10 dolog, amit utálnak a nők a férfiakban
1. Ami szinte teljesen általánosítható, hogy a nők nem szeretik, hogy a pasik nem tudnak több helyre figyelni, ezért előfordul, hogy nem hallják meg, amit mondunk, ha közben mást is csinálnak.
2. Azt, hogy a férfiak nem szívesen beszélnek az érzéseikről.
3. Azt, hogy a férfiak többsége még 30 évesen is egy nagy gyerek.
4. Azt, hogy sok férfinak a testi érintkezés csupán a szexualitásra korlátozódik.
5. Azt, hogy a férfiak a partnerüket gyakran az édesanyjukhoz hasonlítják. Pl. “ezt az anyukám másképp főzte”, “anyukám ezt nem így csinálta, hanem úgy…”
6. Azt, hogy olyan hamar elvesztik a türelmüket, ha vásárlásról van szó.
7. Azt, hogy a férfiak nem szeretik elismerni, ha valamiben a nő volt a jobb.
8. Azt, hogy nem szeretnek előre tervezni, mikor a nők már a következő nyári vakáció részleteit is pontosan tudják.
9. Azt, hogy a férfi mindent egyszerre akar egy nőtől, azaz a nem létező tökéletest, aki mindig ápolt, mindig szép, jól főz, jól mozog a házimunkában, ügyes a családi ügyekben, jól neveli a gyerekeket, dolgozik, szeretgeti őt, elfogadja a hibáit és mindezek mellett még jó szerető is…
10. Ez az utolsó, főleg a mai “világ” férfiaira igaz: A nők nagyon nem szeretik, hogy oly sok férfinak a számítógép lassan fontosabb bárminél és hogy oly sok időt töltenek el a nők szerint haszontalan számítógépes játékokkal.
Publikálás dátuma: 2009.01.24.
Szerző: Kisvuk
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Az első Nemzeti Fejlesztési Tervben rendelkezésre álló EU-s források csaknem 100 százalékát kifizette az állam. A források többségét vállalkozások nyerték el.
Nagy siker, hogy Magyarország fel tudta használni az Európai Unió fejlesztési...

Tom Cruise szégyelli a feleségét?
Nők Lapja Cafe
2009. 01. 30.
Egyre ritkábban jelenik meg Tom Cruise oldalán a felesége, Katie Holmes, de mint kiderült, ez a színész döntésének eredménye.
Tom és mamája, Mary Lee Mapother
A Golden Globe-díjkiosztón hiába...

A magyarországi autóértékesítés mintegy 10 százalékos visszaesése közben növelni tudta értékesítését tavaly a Jaguar és a Land Rover márka.
A Jaguar magyarországi forgalmazója, a Cél Motors adatai szerint 2008-ban 71 Jaguart...

Új női óvszerek!
Az Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerengedélyezési Hivatala (FDA) szerdán jóváhagyta a Female Health Co. FC2 Női Óvszerének forgalmazására vonatkozó kérelmet. A termék a fogamzásgátlás mellett segíthet a nőknek...

Holtan találták egy amerikai hotelszobában a Slipknot Grammy-díjas amerikai metál zenekar basszusgitárosát - jelentette hétfőn az amerikai sajtó. Paul Gray 38 éves volt. Halálának körülményei egyelőre ismeretlenek, de nem gyanítanak idegenkezűséget.
A kilenctagú...

2009-től elérhető az internet-rádió az autóban
A Blaupunkt és a miRoamer sajtóközleménye szerint 2009-től már megvásárolható lesz az általuk autókba fejlesztett internet-rádió.
A vásárlók a hagyományos AM/FM mellett a miRoamer...

A tömeges kimenekítés azután történt, hogy egy nappal korábban hárman fulladtak meg egy pincében, miután hatalmas zivatar csapott le Neukirchen városára. Egy 73 éves nő, a 74 éves férje és 63 éves szomszédjuk akkor vesztették...

Karambol a 62-es főúton - hárman meghaltak
Hárman meghaltak, amikor négy autó és egy kamion ütközött Fejér megyében Jánosmajornál a 62-es úton vasárnap délután - tájékoztatta a Független Hírügynökséget R. Szabó...

Az idei leköszönő BMW Z4-es Roadster és Coupé típusokhoz készített sportos kiegészítőket a Dominik Schwager által jegyzett ds style. A 10 elemből álló spojlercsomag mindössze 100 BMW Z4...

Medveczky Ilona megalázva érzi magát és barátját, dr. Balogh Györgyöt. A szombat esti láz szerkesztője értetlenül áll a revüdíva nyilatkozatai előtt.
Kitiltották a Szombat esti láz stúdiójából Medveczky Ilona barátját, dr. Balogh Györgyöt,...