Oldalak -> Biográfia | Filmográfia
Brad Pitt
A baptista család utoljára gondolt, mint színészre, mikor fiuk Brad született. Apja Bill Pitt gondosan ügyelt, hogy fia mindig jelen legyen vasárnap. Különösebb gondjai a tanulással sem adódtak neki. A középiskolában sportolt, zeneórákra járt, és részt vett a diákönkormányzatban is. Érettségi után a missouri egyetemre járt. Itt néha szerepelt műkedvelő előadásokon is
Pitt egyébként újságírást tanult, s főleg a reklámszakma és a grafikus tervezést képzelte mint jövőjét. Tagja volt a golf-, a tenisz- és az úszócsapatnak. Még két hét és két vizsga hiányzott a diplomához, mikor Pitt úgydöntött, neki nagy falat a diploma, s megriadva a jövőjét bedobta a cuccait a Runaround Sue-nak becézett Datsunjába, és Hollywoodba kocsikázott, mert úgy döntött, inkább filmsztár akar lenni. Szülei és barátai úgy tudtak, hogy a pasadenai Art Center College of Design növendéke lett, mert túl nehéznek találta az egyetemi vizsgákat. Ám Pitt valójában az El Pollo Loco nevű autósbüfében tevékenykedett csirkekosztümben, vetkőző táncősnőket fuvarozott agglegénypartikra, s közben szorgalmasan járt szereplőválogatásra is.
A Dallasban Priscilla Presley lányának vehemens udvarlóját alakította, a magánéletben is kerülgette a nőket. Többek között Robin Givens színésznővel, a volt Mrs.Tysonnal randevúzgatott. 1991-ben a Thelma és Louise-ban begerjedt autóstopost alakított, ez a figura volt az, akinek a Geena Davis által alakított Thelma az első orgazmusát köszönhette. A jóképű színész egyszerre reflektorfénybe került, s Pitt a magánéletben sem cáfolt rá vehemens férfiasságára. Nők jöttek és mentek az életében, a színész azt vallotta, hogy minél fiatalabb a lány, annál jobb, így össze is költözött a 16 éves Juliette Lewisszel nem sokkal azután, hogy együtt szerepeltek a Too Young To Die? című tévéfilmben. A kapcsolat három évig tartott, ez volt Brad leghosszabb viszonya, amióta betette a lábát Hollywoodba. Aztán egy Jitka Pohlodek nevű lány lépett be az életébe, aki magával hozta két kaliforniai hiúzát is, de Brad jobban kedvelte a kutyát és a kaméleont... Azért a gazdájuk kedvéért a cicákat is kibírta egy ideig. Szenvedélyek viharában című romantikus dráma főszerepe alapján a People magazin Bradet a legszexisebb élő férfinek választotta.
Egy darabig elévezte, hogy a sajtót vonzó külseje foglalkoztatja inkább, mint tehetsége, de ez ellenkezőjére fordult. Alakításai igen említésre méltóak voltak már ekkor is: mint például Robert Redford Folyó szeli ketté című filmjében a szerencsétlen aranyifjú, az Interjú a vámpírral című moziban az érzelmes Luist alakította az aktív vámpír, Tom Cruise oldalán. A Hetedikben arrogáns rendőr. Terry Gilliam 12 majom című filmjében nyújtott alakítását Oscar-díjra jelölték. Hogy eljátszhassa ezt a szerepet, Pitt visszautasította az Apollo 13-ban felajánlott asztronauta figurát, lehetőséget, s úgy érezte, helyesen döntött. A magánéletben ez nem mindig sikerült neki, Gwyneth Paltrow-val nagy szerelembe esett, majd két év után elváltak útjaik. Pitt a filmezéssel vigasztalódott, a Hét év Tibetben kritikai elismerést hozott neki, viszont a mozi miatt kitiltották Kínából...
1996-ban 100 000 dollárt adományozott a Discovery Centernek, ami szülővárosában, Springfieldben a gyermekek oktatási központjául szolgál. A jótékonyság csak azokat lepte meg, akik látták Az ördög maga című filmjét, amiben a rendőrt játszó Harrison Ford mellett kegyetlen ír terroristát formált meg, nagy elhitető erővel. Az élet viszon nem a filmekből áll… Brad új kiszemeltje Jennifer Anistonon lett, 2000-ben fényes esküvő keretében össze is házasodtak. Ezután olyan filmek következtek, mint A mexikói, melyben Julia Roberts partnere volt és Kémjátszma, amiben ismét együtt dolgozhatott Robert Redforddal. Közben azért Guy Rtichie-vel is forgatott: A Blöffben egy olyan cigányt formált meg, akinek szavait még maga a színész sem értette…
A Tripla vagy semmiben a George Clooney által alakított, frissen szabadult Danny Ocean 11 tagú, specialistákból álló bandájával megkísérel 150 millió dollárt elrabolni három Las Vegas-i kaszinóból. Pitt Rusty Ryant, Ocean bizalmasát és legjobb barátját keltette életre.
Bár szüksége volt egy kis pihenésre, Brad mégis nagyon örült, amikor Wolfgang Petersen felhívta, és felajánlotta neki Akhilleusz szerepét a Trójában. A film befejezése után hamarosan megkezdődtek az Ocean's Twelve előzetes munkálatai.
A Mr. and Mrs. Smith című thriller forgatása alatt ismerkedett meg Angelina Jolie-val. A film bemutatója utána Jennifer Aniston kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva a szakítás mellett döntött, válóperük 2005 októberében fejeződött be. Jolie, aki egy csecsemő afrikai kislányt, Zaharát is magához vett, még ebben az évben összeköltözött Pitt-tel. Brad Maddox-ot és Zaharát is a nevére vette. Közös kislányuk, Shiloh Nouvel 2006. május 28-án született meg Namíbiában. 2007 tavaszán újabb gyermekkel bővült a család, ugyanis örökbefogadták a 3 éves vietnámi kisfiút, Pax Thien-t.
A családi élet mellett persze szakított idő a filmezésre is, a 21 gramm direktora, Alejandro González Inárritu által rendezett Babelben amerikai turistát alakított, akinek feleségére - Cate Blanchett alakítja - marokkói útjuk során rálőnek, s ezzel megrázó események sora indul be több országban is…
A film már számos díjat kapott, különböző kategóriákban jelölték Oscarra és Golden Globe-ra, ez utóbbi díj legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában Brad-et dominálták.
Az Ocean’s Thirteenben Rusty Ryan szerepében tért vissza, majd Andrew Dominik, a Chopper rendezője benne látta meg az ideális Jesse Jamest. A The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford című film a James-banda egyik tagja, Robert Ford (Casey Affleck) szemszögéből ábrázolja az eseményeket.
2008-ban mutatják be a The Curious Case of Benjamin Button című F. Scott Fitzgerald-adaptációt, amelyet Brad a Harcosok klubja és a Hetedik rendezője, David Fincher irányításával forgat. Egy idősebb férfit alakít, aki az idő múlásával egyre fiatalodik. Amikor Benjamin ötvenéves lesz, beleszeret egy harmincas éveiben járó nőbe, Daisybe - őt Cate Blanchett játssza -, de a párnak számításba kell vennie azt a tényt, hogy nem együtt fognak megöregedni…
Pitt további tervei között szerepel a Dallas Buyer's Club, amelynek AIDS-es villanyszerelő főhősét a kórházból hazaküldik meghalni, de Ron nem adja fel, és illegális gyógyszerek segítségével képes meghosszabbítani saját, és más HIV-fertőzöttek életét.
Brad vígjátékon is töri a fejét, a Chad Schmidtben kettős szerepet alakít majd, ugyanis Steve Conrad történetének középpontjában egy fiatal színész áll, aki a 80-as években költözik Los Angelesbe, hogy sztár legyen. Ám ugyanakkor egy bizonyos Brad Pitt is felbukkan, akire Schmidt úgy hasonlít, mint két tojás.
A State of Play egy BBC-minisorozaton alapuló politikai thriller lesz, amelyben egy rejtélyes gyilkosság politikai összeesküvésre derít fényt, amelyben kormányszervek és olajtársaságok is belekeveredtek.
Brad Pitt és családja egyelőre New Orleansban rendezik be új házukat, a pedig színész produkciós cége, a Plan B Johnny Depp Infinitum Nihil nevű társaságával együttműködve a Shantaram című filmet igyekszik tető alá hozni.
www.sztarlexikon.hu
Publikálás dátuma: 2009.01.27.
Szerző: edimi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Parlamenti vita az elektronikus közszolgáltatásról
2008. november 26. 09:46, Szerda - Forrás: MTI
Tegnap este tartották a parlamentben az elektronikus közszolgáltatásokról szóló törvényjavaslat általános vitáját. Ha felépül a központi rendszer, az...

Gránátot dobtak a thaiföldi állami televízió székházára Bangkokban. A detonációban senki sem sérült meg, de a parkolóban álló kocsikban károk keletkeztek. A támadáshoz használt robbanószerkezet egy M-79-es gránát volt.
A...

Káoszba és botrányba fulladt a George Clooney olaszországi pere, melyben a nevét jogtalanul használó Exclusive by George Clooney márkájú ruhák gyártói ellen tanúskodott.
Az apró tárgyalóteremben annyi lelkes – többnyire középkorú – női...

2008-10-30 20:14
Az európai parlamenti képviselőknek a közlekedési tábla túl magasnak bizonyult ahhoz, hogy állva letakarják, ezért kihúzták a helyéről, lefektették, majd egy uniós zászlóval letakarták. A táblát ezután újra...

Egyetemista kislány levele
Drága Szüleim!
Már 3 hónapja itt vagyok az egyetemen, és még nem írtam Nektek. Nagyon szégyellem magam, de ígerem, hogy most mindent bepótolok! De mielőtt még folytatnám a levelet, kérlek, üljetek le! Semmi esetre se olvassátok tovább a levelet...

Demján: Magyarország beteg, változtatni kell
Magyarország a világgazdasági válságtól függetlenül is beteg, változtatni kell - véli a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke. Demján Sándor a Magyar Narancsnak azt mondta, hogy a...

Fejezd ki saját stílusodat a 2009-es tavaszi/nyári frizuratrendekkel! Idén sikk a romantika, nemcsak a ruhák terén, hanem a hajkoronán is. Hogy új hajszínedet megőrizd, és a szálak is egészségesek legyenek, az ápolásra is figyelj oda!
Az elengedhetetlen ápolás
A frizura...

Megasztár 4: megvan a győztes
A negyedik Megasztár-t Király Viktor nyerte, úgy, hogy a műsor felénél - a szavazatok állása alapján - még riválisa állt jobban. A zsűri is megnyugodhatott, a tagok többször nyilatkozták, hogy inkább őt látnák jövőre az...

Japánban kisebb rohamot okozott a vásárlók részéről a Nintendo DS család harmadik, legújabb változata, amely azonban legkorábban tavasszal érkezhet csak meg Európába és az USA-ba.
A népszerű konzol legújabb változatát egyelőre a cég hivatalos japán...

A közlekedéssel együtt a bűnözés is szinte megbénult az amerikai Baltimore-ban a kiadós havazások idején, amikor járhatatlanná váltak az utcák a lehullott irdatlan hótömeg miatt - hangzott el a helyi WBAL tévé szerdai tudósításában.
A bő egy...