Tüntetők és katonák a madagaszkári fővárosban
AFP - RICHARD BOUHET Huszonöt holttestet találtak szerdára virradóra a tűzoltók egy fővárosi áruházban, amelyet az elnök és a kormány ellen tüntetők gyújtottak fel. A hétfőn kirobbant zavargásoknak már addig is volt két halálos áldozata.
A tüntetések mögött Antananarivo 34 éves polgármestere, az ellenzék vezére, Andry Rajoelina áll, aki a jelek szerint már nem tudja kézben tartani az általa feltüzelt tömeget, amely felgyújtotta az állami rádió, az elnök, Marc Ravalomanana befolyása alatt álló tévétársaság, az MBS épületét, valamint az ugyancsak az államfő birtokában lévő élelmiszergyárat.
„A hadsereg sehol a világon nem tudja legyőzni a népet” – zengedezte hétfőn a polgármester, aki egy teherautó platójáról intézett szózatot a tömeghez. Keményen ostorozta az elnököt, akit egyszerűen zsarnoknak nevezett, s az egyre romló szociális helyzet valamint az erősbödő diktatúra elleni tiltakozásul általános sztrájkot hirdetett. A tömeg feltüzelése túl jól sikerült, a fővárosban elszabadult a pokol, különösen azután, hogy a tv épületét védő katonák a tömegbe lőttek, s megöltek egy tüntetőt. „Az MBS épületét zsoldosok őrizték, ők léptek fel támadólag, s lőtték agyon társunkat” – mondta Andriamanhazo Nirhy-Lanto, a polgármester helyettese. Alighanem itt szakadt el a cérna, a fékevesztett fiatalok törni-zúzni, gyújtogatni és fosztogatni kezdtek, aminek számtalan kisebb-nagyobb üzlet, áruház vált martalékául.
Rajoelina 2007-ben független jelöltként indult az antananarivói helyhatósági választáson az elnök pártjának favoritjával szemben, s mióta átvette hivatalát, mind ádázabban bírálja Ravalomanana rendszerét. Többször is hangoztatta aggodalmát a szabadságjogok folyamatos megnyirbálása miatt, és élesen kritizálta az ország történetének talán legnagyobb üzletét, hogy a kormány ingyen adott át egy hatalmas területet, amely azelőtt termőföld volt a dél-koreai Daewoo konszernnek gyárépítés céljára.
A polgármester nyilatkozataival, beszédeivel december óta lázította az ellenzéket, miután a kormányzat bezáratott egy magán televíziós csatornát, amely interjút közölt a korábbi elnök Didier Ratsirakával, aki 2001-ben vitatott körülmények között vesztette el a választásokat, s a voksolás nyomán kirobbant politikai harcban alulmaradt, majd külföldre távozott.
A zavargások miatt az elnök megszakította látogatását Dél-Afrikában. Ravalomanana a hétfőn kezdődött dél-afrikai regionális csúcstalálkozón vett (volna) részt Pretoriában, középpontban Zimbabwéval. A tiltakozók egy része rátámadt az elnököt a repülőtérre szállító konvojra is, és legalább két autó ablakait betörte. A külkereskedelmi és idegenforgalmi miniszter figyelmeztette a külföldieket (elsősorban a dél-koreaiakat) kerüljék Magadaszkárt.
A világ negyedik legnagyobb szigetén 2001 óta nincs nyugalom. Az ellenzék szerint Ravalomanana a nyolc évvel ezelőtti és a 2006-os elnökválasztást is csalással nyerte meg. Ezek után ugyancsak zavargások törtek ki, akkoriban jónéhány robbanás rázta meg a fővárost.
Publikálás dátuma: 2009.01.28.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
George Klooney kórházba került
Szerencsére semmiféle egészségügyi problémája nincs a sármos színésznek. Clooney más miatt került a sürgősségi osztályra.
A színész a Vészhelyzet sorozat utolsó évadjának...

Nehéz mérkõzésre számít szerdán az olaszok ellen Egervári Sándor, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzõje.- Olaszország keretében jó néhány új játékos szerepel, de biztos, hogy erõs ellenfél vár...

A Cool Live műsorában valódi szerepjátéknak lehettek tanúi a nézők, hiszen Leo színészi képességeit is megcsillogtatva Kovácsovics Fruzsi kedvesének bőrébe bújt néhány perc erejéig.
Az...
A Cool Live műsorában valódi szerepjátéknak lehettek tanúi a nézők, hiszen Leo színészi képességeit is megcsillogtatva Kovácsovics Fruzsi kedvesének bőrébe bújt néhány perc erejéig.
Az...
Bölcsesség
"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között. És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal. És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a...

Holttestet találtak járókelők Keszthelyen, a Balaton-parti mólónál szerdán. A női holttestre félig a jégbe fagyva leltek rá - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A 49 éves nő holttestét a rendőrség kérésére késő...

Adatfelvétel a rendelőben:
- Dohányzik?
- Nem, doktor úr, köszönöm, inkább innék valamit.
Adatfelvétel a rendelőben:
- Dohányzik?
- Nem, doktor úr, köszönöm, inkább innék valamit.
Hétfőn Martin Luther King napot tartottak a wahingtoni Spokane városában. Az eseményt egy gyanús csomag zavarta meg. Frank Harrill, az FBI szóvivője elmondta, a táskát három munkás vette észre körülbelül egy órával a parádé megnyitója előtt. Belenéztek,...

Hegedűs Lóránt, a Hazafias Magyarok Szövetségének (HAMASZ) elnöke, és Vona Gábor, a Jobbik vezetője szeptember 11-ére hirdette meg az arab-magyar barátság napját. Szerintük ebben nincs semmi visszatetsző, hiszen rasszizmus lenne elítélni egy egész kultúr- és vallási...

Néhány részlet egy kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatójából.
A tabletta nem kapható Magyarországon,mert megbukott a törzskönyveztetési eljárás során. Vajon miért?
"Köszöni a miénk cég hogy Ön...

Bárcsak olyan lenne a cigány, mint a Jóisten:
Egy lenne belőle, az is láthatatlan!
A HÉT MORBID VICCE:
Béla bácsi megette a kutyáját. Szomorúan nézegeti a csontokat:
-Ej, ej, Morzsi, de örülnél te ennek!
A HÉT RENDŐRVICCE:
A kisgyerek odaszalad a rendőrhöz:
-...