A világbajnokságra készülő férfi kézilabda-válogatott kapitánya szerint Nagy Lászlóék mindenkire veszélyesek lehetnek, de kisebb csoda kellene az elődöntőhöz. Hivatalosan a nyolc közé jutás a cél, de a stáb és a játékosok „bátrabban álmodnak”.
A válogatott utolsó nyilvános edzésére látogattunk el Tatára, ahol a szövetségi kapitánnyal, a másodedzővel és a kulcsjátékosokkal beszélgettünk a pénteken kezdődő horvátországi vb-ről. A szövetség álláspontja szerint a nyolc közé kerülés a cél, de a játékosok és a szakmai stáb is azt hangoztatták, hogy bárkit megverhet a válogatott.
A közel kétórás edzés során alaposan megizzadtak a keret tagjai, de zokszó nélkül végezték el a kívülről is fárasztónak tetsző gyakorlatokat. Ezek között nagy hangsúlyt kapott a gyors támadások, a lerohanás gyakorlása, amikor hosszú percekig egyiktől a másik kapuig rohangáltak. Hiába no, ez lehet a csapat egyik hatásos fegyvere a világbajnokságon.
A csoportból tovább kell jutni
Az olimpia után is hihetetlenül erős lesz a mezőny, és a mieink ága kicsit nehezebbnek tűnik. A spliti csoportban például még az sem biztos, hogy a házigazda és egyértelműen aranyéremre törő horvátok mellett a spanyol és a svéd gárda továbbjut-e, mert a délkoreaiak beleszólhatnak a középdöntős helyezésekbe
NETRÖL VAN!
Publikálás dátuma: 2009.01.17.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Kabala torta
Hozzávalók (12 fő):
6 tojás
3 cs vaníliás cukor
3 ek cukor
6 dkg vaj vagy sütőmargarin
6 ek grízes liszt
5 dl tej
20 dkg darált mák
10 dkg porcukor
10 db palacsinta
Az öntethez:
...
Kabala torta
Hozzávalók (12 fő):
6 tojás
3 cs vaníliás cukor
3 ek cukor
6 dkg vaj vagy sütőmargarin
6 ek grízes liszt
5 dl tej
20 dkg darált mák
10 dkg porcukor
10 db palacsinta
Az öntethez:
...
Ittas kerékpárost igazoltattak a rendőrök csütörtökön este Törökszentmiklóson, de a férfi hamis adatokat adott meg, amikor pedig be akarták vinni, lefejelte a rendőrautót. Később az őrszobán az ajtót rugdosta, és az ügyeletes orvosnak sem engedte, hogy vért vegyen tőle....

Csütörtökön szórványos havazásra és -11 fok körüli hőmérsékletre készüljünk fel. Pénteken azonban még hidegebb lesz: -20 fok alá is eshet a hőmérséklet.
Az éjszakai...

Még nem tudni, mikor érkezik Magyarországra Ukrajnából az orosz gáz
január 18. 17:00 ingyenes
Még nem tudni, mikor érkezhet Magyarországra Ukrajna felől orosz gáz, mert - bár az orosz-ukrán megállapodás a gázszállítások...

Elvesztette demokratikus ösztöneit, nem tudott uralkodni a belső viszályokon és az ellenséges környezeten - az [origo]-nak nyilatkozó MSZP-s vezetők szerint ez vezetett oda, hogy 8 év alatt a szocialista párt jó 30-35 százalékot veszített támogatottságából. A párt...

Kódolva vagyok
Éppen befejeztem a reggeli tea készítését a konyhában, így hát kikapcsoltam a rádió- és egyben televíziókészüléket. Csak egy kapcsolás és hol ez, hol az működik! Isteni! Akkor hallottam meg, hogy csipog a telefonom, SMS érkezett. A...

if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(35770,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); [AD]

Sokan akkor kötnek ki nála, amikor senki más nem tud segíteni. Reményvesztett emberek ezreinek adott új életet, vagy éppen lehetőséget új életet adni. Dr. János Péter tudása, tapasztalata óriási, így pácienseit sikeresen felszabadítja félelmeik rabsága...

Titogzatos szörny tetemét találták a tengerparton!!!
Ijesztő tetemet találtak...

Kedves Péter!
Örömmel értesítelek, hogy szerelmünk gyümölcse, a kis Péter, megszületett.
Sajnos anyatejem nem lévén szoptató-dajkát kellett alkalmaznom.
Ő kubai származású, így a tejétől gyermekünk bőre szinte teljesen fekete lett.
Erről ugyebár...