Szeged - Kiszakadás a valóságból, kirekesztődés, függőség – ideáig fajulhatnak a dolgok a számítógépes szerepjátékok rabjainál, ha nem tudják megfelelően kontrollálni magunkat. Ez a szórakozás valójában komoly veszélyforrás lehet.
– Szeretek játszani, néha több órát is a gépnél ülök, de ez többnyire a hétvégére korlátozódik. Észrevehető bennem is a különbség, ha játszom, amit a szüleim és a barátnőm is nehezen visel – mondta egy másodikos gimnazista, Gergő, aki évek óta wowozik. Több karaktere is van, a legkisebb szintű is a maximális hetvenből negyvenkettes.
– Azért szeretem, mert több fajta lényből választhatok, mind más tulajdonságú, és az egész játék olyan, mint egy külön világ. Ennek a „küldetésnek" sosincs vége, hiszen mindenki szinte korlátlanul bánhat a karakterével tette hozzá a fiatal játékos.
Tavaly év elején egy 15 éves svéd fiú összeesett, és epilepsziaszerű rohamot kapott, miután több mint 24 órán keresztül játszott. Alig evett, szinte le sem feküdt aludni, mert akkor dobták piacra a World of Warcraft legújabb kiegészítőjét. És ez csak egy eset a több ezerből…
– Rendkívül jól felépített játékrendszere és magával ragadó grafikája miatt népszerű, amellett, hogy hatalmas játékosállománnyal rendelkezik – foglalta össze népszerűsége okát H. János, egy számítógépes üzlet eladója, aki régebben szintén sokat wow-ozott, mára azonban más elfoglaltságot keresett. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a számítógépes játék addiktív hatású. Szakemberek szerint ha egy egészséges öntudattal rendelkező egyén játszik, nincs negatív következmény, sőt: kifejezetten pozitívan hat. Megismerik magukat a karaktereiken keresztül, és a játék hatására kezdenek el foglalkozni a különböző tudományokkal. A játékok alsó korhatára 14-15 év, hiszen ettől a kortól válik érthetővé a játékban megjelenített világ reflexiója.
Órákat üldögélnek átszellemülten a számítógép előtt.
Fotó: DM/DV
Akkor mégis mi ad okot az aggodalomra?
– Legfontosabb, hogy időben észrevegyük a problémát. A gyerek azért fordul a játékhoz, mert az anya-apa-gyerek viszony valahol megromlott – tárta fel az okokat Irinyi Tamás, az SZTE ÁOK Pszichiátriai klinikájának egyetemi okleveles ápolója. Mint elmondta, a játékhoz az ember pszichéje szokik hozzá, hiszen számukra egy hely létezik, ahol sikeresek és boldogok, a játék, amelyeket úgy alakítanak ki, hogy a mindenkori cél elérése valamilyen jutalomhoz kapcsolódik, ami miatt a gyerek az idő egyre nagyobb hányadát tölti a gép előtt.
Első lépés a gyógyuláshoz a játéklehetőség korlátozása, majd jöhet a visszaterelés a játék előtti elfoglaltsághoz. Súlyosabb eseteknél célzott viselkedésterápia, pszichoterápia, családterápia is szóba kerülhet.
A Wow-on bukott le
Két éve a Wow-on keresztül bukott le egy számítógépes csalássorozat miatt körözött bűnöző. A rendvédelmi szerv szerencséje az volt, hogy két rendőr szívesen játszott a Wow-on, ahol, mint mondták, az emberek megismerik egymást, egyfajta kommunikáció alakul ki. A több éve szökésben lévő, letöltendő szabadságvesztés elől bujkáló bűnözőt pont ez buktatta le az őt üldözők előtt.