Életveszélyes állapotban, a Kútvölgyi Klinika intenzív osztályán kezelik Törőcsik Marit. Az idén 73 éves színésznő betegségéről családja kérésére nem közöltek részleteket.
Törőcsik Mari színésznőt életveszélyes állapotban, intenzív osztályon kezelik - tájékoztatta a Nemzeti Színház vezetősége az MTI-t. A család kérésére a színház további információkat nem adott. A színésznőt a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbjében kezelik. Az intenzív osztály ügyeletes orvosa megerősítette az MTI értesülését, részleteket azonban - a család kérésének eleget téve ő sem közölt.
A színésznő betegségére hivatkozva már a hét elején lemondta részvételét a 8. Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon, amelynek díszvendége lett volna. Ő lenne a mesélője Szemző Tibor és Sári László Csoma - opéra cinématique című előadásának. A Kőrösi Csoma Sándor életét megidéző darabot a Művészetek Palotájában október 24-én mutatnák be.
Az idén hetvenhárom éves Törőcsik Mari kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas Érdemes és Kiváló művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének kitüntetettje, A Nemzet Színésze. A Cannes-i filmfesztivál életműdíjasa és Arany Pálma-díjasa.
prtnrPerjel ();
Publikálás dátuma: 2008.10.16.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Előkerült a Gödöllőről ellopott Teleki-szobor
MTI
| 2009. február 23., hétfő 09:26 | Frissítve: 1 órája
Egy legális fémfelvásárló-telepen került...

Madonna meztelenül nyolc millióért
Fanatikusok mindig is lesznek: több mint 8 millió forintért kelt el a ritkaság.
sas_pageid='7185/44403'; sas_formatid=2745;sas_target=''; SmartAdServer(sas_pageid,sas_formatid,sas_target); goA.addZone(60113,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
37 ezer 500...

Nehéz mérkõzésre számít szerdán az olaszok ellen Egervári Sándor, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzõje.- Olaszország keretében jó néhány új játékos szerepel, de biztos, hogy erõs ellenfél vár...

A 4 betegektől, köztük kismamáktól származó torokváladékból az Országos Epidemiológiai Központ munkatársai részében kimutatták a H1N1 vírus jelenlétét - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Semmelweis Egyetem...

Fejlövéssel díjazták a gajdoló karaoke énekest
Gajdolásért agyonlőttek egy munkanélküli férfit Manila egyik karaoke bárjában a Fülöp-szigeteken. A 29 éves Romy Baligula Frank Sinatra My way című számát üvöltötte, amikor a dal feléhez érve...

Ősi szokások Bálint-napon
2009.02.12., 8:59
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Habár Magyarországon a Valentin-napot 1990. óta tartják számon, a Bálint-napi...

Mégis mit várok a mindennapoktól? Mégis mit képzelek hol élek?! az álommezőkön...talán...
Az emberek miért olyanok, amilyenek...és ezt miért nem veszik észre?! és ha észreveszik,hogy egy gerinctelen senkik, akkor miért hárítják le magukról, ahelyett,hogy...

A CEZ februárban jelentette be: április elsejétől az év végéig tartó akcióban három hónap időtartamra fizetni fogja a cseh munkanélküliek áramfogyasztását. Az ajánlat feltétele, hogy a munkahelyét elvesztő személy korábbi áramszámláit...

Márciustól kilencven helyett hatvan napjuk lesz a fogyasztóknak arra, hogy számlájuk lejárta után rendezzék tartozásukat a gáz- és az áramszolgáltatókkal szembeni tartozásukat, ugyanis ha nem teszik, a szolgáltató kikapcsolhatja a gázt és a villanyt,...

2008-10-30 20:14
Az európai parlamenti képviselőknek a közlekedési tábla túl magasnak bizonyult ahhoz, hogy állva letakarják, ezért kihúzták a helyéről, lefektették, majd egy uniós zászlóval letakarták. A táblát ezután újra...