Hat év börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön azt a nőt, aki megölte 18 napos gyerekét.
A vádlott a gyilkosság idején - 2005 júliusában - 19 éves volt. A nő 2003-ban ismerkedett meg későbbi élettársával, először Kecskeméten laktak a férfi szüleinél, ott született meg az első gyerek. Két évvel később született meg a második gyerek, akit nem akartak ugyan, de mivel a terhesség megszakítására már nem volt lehetőség, úgy döntöttek, hogy megtartják. A nő a szülés után hazament, a gyermeket édesanyja és annak élettársa, illetve édesanyja testvére látta el.
Az anya számára a két gyermek rendszeres ellátása nehézségekbe ütközött, gyermekei idegesítették, ő továbbra is szórakozni akart. Ebben az időszakban történt, hogy édesapja súlyos balesetet szenvedett, élettársa pedig magára hagyta.
2005. július 4-én délután, pontosan meg nem állapítható időben és módon a vádlott bántalmazta a csecsemőt: közepes erővel tompa, kemény tárgyhoz ütötte a gyerek fejét, illetve közepes erővel megrázta a kisfiút. A csecsemő nyakán fojtásra utaló nyomok is voltak. Az anya, bár észlelte, hogy a kisfiú halott, a kiságyába tette őt, és az éjszakát halott gyermeke mellett töltötte. Reggel szólt a főbérlőjének és az anyjának, hogy a gyermek hideg, hívjanak orvost.
A gyermek - mint azt a boncolás megállapította - a sérülések elszenvedése előtt megfelelő egészségi állapotban volt. A halálát megelőzően egy-két nappal táplálták utoljára, a boncolásnál teljesen üres volt a gyomra. A kisfiú 17-18 napos volt. A csecsemő halála után a vádlottnak újabb gyermeke született.
A két kiskorú gyerekkel kapcsolatban a bíróság megszüntette a vádlott szülői felügyeleti jogát - közölte az ítélőtábla sajtótitkára.
(MTI)
Publikálás dátuma: 2009.01.26.
Szerző: Ancsi75
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
BUDAPEST — A mai napig felháborodással beszél Bódi Guszti A sztárok a fejükre estek című műsorban megéltekről.
A roma zenésznek nem az afrikai kalanddal, hanem az ebben részt vett társakkal volt baja.
Bármikor visszamennék Afrikába, de ezekkel az emberekkel soha többet nem akarok...

7 tuti tipp, a szexi borzongáshoz
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Ha tartós kapcsolatban élsz, eljöhet az idő, amikor úgy érzed, már nem a régi a szex....

Miután betörtek egy idős nőhöz Tatabányán, egy álrendőr még le is helyszínelte a lakást. A 82 éves áldozat nem gyanakodott, még azt is elhitte, mobiltelefonnal rögzíthető az ujjlenyomat.
Meglepő, tanulságos bűncselekmény történt a megyeszékhelyen. A Gál...

Ugye tudod, hogy a szex közbeni szövegelés izgató hatású lehet? És, hogy egyes pillanatokban a csúnya beszéd az, ami újra akcióba lendít? Ilyenkor ne habozz, bátran és szégyentelenül mondd el, mire gondolsz és mit szeretnél!
Az emberek többsége...

Szánjunk időt a szűrésre!
Felmérések szerint a nőknek csak bizonyos és gyakorlatilag ugyanaz a hányada vesz részt rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálaton. Ennek számos oka lehet, többek között az ismeretek hiánya, különböző félelmek és a túlzott...

Orbán úgy beszélt, mintha attól félne, hogy lehúzzák a Fidesz listájáról, ha túl sok konkrétumot árul el pártja programjáról” – reagált a szocialista politikus.
A Fidesszel szorosan együttműködő KDNP „reményteljes ország...

„Nagyon megbántam az egészet, az egész életem ráment erre” - mondta Varga Gergely.
A fentieket mondta elhaló hangon Varga Gergely, volt ügyész a Legfelsőbb Bíróságon, hétfőn kezdődött büntetőperének első tárgyalási napján. A láthatóan megtört...

A pénzügyi intézmények a jövőben nem módosíthatnák tetszés szerint, az ügyfelek számára kedvezőtlenül a lakossági kölcsönszerződéseket és a fogyasztókkal kötött pénzügyi lízingszerződéseket a parlamentnek benyújtott, a...

Mese az erdőről
"Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod,...

Segítség, az anyám utálja a pasimat!
Nők Lapja Cafe
Soma
2009. 03. 12.
Két éve élek párkapcsolatban, egy éve össze is költöztünk a barátommal. Sajnos anyukám nem kedveli őt, nem akarja elfogadni. Azt mondja, más férfit képzelt el nekem. Mit tehetek?
Kedves Soma!
...