A kalózkodás jó dolog, töltögessünk bátran!
Egy, a holland kormányzat által készíttetett és nemrég publikált jelentés szerint a fájlmegosztó oldalak pozitív hatást gyakorolnak a gazdaságra hosszú és rövidtávon egyaránt. A holland társadalom jelentős része, mintegy 30 százaléka használja ezeket a fájlcserélőket, hogy zenét, játékokat, filmeket csereberéljen – mindez most már „jó dolognak” számít az első olvasatban is sajátos megállapítások szerint.
A TorrentFreak készített beszámolót a 142 oldalas dokumentumról, amely a fájlmegosztás zene-, film- és játékiparra gyakorolt kulturális és gazdasági hatásait taglalja. A jelentés végkövetkeztetése: míg a legtöbben szerzői jog által védett termékeket töltenek le, anélkül, hogy fizetnének érte, addig a gazdaságra összességében jótékony hatást gyakorol ez a jelenség.
A jelentés jó 100 millió euróra becsüli a letöltés hozadékát éves szinten. Elismeri ugyanakkor, hogy a szórakoztatóipar kénytelen bizonyos veszteségeket elkönyvelni, ám nem múlják felül a fájlcserélés jótékony hatásait.

Az illegális letöltés ugyanis széleskörű kulturális javakhoz biztosít hozzáférést. Az emberek gyakran csak előzetesen „letesztelik” azokat a termékeket, amelyeket később megvásárolnak – áll a jelentésben. Mindezzel némileg ellentétben áll, hogy a felhasználók szinte soha nem adnának pénzt olyan tartalomért, amelyet már letöltöttek. A tanulmány ugyanakkor arra is rámutat, hogy az állampolgárok jóléte növekszik azáltal, hogy ilyen széleskörű médiatárhoz férnek hozzá.
A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy az illegális letöltők egyáltalán nem vásárolnak kevesebb filmet és zenét, mint azok az emberek, akik nem élnek a fájlcserélés lehetőségeivel. A valóságban a letöltők jóval gyakrabban járnak koncertekre vagy vásárolnak számítógépes játékokat. A zeneiparban mindebből a kevésbé ismert zenekarok húzzák a legtöbb hasznot – emeli ki a jelentés.
Hollandiában a letöltés engedélyezett személyes használatra. A jogvédett tartalmak feltöltése azonban jogellenesnek minősül. Kalózellenes, jogvédő szervezetek eközben kevés sikerrel lobbiznak szigorúbb szabályozásért az országban.
A jelentés készítői szerint a törvényi szigorításnak egyébként sem lenne jótékony hatása a szórakoztatóipar bevételére. Az ágazat veszteségeinek nagyobbik részét ugyanis nem a kalóztevékenység okozza. Ellenkezőleg: a szórakoztatóipar veszteségeit éppen az ágazatok egymás közt zajló szoros és kiélezett versenye, és a gazdasági válság hatásai okozzák.
168 Óra Online írása
Publikálás dátuma: 2009.01.20.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Elméletileg - gyakorlatilag
---------------------------
Pistike odamegy az apjához, és megkérdezi:
- Apa, mi a különbség aközött, hogy "elméletileg" és "gyakorlatilag"?
Erre az apja odamegy az anyósához, és azt kérdezi:
- Mondja, Mama, mit csinálna, ha egy...

Hozzávalók: A piskótához: 1 csomag sütőpor, 3 dkg kakaópor, 16 dkg finomliszt, 3 ek víz, 15 dkg kristálycukor, 6 db tojás.
A rátéthez: 10 g zselatin vagy tortazselé, 5 dl tejszín, 3 dl tej.
A mázhoz: 10 dkg margarin, 1,5 dl tej, 35 dkg étcsokoládé.
A...

Háromórás várakozás alakult ki a záhonyi határátkelő kilépő oldalán a teherforgalomban. A többi közúti átkelőnél egyelőre zavartalan az előrejutás mindkét irányban, de napközben egy-két órás várakozással járó...

Megaválság és szuperprofit
Gyurcsány veszélyesebb, mint az államcsőd
Mi a neoliberális politika titkos receptje? Hogyan függ össze a sokkterápia a demokrácia korlátozásával? Miért kell választanunk Keynes és Friedman között? Mi fenyegeti...

Havas Henrik szerint a magánélete csak rá tartozik. Felesége például soha nem engedi magát lefényképezni, és interjút sem ad. Lányáról is csak egy régi fotót tudott leadni az egyik lap, mely szerint „elragadó, dögös, szőke bombázó”. Havas...

Homoszexuális elefánt beszerzése miatt kritizálja a poznani állatkert vezetését egy lengyel politikus.
A Ninio nevű fiúelefánt láthatóan szívesebben van együtt a hímekkel, mint a nőstényekkel, így valószínűleg nem fog utódot nemzeni - jelentette a poznani...

A dél-afrikai hatóságok nyomozást indítottak annak kiderítésére, hogy zaklatták-e azt a bálnát, amely a vízből kiugorva egy tízméteres kis jachton landolt, majdnem megölve a fedélzeten lévő két embert. Erről az Independent Online nevű dél-afrikai lap...

Egy dél-afrikai televízió tesztelni akarta új szolgáltatását, a képernyő alján futó hírbannert, ám élő adásban próbálta ki az újdonságot.
sas_pageid='7185/44900'; sas_formatid=2745;sas_target='';...
Egy dél-afrikai televízió tesztelni akarta új szolgáltatását, a képernyő alján futó hírbannert, ám élő adásban próbálta ki az újdonságot.
sas_pageid='7185/44900'; sas_formatid=2745;sas_target='';...
banner( 6008, 882, 160, 600, 0, 10 )
banner( 20005, 1350, 160, 290, 0, 10 )
banner( 10106, 1376, 160, 290, 10, 10 )
document.write('');
hvtm...
banner( 6008, 882, 160, 600, 0, 10 )
banner( 20005, 1350, 160, 290, 0, 10 )
banner( 10106, 1376, 160, 290, 10, 10 )
document.write('');
hvtm...
Csepeli kettős gyilkosság: tartozás miatt ölt K. Tamás?
2009.02.23. 11:00
Ügyészségi kihallgatást kért a csepeli kettős...
Csepeli kettős gyilkosság: tartozás miatt ölt K. Tamás?
2009.02.23. 11:00
Ügyészségi kihallgatást kért a csepeli kettős...