisztelt hölgyeim! Önök miért nem emelik fel a szavukat ez ellen a hím uralom ellen? Önök nem szeretnének mindig új pasikat látni? Belénk, férfiakba azt az üzenetet kódolják, hogy a harminc körüli nők már öregecskék, le kell őket cserélni tizenkilenc-húsz évesre. Pedig a feleségünket sem váltogatjuk (ilyen hamar). Persze nem az öreg csajos filmekre vágyom, de egy szép nő harminc vagy negyven évesen is lehet még vonzó és kívánatos. A nők miért nem öregedhetnek meg a képernyőn ugyanúgy, mint a férfiak? Miért ez az igazságtalanság?
Lehet, hogy egy érettebb nő ügyesebb technikájától jobban felizgulnának a nézők, mint egy kezdő, hamvas bőrű, ám a testét éppen csak odaadó fiatal fruskától. Nem a fiúk ellen beszélek, hanem a nőkért. Nincs igazam?