Mindkét processzorgyártó csökkentette processzorainak árát - az Intel eközben az Atom utódjával készül, míg az AMD értékesítette a hordozható készülékekre szakosodott részlegét.
Az Intel esetében az árcsökkentését meglehetősen nagy felhajtás övezte, néhány fejlesztésük ugyanis csaknem feleannyiba kerül a lépés után, mint azt megelőzően. A hivatalos árlistán végigfutva jól látható, hogy az Extreme besorolású négymagos ára nem változott (ez maradt 1500 dollárnál), ám a 3 GHz-en futó Q9650 530 helyett immár csak 316 dollárt kóstál. A 2,83 GHz-es Q9550 és a 2,33 GHz-es Q8200 szintén vesztett eddigi árából, mégpedig 16, illetve 20 százalékot.
Az Intel nyilván ezzel kíván válaszolni az AMD 45 nanométeres fejlesztéseinek megjelenésére (a Phenom II család), amelyek ugyan puszta erőben továbbra sem tudják megverni saját fejlesztéseit, ám ár/teljesítmény viszonylatban nagyon is jó ajánlatot jelentenek a vásárlóknak. Emellett azonban már a belépő szintű noteszgépek és a netbookok szegmensében is készülnek egy új fejlesztéssel, amely a jelenleg kapható Atom chipeket váltja majd le. A Pineview chipek integrált memóriavezérlővel, valamint grafikus chippel érkeznek majd a harmadik negyedévben, FSB-jük 667 MHz-es lesz, órajelük 1,6 GHz-től indul, a TDP pedig (a chipkészlettel együtt) mindössze 7 watt, miközben a cég ígérete szerint a teljesítmény terén is sikerül majd előrelépni az Atomokhoz képest.
Ami az AMD-t illeti, itt egyes források szerint nemhivatalos árcsökkentésre került sor, mégpedig az Intel lépésére válaszul. Példaként említik az európai online boltok árait, ahol észrevehető a mintegy 10 százalékos csökkenés a két új Phenom II chip esetében. Ez önmagában véve nem túl nagy változás, ám tekintettel arra, hogy a két processzor még alig bukkant fel a piacon, nagyon is fontos lépésként értékelhető. Az egy hete még 203 eurót kóstáló X4 920 most 182 euróért kelhet el, míg az X4 940 245 helyett 212 euróba kerül.
Szintén az AMD-hez kapcsolódó hír, hogy a hordozható készülékeket fejlesztő részleg immár a Qualcomm tulajdonában van, amely felvásárolta azt. A 65 millió dolláros üzlet némi könnyebbséget jelent az AMD számára a pénzügyi állapotot illetően, míg az új tulajdonosnak nem kell többé licencelnie a most megszerzett grafikus vezérlőket és egyéb technológiákat.
Publikálás dátuma: 2009.01.21.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Sose fájt, hogy nem vagy
mindig mellettem,
s hogy miért vagy távol,
nem kérdeztem.
De az fájt, hogy nem félsz,
hogy elveszthetsz,
s a holnapunkról
te mást képzelsz.
És fájt, hogy kérted,
hogy más legyek,
mert csak úgy kellek
igazán neked.
De most újból...
Sose fájt, hogy nem vagy
mindig mellettem,
s hogy miért vagy távol,
nem kérdeztem.
De az fájt, hogy nem félsz,
hogy elveszthetsz,
s a holnapunkról
te mást képzelsz.
És fájt, hogy kérted,
hogy más legyek,
mert csak úgy kellek
igazán neked.
De most újból...
75 deka és az égből érkezett
Meteorit csapódott egy orvosi rendelőbe
Teniszlabda nagyságú meteorit ütötte át egy Virginia állambeli orvos rendelőjének tetejét, az "égi" incidens során azonban senki sem sérült meg.2010.01.22 07:56, MTI
Frank Ciampi, a...

Bár - mint hírt adtunk róla, - jó esélyei vannak a nyerésre Hajdú Péternek, aki úgy döntött, beperel öt olyan facebookozót, akik sértő kommenteket írnak vele kapcsolatban – a műsorvezető most lazábbra vette a figurát: felvette a kapcsolatot gyalázóival.
...

Egy karácsonyi menü elkészítése komoly tervezést, utánajárást és időt igényel, mindezek ellenére sokan mégsem hagyják ki, mert hozzátartozik az ünnepi előkészületekhez. A sok éven át tálalt töltött káposztából,...

Az AMD januárban jelentette be régebbi chipjeire épülő platformját, azonban az igazi roham csak most indul el. Sikereket remélnek a lépéstől, hiszen jóval kevesebb korlátozással élnek, mint az Intel.
Az egyelőre kétségtelen, hogy az Intel és az Atom chipek uralják a netbook...

Nem elég a szemfestés helyes módjára odafigyelni annak, aki szemüveget hord, a sminknek a kerethez is illeszkednie kell. A fenti szabály alól egyetlen eset jelenthet kivételt: ha valaki olyan átlátszó szemüveget visel, amelynek jóformán nincs is kerete. Az összes többi esetben azonban...

Hogyan fektessünk meg egy lányt?
Flörtölési és csábítási tanórák mérnököknek.
Itthon kevésbé ismert talán a geek kifejezés; az angol szlengszó olyan...
Hogyan fektessünk meg egy lányt?
Flörtölési és csábítási tanórák mérnököknek.
Itthon kevésbé ismert talán a geek kifejezés; az angol szlengszó olyan...
Úgy tűnik, sikerült végre túllendülnie Gesztesinek Liptain. A Jóban Rosszban szereplője a napokban beszélt új kapcsolatáról, és arról, hogy megint boldog – adta hírül a Bors. Egyelőre azonban többet nem árult el szerelméről, illetve még annyit, hogy szőke, karcsú...

Frissítő és rendkívül ízletes citromos desszertkülönlegességek.
Citromkrém
Elkészítéséhez: 20 dkg cukor, 5 db citrom, 5 db tojássárgája, 30 dkg tejszínhab szükséges.
Elsőként a cukor háromnegyed részét, a citromok levét és...

Atlantisz
Az Atlantisz nevű elsüllyedt kontinens még ma is a világ egyik legnagyobb rejtélye. Majd mindenki hallott már Atlantisz eltűnéséről, de vajon létezett-e egyáltalán ? Az Atlanti-óceán vagy pedig a Földközi-tenger egyik szigete volt ? Afrikához, Amerikához vagy...