Volt egyszer egy férfi, aki nagyon belefáradt a mindennapi munkába. Ő
mindennap dolgozni járt, a felesége meg csak otthon ült. Szerette volna, ha
a felesége is megtudná, mi mindenen megy keresztül nap, mint nap, ezért egy
este így imádkozott:
Mindenható atyám! Mindennap dolgozni járok, és naponta 8 órát robotolok,
miközben a feleségem csak itthon ül. Szeretném, ha ő is megtudná, mi
mindenen megyek keresztül, ezért kérlek uram, add, hogy egy napra testet
cserélhessünk. Amen.
És Isten az ő végtelen bölcsességében meghallgatta a férfi a kérését. És a
férfi másnap reggel már női testben ébredt.
Felkelt, reggelit készített a párjának, felébresztette a gyerekeket,
kikészítette az aznapi ruhájukat, reggelit adott nekik, becsomagolta a
tízóraijukat, elvitte őket az iskolába, hazament,
összeszedte a vegytisztítóba való holmikat, és elvitte, megállt a banknál
is, pénzt vett fel, elment bevásárolni, kifizette a számlákat, és rendezte
a csekk-könyvet is. Kicserélte a macska almot, és megfürdette a kutyát.
Ekkor már délután egy óra volt, és igyekeznie kellett, hogy be tudjon
ágyazni, hogy rendet rakjon, porszívózzon, és még a konyhát is felseperje
és felmossa. És már rohanhatott az iskolába a gyerekek elé, akik hazafelé
még vitatkoztak is vele egy sort. Kitett egy kis sütit meg tejet, és rávette
a gyerekeket, hogy írják meg a leckéjüket és tanuljanak. Ezután felállította
a vasalódeszkát, és tévét nézett, miközben vasalta a ruhákat.
Fél ötkor nekiállt krumplit pucolni, és zöldséget mosni, hogy egy kis
salátát készítsen. Kisütötte a húst, és egy kis zöldbabot is párolt mellé
vacsorára. Vacsora után kitakarította a konyhát, beindította a
mosogatógépet, majd elrakta a tiszta edényeket, megfürdette a gyerekeket, és
ágyba dugta őket. 9-re már nagyon fáradt volt, és bár a napi munkával még
nem végzett, úgy döntött ő is bebújik az ágyba, ahol még elvárták tőle, hogy
szeretkezzen, és ő ezt panasz nélkül meg is tette.
Másnap reggel, amikor felébredt, azonnal letérdelt az ágya mellé, és így
imádkozott:
Mennyei Atyám! Nem tudom, mire számítottam. Belátom, hiba volt, hogy
irigykedtem a feleségemre, mert képes egész nap otthon lenni. Kérlek Uram,
nagyon kérlek, csináljuk vissza
a cserét!
És Isten az ő végtelen bölcsességével ezt felelte:
Fiam, látom, tanultál a leckéből, és ezért boldogan cserélem vissza a
dolgokat abba a formába, amiben eredetileg is voltak. Csak kilenc hónapot
várnod kell még. Tegnap este teherbe estél.
Nagy az Úr, és végtelen az Ő kegyelme...és még bölcs is..!!!
Publikálás dátuma: 2008.10.15.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Vissza kellett fordulnia reggel a Malév amsterdami járatának, miután a kapitány enyhe füstszagot érzett a kabinba. Később kiderült, hogy a hajtómű-tisztításból visszamaradt tisztítóanyag szivárgott az utasterébe és pilótafülkébe. A gépet...

Sándor Klára nem ért egyet az SZDSZ ügyvivői testületének döntésével, amellyel elutasították Takács János miniszterelnökké jelölését. A szabad demokrata képviselő pénteken az MTI-vel közölte, hogy az ügyvivői testület ülésén...

Albert Györgyi: önző ember vagyok
Albert Györgyi nagy űrt hagy maga után?
A pénteken kora este tragikus hirtelenséggel elhunyt Albert Györgyi utolsó megnyilvánulásában igen önkritikusnak mutatkozott.
A 44 éves újságíró Budapesten, a II. kerületben lett rosszul egy taxiban, majd...

A gyorshajtók és az utakon arrogánsan viselkedő vezetők elleni speciális kommandók is felügyelik majd az új közlekedési szabályok betartását Szlovákiában. "A kommandók nem fogják tűrni a törvények megsértését. A gyorshajtók és az...

Koncerttel ünnepli születésnapját a Republic. Cipőék húsz éve koptatják együtt a színpadot, mégsem untak rá egymásra, és a közönség sem unt rájuk. Boros Csaba basszusgitárost ennek titkáról mesélt a Borsnak.
„Nemcsak...

Kovi beletiport Paudits Béla lelkébe. A rendezõ internetes naplójában arról írt, hogy hányingert kapott a színész szereplésétõl a Frizbi címû mûsorban, aki öngyilkos hajlamairól mesélt. Paudits erre úgy reagált: "fene a pofádat, te...

Megdöbbentő nyilatkozatot adott Nkuya Sonia, a Megasztár felfedezettje a Bors című lapnak. Párkapcsolatáról beszélt, ám az áradozás helyett valami egészen másról esett szó a fiú kapcsán.
„Egy húszéves fiúval keveredtem össze, aki...

Londoni elemzők: Nem baj, hogy Gyurcsány ment
Általánosságban igaz, hogy először program kell, és utána meg kell állapodni abban a személyben, aki a programot végigviszi, most azonban Magyarország esetében ennek a fordítottja érvényes, vagyis "a személy lesz maga a...

Már nem a mély az ideális férfihang
Már nem a bársonyosan mély az ideális férfihang egy most nyilvánosságra hozott német tanulmány szerint. Az ítéletalkotás hitelességét alátámasztja, hogy a tanulmányt több...

Százak haltak meg, de nem tudják, kinek a keze által. A falu szerint egy szörnyeteg bóklászik arrafelé.
if(!window.goA)document.write('');
if(window.goA)goA.addZone(52581,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
<a...