Láthatáron a vágyfokozó "szex-chip"
Izgalmi állapot gombnyomásra - ezt ígéri az Angliában fejlesztett "szex-chip", mely néhány éven belül elérhető lesz.
Könnyen lehet, hogy az éppen tizedik születésnapját ünneplő Viagra utódját köszönthetjük abban az újdonságban, amely néhány év múlva forradalmasíthatja a potencianövelők piacát.
A témával foglalkozó Oxford-i Egyetem kutatóit lázban tartó "sex chip" egy a Parkinson kór kezelésére használt eljárás továbbgondolt változata. A beültetett apró chip az emberi agy azon területét veszi célba mely például az étvágyért, vagy épp a libidóért is felelős.
A szabadalmaztatásig még jópár év eltelhet: a kutatást vezető oxfordi professzor, Morten Kringelbach szerint ígéretesek az első eredmények, a gyakorlati használatra azonban csak 2015 körül kerülhetne sor. Első körben persze nem a szexshopokba szánják majd az újdonságot, a cél az anhedóniától szenvedő, vagyis a szexben örömet nem találó betegek kezelése lesz, de az agy ilyen úton való stimulálása további izgalmas területeket tárhat fel a kutatók előtt.
A gond csupán az, hogy az eljárás komoly és némi kockázattal járó műtéti beavatkozás révén alkalmazható, ennek megoldása jelentheti az igazi kihívást a kutatást végző tudósok számára.
Publikálás dátuma: 2009.01.16.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A Dunántúl déli részén sehol sem esik hó, északi részén és az alföldön vizes hó hull. Szinte mindenütt nedvesek az útburkolatok. Ennek ellenére az fontosabb utakat az egész ország területén sózzák, a főutakon, pályákon megelőző...

Mi történik, ha már nem tudod fizetni a hiteledet?
2008. november 10., hétfő 5:40 - Biztosítás
Bizonyosan nagyon sokan teszik fel maguknak ezt a kérdést mostanában. A válasz kétségbeejtő, ám azok, akik inkább a biztonságra törekszenek, tudják mi a megoldás az...

A svájci rendőrség a legrosszabbtól tartott, amikor vérnyomokat jelentett egy megrettent autós a küttigeni országútról. Az észak-svájci helyszínre érkező nyomozók hétfő éjjel 20 kilométeren át követték a brutális mészárlásban...

Mennyire súlyos a helyzet?
Krízishelyzet alakult ki Magyarországon, Ukrajna felől kedd délután óta egyáltalán nem érkezik földgáz. A magyar tartalékok a keddi fogyasztás és a hazai kitermelés mellett több mint 2 hónapra elegendőek. A korlátozás először a...

Pókerlázban a fél ország
100 milliót bukott online pókeren - Főbe lőtte magát
"Rosszabb dologra is rávehettem volna az országot" - mondta Korda György a Sport1 Tv-n futó pókerközvetítésekkel kapcsolatban. Sokan a műsor és a reklámok...

Észak-Korea megtorló lépésekkel fenyegetőzik
Háborús hangnemet ütött meg az észak-koreai hadsereg szombaton Dél-Koreával szemben. "Mivel a szöuli kormány elutasítja az együttműködést, az észak-koreai hadseregnek minden szinten háborús irányvonalat kell...

A miniszterelnök sajtó-helyreigazítási pert nyert a Fővárosi Bíróságon a Hírtv.hu szerkesztősége ellen, mivel valótlanul híresztelték, hogy a Hajdú-Bét Rt. csődje kapcsán személyes felelőssége áll fenn.
A cikkben Pesty Lászlótól...

Őszi letargia ellen jókedvmenü
Női Portál
Verrasztó Éva
Napról napra rosszabb a kedved pedig a nyári hőségben már türelmetlenül vártad az őszt? A megoldás, mint annyiszor, most is a tányérodon van!
if(!window.goA)document.write('');
...

banner( 6008, 882, 160, 600, 0, 10 )
banner( 20005, 1350, 160, 290, 0, 10 )
banner( 10106, 1376, 160, 290, 10, 10 )
document.write('');
hvtm virtuáltuning
Frissítve:...
banner( 6008, 882, 160, 600, 0, 10 )
banner( 20005, 1350, 160, 290, 0, 10 )
banner( 10106, 1376, 160, 290, 10, 10 )
document.write('');
hvtm virtuáltuning
Frissítve:...
Ugyanazok követték el a cigányok elleni támadásokat?
A Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint az elmúlt hónapok cigányok elleni támadásait ugyanazok az emberek követhették el. Petőfi Attila, a hatóság vezetője egyértelmű összefüggést lát az esetek...