NAIROBI – Az orvvadászok miatt egyre gyűlnek az árván maradt kis ormányosok Afrika legnagyobb elefántmenhelyén.
„Egy elefántmamát helyettesíteni képtelenség, de azon vagyunk, hogy a kölykök semmiben se szenvedjenek hiányt – magyarázta dr. Daphne Sheldrick, aki 32 éve alapította az elefántmenhelyet Kenya fővárosának közelében. Csak akkor lehetünk biztosak benne, hogy egy jövevény megbarátkozott új környezetével, ha elkezd játszani. Ilyenkor már nyert ügyünk van. Szerencsére ragadós a jó hangulat. Hamar akklimatizálódnak az árva kiselefántok.” Szinte egész Kelet-Afrikából ide szállítják az anya nélkül maradt kiselefántokat, méghozzá sietve, mert csak pár napig bírják ki anyatej nélkül.
Tejelés. Az elefántmenhely lakói számára a tej élet, a gondozók számára pedig erő
A kis ormányosok kétéves korukig háromóránként fogyasztanak anyatejet, és a gondozóknak is ennek biztosítása a fő feladata. Napközben nagy közös etetéseket rendeznek a létesítmény udvarán, és a fürdetések is társasági események, de az éjszakát mind elkülönítve töltik, mármint a kiselefántok. Ott is végig velük van a személyes gondozó.
Sokan jelentkeznek erre a munkára, de csak azok maradhatnak, akit megkedvelnek az elefántok. „Ez 24 órás munka, és az éjszakai pihenő alatt nem ajánlatos kimenni a mosdóba, mert a pótmama távolléte nyugtalanítja a kiselefántot” – mondta a főgondozó Edwin Lusichi, és hozzátette
Álomőrzők. A gondozó betakarja, és éjszaka sem hagyja magára a felügyeletére bízott kis ormányost
„Természetesen tanítjuk is őket, például addig lapátoljuk rájuk a homokot, amíg megtanulják, hogy miként szórják magukra, és így védve legyenek az erős napsugárzástól.”
Egyszerre általában 14 elefántot istápolnak a kenyai menhelyen, de csak a tavalyi évben 15 jövevény érkezett hozzájuk. Ennek oka, hogy a hágai CITES-konferencián engedélyezték 60 tonna elefántcsont exportálását Japánba és Kínába. A rendelkezés szerint csak természetes okból elpusztult állatok agyarát lehet áruba bocsátani, de az orvvadászokat ez nem érdekelte, a vadőrök pedig nem győzik a gyanús esetek feltárását.
Enni való. Az egyik kiselefánt hamar összebarátkozott a menhely vezetőjének unokáival
Így esett, hogy egyre több kiselefánt lett árva Afrikában. Szerencsésnek mondhatják magukat azok a példányok, amelyeket időben felfedeztek, és Sheldrick asszony árvaházába szállítottak. Jelenleg telt ház van náluk, de minden, tejecskére szomjazó kiselefántot szívesen fogadnak.
Sz. Z. J.
Publikálás dátuma: 2009.01.19.
Szerző: Csabeszka
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Motorhiba okozhatta a Dunába zuhant helikopter tragédiáját?
2009. február 10. 11:25 | Forrás: STOP/HavariaPress
nyomtat | elküld
Feltehetőleg motorhiba miatt zuhanhatott a Dunába egy helikopter a Lágymányosi híd és a Csepel-sziget északi csúcsa között, a zuhanás miatt egy...

Knut kasztrálását követelte kedden a PETA nevű állatvédő szervezet Németországban. A berlini állatkert hároméves jegesmedvéjének kiherélésére szerintük azért van szükség, hogy Knut ne tudjon párosodni a vele egy helyen lévő nőstény...

Szakítópróba - nem mindenkinek válik be
2008. november 19., szerda, 12:35|Utolsó módosítás: 2008. november 19., szerda, 14:18
...
Szakítópróba - nem mindenkinek válik be
2008. november 19., szerda, 12:35|Utolsó módosítás: 2008. november 19., szerda, 14:18
...
Rúzsa Magdi: Végre hivatalosan is Magyar leszek!
BUDAPEST – Hosszú, gyötrelmes és várakozással teli hónapok és évek után úgy...
Rúzsa Magdi: Végre hivatalosan is Magyar leszek!
BUDAPEST – Hosszú, gyötrelmes és várakozással teli hónapok és évek után úgy...
Influenza: a fiatalokat támadja a mutáns vírus
Napokon belül járvány lehet: Magyarországot már az új, mutáns vírus támadta meg, napról napra több az influenzás beteg. Ám aki ősszel beadatta a védőoltást, elkerüli a megbetegedést. Az eddigi fertőzöttek...

Kevin Costner masszőrnőre élvezett
2009.01.13. 07:00
...
Kevin Costner masszőrnőre élvezett
2009.01.13. 07:00
...
Tragikus daganatban elhunyt a Barátok közt sztárja!
Hirtelen halálát súlyos, áttétes, belső szervi daganat okozta.
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy 2009. február 12-én, az esti órákban Berci, a Barátok közt kutyasztárja elhunyt. Hirtelen halálát...

Kétmilliárd eurónyi uniós pénzre számít a kormányfő
- Az a cél, hogy kétmilliárd eurós uniós támogatást kapjon a Nabucco-projekt - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Budapesten, a konferencia közben tartott...

Egyik délután II. János Pál leül keresztrejtvényt fejteni. Rágcsája a ceruza végét, csak nem tud mit kezdeni az egyik feladvánnyal, odafordul a szobában tartózkodó egyik bíborosához:
- Segíts kérlek. Mi az, négy betű, "ina" a vége és nőt is...

Az Uniomedia kommunikációs ügynökség és a Nézőpont Intézet közös felmérése szerint a magyar újságírók döntő többsége politikailag elfogultnak, alulfizetettnek, túlterheltnek, széthúzónak, korrupcióval fertőzöttnek és...