Egy brit lottónyertes házaspár azt állítja, hogy egy cigányasszony napokkal a sorsolás előtt megjósolta nekik a mesés gazdagságot. A jósnő még az összeg számjegyeit is előre jelezte.
Gary és Ann Henry a hatalmas nyeremény előtt egy snackbárból élt. A lottósorsolást megelőző napokban Ann Henry egy ősz hajú, rejtélyes asszonyra lett figyelmes az utcán, aki bőrig ázott az esőben. Behívta a házukba, készített neki egy teát, és megkínálta egy szendviccsel. A hálás vendég cserébe jósolni kezdett, és azt mondta, hogy a házigazdát hamarosan nagy szerencse fogja érni lottónyeremény formájában.
Ezúttal bejött
Azt is megmondta, hogy Henry-ék egy 4-es számmal kezdődő csekket fognak kapni, és hogy az összeg végén jó néhány nulla is lesz. A jósnő pontos adatokkal rendelkezett Henry-ék családjával kapcsolatban is, sőt három gyermekükről is találó leírást adott.
Ann Henry csak nevetett, amikor meghallotta a jóslatot, azonban nagyon meglepődött, amikor néhány nap múlva végre kisorsolták a férje által hosszú idő óta megjátszott számokat. A pár csaknem 4,5 millió fontot (1,3 milliárd forintot) nyert.
A nyertesek azóta sem látták a cigányasszonyt, aki állítása szerint Wales-ből került Durham környékére. A jósnő azt mondta, hogy karácsonykor ismét benéz. A férj, aki lottómilliomossá válása előtt igen szkeptikus volt a jósnőkkel kapcsolatban, ma már hisz a jövendőmondóknak, nyilatkozta.
Nem ők az elsők, akik azt vallják, hogy valamilyen titokzatos, mágikus szerencsének köszönhetik lottónyereményüket. Egy egyesült államokbeli könyvelő azt nyilatkozta a sajtónak, hogy boszorkányság segítette 32 millió dolláros nyereményéhez. Elwood "Bunky" Bartlett azt mondta, hogy a pogány istenek közbenjárására sikerült a mesés vagyonhoz jutnia. Azt kérte ugyanis, hogy nyerjen a lottón, cserébe pedig megtanítja az embereket a Wicca kultuszra.
Deluxe Magazin
Publikálás dátuma: 2008.10.18.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Láthatatlan újdonság: Volvo S80 2009
február 26. 16:06
–Hírszerkesztő
Modellfrissíteni muszáj, még akkor is, ha a tervezőknek nem jut eszébe semmi, és épp pénz sincs rá. A szabály alól a Volvo sem kivétel: néhány nap múlva...

document.write('');
HáziPatika.com
Rabul ejthet-e a pornográfia?
Pornográfia-függők
A világhálón körülbelül 420 millió kifejezetten felnőttek számára készült weboldal van, jelentős részük pornográf témájú. Úgy tűnik, ha erről van...

Bulvár
Magdi anyus a halálon gondolkodik
Tragédia! Meg fog halni a Barátok közt legnépszerűbb sztárja?
2009. 02. 02. 11.15
Nagyon úgy néz ki, hogy a Barátok közt egyik legnépszerűbb...
Bulvár
Magdi anyus a halálon gondolkodik
Tragédia! Meg fog halni a Barátok közt legnépszerűbb sztárja?
2009. 02. 02. 11.15
Nagyon úgy néz ki, hogy a Barátok közt egyik legnépszerűbb...
Donald Tusk lengyel kormányfő találkozott izraeli kollégájával, ahol egyetértettek abban, hogy nem engedhetnek az erőszaknak és azoknak a törekvéseknek, amelyek tagadják Izrael jogát a létezéshez. A lengyel kormányfő szerint veszélyes az Iránnal szemben tanúsított...
Donald Tusk lengyel kormányfő találkozott izraeli kollégájával, ahol egyetértettek abban, hogy nem engedhetnek az erőszaknak és azoknak a törekvéseknek, amelyek tagadják Izrael jogát a létezéshez. A lengyel kormányfő szerint veszélyes az Iránnal szemben tanúsított...
document.write('');
HáziPatika.com
Petting vagy aktus?
Bár szinte mindenki, beleértve a tiniket is, ismeri a petting szót, mégsem fölösleges tisztázni a pontos jelentését. Több-e, más-e, mint az előjáték? Milyen formái vannak? A manuális, orális szex...

Kórházi mosdóban halt meg az átirányított beteg
var strModDate = '2008. 12. 03., 22:05';
if (strModDate.substr(16,1) == ':') strModDate = strModDate.substr(0,15) + '0' + strModDate.substr(15,strModDate.length);
var strNowDate = '2008. 12. 04., 06:56';
var diffYears;
//var diffMonths;
var diffDays;
...

A Fővárosi Közgyűlés csütörtök esti ülésén úgy döntött, hogy Budapest pályázik az Európa zöld fővárosa címre. A javaslatot a képviselők egyhangúlag elfogadták.
Az Európai Bizottság 2009 novemberében írta ki az Európa...

Közel egymillió forintos tartozást halmozott fel a Nemzeti Színház igazgatója - írta a Blikk. Alföldi Róbert szomszédai állítása szerint a színész nem fizeti a lakása utáni közös költséget, és a lakók közös helyisége...

Dr. House meghazudtolja a szerepét
Hugh Laurie, dr. House megformálója a valóságban közel sem olyan elviselhetetlen, mint a képernyőn, ám a gyógyításhoz sem ért.
Hugh Laurie meglepte Las Vegas-i rajongótáborát. A színész a minap egy étteremben vacsorázott a...

Farsang farka
A farsang farka az igazi báli szezon levezetője, itt már szerepet kapnak a nők, megeszik az utolsó fánkokat, és felkészülnek a húsvéti böjtre is.
A farsang
Busójárás
A farsang...
Farsang farka
A farsang farka az igazi báli szezon levezetője, itt már szerepet kapnak a nők, megeszik az utolsó fánkokat, és felkészülnek a húsvéti böjtre is.
A farsang
Busójárás
A farsang...