Masszív, menő, McLaren-Mercedes
A Ferrari és a Toyota után pénteken az angolok is bemutatták új F1-autójukat, ami ugyanolyan jól fest, mint a riválisok gépei, de sok mindenben különbözik tőlük. Szombaton már gurulni fog.
A McLaren-Mercedes péntek délben, London melletti központjában leleplezte idei Forma-1-es autóját, az MP4-24-est. A csapat világbajnoka, Lewis Hamilton és társa, Heikki Kovalainen segédkezett a bemutatásnál.
A kocsi hétfőn érkezett Ferrarihoz [1], és a csütörtöki Toyotához [2] hasonlóan gyönyörű, bár testesebb, mint a másik kettő. Oldaldobozai vaskosabbak, orra íveltebb, lefelé bukik, és szélesebb, mint riválisaié.
Az első és a hátsó szárnyak aránya megegyezik a másik két gépével, mivel ezt írják elő az új szabályok. Feltűnőek az oldalsó levegőbeömlők, amik az eddigiekkel ellentétben vízszintesek. A kipufogó kialakítása művészi, nem is látszik, csak egy nyílás, teljesen körülöleli a kasztni, ami nem megszokott.
Az autó Hamilton szerint csodálatosan néz ki, Kovalainennel együtt ők is a külsőt dicsérték. Egyikük sem vezette még, a tesztelő Pedro De La Rosa fogja kipróbálni szombaton.(Joó Gábor)
Publikálás dátuma: 2009.01.17.
Szerző: Elizabet
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Kapuzárási pánik
Hívhatjuk midlife crisisnak (középkorúakat érintő válság) vagy kapuzárási pániknak. A probléma ugyanaz, az öregségtől, a testi-szellemi teljesítőképesség csökkenésétől való félelem. A férfiklimax az...

A hagyományos, darált húsos raguval készülő lasagne-hez képest ez a változat pikk-pakk elkészül. Nem kell órákig főzni a húst, elég a sajtos besamelt többféle sajttal rétegezni.
Ez a lasagne roppant hamar elkészül, hamarabb, mint darált húsos...

A Gazprom teljes egészében lezárta a gázszállítást Ukrajnának - jelentette be maga az orosz cég. A 2008-ra szóló szerződés 10-kor lejárt és nem sikerült megállapodni az új feltételekről.
Délelőtt Oroszország először csak negyedére...

Benyújtotta lemondását Belyó Pál, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke szerdán - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az MTI-vel.
Belyó Pál a közigazgatási és igazságügy miniszter keresztül nyújtotta be...

1.Szerezz be egy kedvencet! Egy kisállat a vizsgálatok szerint csökkenti a betegségek esélyét, elűzi a depressziót, sőt, még a magas vérnyomást is képes alacsonyabbra állítani. Egy amerikai kísérletben brókereket vizsgáltak:...

Akkor vagy igazán alkoholista, ha
"Helló tiszt úr. Nem alkohol vagyok befolyásoltsága felett."
"Nem én vagyok részeg, te vagy túl józan."
A bokor berug a gyakori levizeléstől.
A hálószobában ébredsz, az alsód a...

Vajon milyen érzés lehet, ha az egész világ a lábaink előtt hever? Ha mindenki vonzónak és szépnek talál, az önbizalmunk pedig az egekben van? Nos, a szépség múlandó…
Bridget Bardot, Faye Dunaway, Kathleen Turner és Kristie Alley, hogy csak a legszebbeket említsük. Vagy a...

Jessica Albának akarja átoperáltatni magát egy nő Kínában, hogy visszahódítsa szerelmét.
Volt kedvese nagy rajongója az amerikai filmcsillagnak, és a nőnek gyakran hajtogatta, milyen jó lenne, ha jobban hasonlítana Albára. A 28 éves férfi teleragasztotta szobája...

Hogy kezdődik a csernobili samponreklám?
- ???
- Anna egyik fejét ezzel a samponnal mostuk, a másikat...

Öt évig várólistás volt Both András. Egy negyvenes férfi szerve mentette meg
BUDAPEST — Két születésnapja van Both Andrásnak (48), az RTL Klub hivatalos hangjának: az egyiket akkor tartja, amikor édesanyja életet adott neki, a másikat pedig amikor beteg veséje helyett...