Már méri az autók sebességét Pest megye első két fix telepítésű traffipaxa az M0-ás autóúton. A két napja átadott műszerekkel együtt 2011 végéig az ország közútjainak összesen hatszáz, fokozottan balesetveszélyes pontján fotózzák majd állandó jelleggel a gyorshajtókat.
Várhatóan februárra készül el a hatszáz fix traffipax telepítési helyeit tartalmazó lista - tudta meg az MTI csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtószolgálatától.
Az illetékes minisztérium és a rendőrség szakemberei között folyó egyeztetések után látnak hozzá az új traffipaxok szereléséhez. A körültekintő előkészítés azért is indokolt, mert a rendszeres karbantartásról is gondoskodni kell.
Nagy Zoltán, a Magyar Közút Kht. forgalomtechnikai osztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a lakott területeken kívüli utak közül az autópályák a legbiztonságosabbak - kivéve az M0-ást -, az osztott pálya és a külön szintű kereszteződések miatt. Az országutak és az úgynevezett vegyes használatú utak, amilyen a Budapest és Vác közötti 2/A (M2) is, szinte csábítják az autósokat a sebesség jelentős túllépésére - tette hozzá.
Mint azt az MTI megtudta, az M2-est teljes hosszában kétszer kétsávos gyorsforgalmi úttá fogják alakítani, a munkálatok várhatóan 2010-ben kezdődnek meg. Addig is megelőzésként maradnak a legfeljebb 90 kilométeres óránkénti sebességet előíró korlátozó táblák és a hamarosan üzembe helyezendő fix traffipaxok.
Nagy Zoltán szerint Magyarország legveszélyesebb útja az M0-ás déli, illetve Veszprém környéki szakasza mellett a 405-ös, a 8-as és a 4-es főút. Bár a 2007-hez adatokhoz képest tavaly jelentősen csökkent a személyi sérüléses balesetek száma - a halálos kimenetelűeké például 21,52 százalékkal -, az osztályvezető úgy látja: a szigorra, így a fix traffipaxok beállítására nagy szükség van.
Az előírt sebességnél gyorsabban hajtók jelenleg harmincezer és százezer forint közötti pénzbüntetésre számíthatnak.
forrás: zoom.hu
Publikálás dátuma: 2009.01.23.
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Tudtátok, hogy megszűnik az APEH? Ma kaptuk az utolsó felszólítást.
A légy sétál a fiával egy kopasz ember fején és így szól:
- Látod fiam, amikor én még olyan kicsi voltam, mint te, akkor itt még csak
egy keskeny gyalogút volt.
A kis molylepke...

Zenehallgatás miatt vesztette el a szüzességét!
Azok a tinédzserek, akik lebecsmérlő szexuális utalásokkal teli zeneszámokat hallgatnak, valószínűbb, hogy testi kapcsolatot létesítenek, vagy szexuális játékokat játszanak - állítják a kutatók az...

Bár még kicsit kiszámíthatatlan az idõjárás, de belül már tudjuk, hogy elérkezett a tavaszi idõszámítás. Itt az ideje tehát átgondolnod, miben is tündökölj az új évszak napsütötte óráiban.
Jóllehet az idei tél nem...

Exodus: Magyarország eddig nem volt a menekülők útitervében 2011.03.23.
Megindultak a menekültek Észak-Afrikából, hogy Európába jussanak. Az unió azonban nem szívesen fogadja az ide érkezőket, és inkább pénzzel támogatná a helyben maradást....

KislányA rendőr késő este egy kislányt talál az utcán.
Megkérdezi tőle:
- Hogy hívnak, kicsikém?
- Krisztinek.
- És mi a másik neved?
- Krisztina.
- Jó, de apukádat, hogy hívják?
- Papa.
A rendőr megvakarja a fejét, és tovább faggatózik:
- Hol laksz?
- A...

19:45
Fokozott ellenőrzés - újabb embereket állítottak elő Budapesten, eddig összesen 11-et.
Újabb hat embert állítottak elő szombat este a rendőrök Budapesten, ahol még mindig tart a szélsőjobboldali csoportok megemlékezése kapcsán elrendelt fokozott ellenőrzés.
Mint a...

Eszenyi Enikőt november 26-án, pénteken megműtik. Az operációra egy közelmúltban történt baleset miatt van szükség. A művésznő rövid időn belül újra színpadon lesz, de a kényszerpihenő így is okoz némi változást a decemberi műsorban- olvasható a...

Fagyi szelet:
Hozzávalók:
Piskótához:
20 dkg liszt
10 kanál víz
4 db tojás
30dkg porcukor
10 dkg darált dió
˝ csomag sütőpor
besamelhez:
3 dl tej
4 ek. liszt
krémhez:
25 dkg margarin
15 dkg porcukor
2 csomag vaníliás cukor
2 db tojássárgája
mázhoz:
2...
Fagyi szelet:
Hozzávalók:
Piskótához:
20 dkg liszt
10 kanál víz
4 db tojás
30dkg porcukor
10 dkg darált dió
˝ csomag sütőpor
besamelhez:
3 dl tej
4 ek. liszt
krémhez:
25 dkg margarin
15 dkg porcukor
2 csomag vaníliás cukor
2 db tojássárgája
mázhoz:
2...
Nemrég tettlegességgel reagált Némedi Mari vádjaira Black: mint megírtuk, a Reggeli stúdiójában, amikor a nő bántóan nyilatkozott róla, Black letépte Mari parókáját.
„Nagy meglepetésemre nem ültünk egy asztalnál, mert Ő nem vállalta a...

Országos szinten is az elsők között van, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mindenképpen az első az elzárásra ítélt fiatalkorúak között az a 17 éves lány, akit prostitúció miatt ítélt el a Miskolci Városi Bíróság. A...