Az ombudsman vizsgálódik, az iskolaigazgató szerint csak játszottak a gyerekek, a rendőrség nemi erőszakról beszél a szegedi kilencéves kislány ügyében. A szakember óvatosságra int.
Egy kilencesztendős szegedi kislányt osztálytársai megerőszakoltak az iskolában tavaly ősszel – jelentette be a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a hétvégén. Azóta kiderült, hogy az eset napközis foglalkozás alatt, de az iskolán kívül, egy játszótér faházában történt. A gyerekek az építményben bújtak el, de azt pontosan nem lehet tudni, hogy ott mi történt. A napközisekre felügyelő pedagógus mindenesetre a „diákok konspirációja” következtében nem volt abban a helyzetben, hogy közbe tudjon avatkozni. Az iskola belső vizsgálata értelmében ezért őt semmilyen felelősség nem terheli.

Forrás: delmagyar.hu
Rossz szexuális játék
Orosházi Józsefné pszichológus, agressziókutató arra hívja fel a figyelmet, hogy óvatosan kell fogalmazni, véleményt alkotni az ilyen típusú gyermekagresszióval kapcsolatos ügyekben. Nem tudjuk a szegedi eset kapcsán sem, hogy mit jelent pontosan a rendőrség azon bejelentése, hogy „nemi erőszak történt”. Valószínűleg nem közösülésről van szó a 9-10 évesek esetében, hanem valamiféle rossz szexuális „játékról”, amiben az agresszivitás, a kíváncsiság, a vagányság és a szexualitás keveredett.
A szakember hozzáteszi, hogy túl sok szó esik mostanában a köznyelvben, a médiában a szexualitásról, egyre korábban fordul e felé a gyermekek kíváncsisága is. Tény, hogy a naturális érdeklődés korhatára ezáltal lecsökkent. Ugyanakkor az mindig is előfordult, hogy az óvodás kisfiúk megmutatták a kislányoknak a nemi szervüket és viszont. Ebbe azonban semmiféle szexuális töltet nincs, ez pusztán a természetes gyermeki kíváncsiság része.
Az igazgató szerint minden gyerek csinálja
Az agressziókutató álláspontját erősíti az iskolaigazgató origo.hu-nak adott nyilatkozata is. „Semmiféle erőszak, semmiféle aktus nem történt. Csak játszottak a gyerekek a kislány beleegyezésével" - mondta Szabó Lászlóné, a szegedi Weöres Sándor Általános Iskola igazgatója. Hozzátette, hogy „az ügybe kevert gyerekek mindannyian áldozatok". Szabó Lászlóné szerint egy olyan dologból csinált ügyet a média egyes része, valamint a rendőrség, "amit minden gyerek csinál". Az igazgató szerint a rendőrségnek nem lett volna szabad nemi erőszakról beszélni a történtekkel kapcsolatban.
Sokszor találkozik Orosházi Józsefné azzal a jelenséggel is, hogy a felnőttek félreértik a gyermekek „Pista bácsi zaklatott”, a „szomszéd már megint piszkált” típusú mondatait. Sokszor ezek mögött egyszerűen csak valamiféle fegyelmezés van, és szó nincs szexuális zaklatásról. Természetesen vannak kivételek is.
Megszólal az édesanya
„Nem haragszom senkire, mindegyik felet hibásnak érzem, köztük magamat is. Az ügyet lezártnak tekintem. A legfontosabb, hogy felneveljem a gyerekeimet. A kislányomat az eset után rögtön kivettem a Weöresből, és egy másik szegedi iskolába írattam át. Azóta megnyugodott, beilleszkedett, szépen halad a tanulásban” – mondta el a delmagyar.hu-nak a kislány édesanyja.
A csongrádi lap megszólaltatta a kislány egyik volt osztálytársát és annak édesanyját is. Ők sem vitatták, hogy a faházban megtörtént a nemi aktus, de szerintük mindez a kislány belegyezésével történt . A korábbi osztálytárs anyja szerint a gyerekek tettét egyik diáktársuk viselkedése magyarázhatja, aki már másodikos kora óta nézett pornófilmeket az interneten, és ezek minden részletéről beszámolt az osztálytársainak. A fiút az elmúlt héten szülei szintén más iskolába íratták át.
Az ombudsman vizsgálatot indított
Az oktatási jogok biztosa mindenesetre hivatalból vizsgálatot indított az ügyben. „Ha igaznak bizonyulnak a hírek, rettenetes, ami történt! Ezért minden mást félretéve fogom kivizsgálni az ügyet, meghallgatom az iskola, a fenntartó és a hatóságok álláspontját. Eljárásom semmilyen módon nem érinti a rendőrség vizsgálatát, döntésemet arra alapoztam, hogy a tájékoztatás szerint súlyos bűncselekmény történt egy iskolában” – írta közleményében Aáry-Tamás Lajos.
A rendőrségi eljárást egyébként az ügyben megszüntették, mivel a feltételezett elkövetők gyermekkorúak voltak, 14 év alattiak, nem büntethetők, a legerősebb szankció az állami gondoskodásba vétel. A fiúk – az összehívott rendkívüli szülői értekezlet után – igazgatói intőt kaptak. A gyámhivatal vizsgálata még nem ért véget.
Publikálás dátuma: 2009.01.27.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Egy 30 négyzetméteres, bérelt budapesti garzonban él a Széchenyi-dinasztia legfiatalabb tagja, a 26 éves Krisztián - írja a Vasárnapi Blikk.
sas_pageid='7185/44403'; sas_formatid=2745;sas_target=''; SmartAdServer(sas_pageid,sas_formatid,sas_target);
...

Egy héttel harmadik születésnapja előtt meghalt Lara, az a szentesi kislány, aki egy évvel ezelőtt kapott új szívet. Az orvosok akkor azzal számoltak, hogy a kislány idén karácsonyra már teljes értékű, a korának megfelelő életet élhet. Az új szívet befogadta Lara...

„Tisztában vagyunk azzal, hogy eljárás folyik Stohl ellen. Ugyanúgy, mint bármely más állampolgár esetében, az ő ügyét sem befolyásolja, hogy hol dolgozik éppen. Megeshet, hogy a műsor közben letöltendő szabadságvesztésre ítélik" - nyilatkozta a Blikknek...

Összerakták az ősi tengerek húszcentis, rettegett csúcsragadozóját
[origo]2009. 03. 19., 20:06Utolsó módosítás: 2009. 03. 19., 20:16Címkék:kambrium, földtörténet, Burgess-pala, őslénytan
eszközök:
Mintegy 500-540 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti...

A biotechnológia történetébe alighanem vízválasztóként kerül majd be az első emberi embrió klónozása, amely még tavaly novemberben történt, ám az akkori szűkszavú bejelentésnél részletesebb beszámolót csak nemrégiban hoztak...

Süteményrecept gyesen lévő anyukáknak:
Távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és melegítsük a sütőt 160 fokra. Gőz felett olvasszunk meg 10 dkg margarint. Ismét távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és erélyesen szóljunk rá Öcsire: "Nem...

A belügyminisztérium jelentése szerint szerdán több terrortámadásra is sor került. A pokolgépes merényletekben legalább egy civil életét vesztette, 19-en pedig megsebesültek.
Legalább öt robbanás rázta meg Bagdadot szerdán. Az egyik legnagyobb pusztítást a...

Influenza-támadás: az is megbetegedhet, aki beoltatta magát
A becslések szerint 2-3 hét múlva Magyarországra érkezik az influenzajárvány. A szakemberek azt javasolják, hogy fehérje- és vitamindús táplálkozással készítsük fel a szervezetünket a...

A sors fintora, hogy Kinga rendezvényszervezőnek készült, olyan eseményeket akart lebonyolítani, mint amelyik az életét követelte.
Mint mondták, Kinga rendezvényszervezőnek készült.
„Olyan lelki kapcsolat volt közöttünk, hogy a rezdüléseit is éreztem. Bármennyire is...

Szögbelövő pisztollyal lett véletlenül öngyilkos egy új-zélandi férfi. Pedig csak fenyegetőzni akart.
if(!window.goA)document.write('');
if(window.goA)goA.addZone(58856,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
<a href="http://ad.adverticum.net/click.prm?zona=58856" target="_blank"...