Illegális vadászaton vettek részt azok a magas rangú orosz menedzserek, akik pénteken zuhantak le helikopterükkel.
Az Altáj-hegységben múlt pénteken lezuhant és vasárnap megtalált Gazprom-helikopter magas rangú utasai a hivatalos közléssel ellentétben nem hivatalos úton, hanem vadászaton, pontosabban orvvadászaton voltak, és a WWF (Természetvédelmi Világalap) oroszországi irodája az ügyészséghez fordult az ügyben, büntetőeljárás megindítását kérve - írták az orosz lapok csütörtökön.
Oroszországban egyfelől elvben tilos levegőből vadászni, másfelől a hivatalos közleménnyel ellentétben nem hegyi kecskére, hanem a kipusztulás fenyegette, védett argalira - vadjuhra - akartak vadászni.
Helyi vadászok nevük mellőzését kérve a Komszomolszkaja Pravda című lapnak elmondták: argalira és bármilyen védett állatra is lehet kilövési engedélyt szerezni, tudományos célból, s gyakran ilyen papírral fedezik a védett fajok vadászatát. Más sajtóértesülések szerint azonban a szerencsétlenül járt helikopteren és utasainál semmiféle engedélyt nem találtak, s azt, amelyet a helyi hatóságok most lengetnek, utólag állították ki.
A lapok arról is beszámoltak, hogy a helikopter személyzete nem akart vállalkozni a vadászkirándulásra, de mint már nem egyszer megtörtént, a magas rangú vendégek "meggyőzték" őket.
A vizsgálat kimutatta, hogy - ugyancsak az első közlésekkel ellentétben - a helikopter motorja működött a baleset pillanatában. A jármű tízméteres magasságból zuhant le, s a "fekete doboz" felvételén hallható, amint valaki azt kiabálja: "Lejjebb, még lejjebb!".
A baleset hét ember életét oltotta ki, az orvvadászoknak áldozatul esett több, muflonra emlékeztető argali, a helikopter keresése közel 25 millió rubelt - mintegy 175 millió forintot - emésztett fel.
Az áldozatok között van Alekszandr Koszopkin, a parlament alsóházi tagja, Dimitrij Medvegyev elnök teljhatalmú képviselője az állami dumában és Viktor Kajmin, az Altáji terület egyik fő környezetvédelmi tisztségviselője. A négy túlélő között van Anatolij Bannih, a helyi minisztertanács alelnöke.
A Komszomolszkaja Pravda szerint a helyi lapok beszámolói alapján néhány éve már indult büntetőeljárás egy nagyon hasonló esetben, de akkor végül csak az erdészt büntették meg, aki elmondta a történetet az újságíróknak.
fn.hu
Publikálás dátuma: 2009.01.16.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Egy fogorvos úgy gondolta, kissé megvicceli idős hölgypáciensét, ezért miközben húzta fel az orvosi kesztyűt, a következőt kérdezte:
- Tudja asszonyom, hogy készülnek ezek a kesztyűk?
- Nem tudom.
- Van egy hatalmas tartály, tele folyékony gumival.A különböző tenyérrel rendelkező...

A rendszergazdák bent töltik a karácsonyt?
Kellemes karácsonyi szerverösszeomlást és boldog új adatszivárgást!
Szilágyi Szabolcs, 2008. 12. 23. 11:07
Amerikai idő szerint hétfő este számolt be a Microsoft egy nemrég felfedezett sebezhetőségről, mely a redmondi vállalat SQL Server...

A nők közül sokan negatívan viszonyulnak a pénzhez – mondja Csapó Ida önismereti tréner. A téma szakértője szerint azért is kell külön foglalkozni a hölgyek és a pénz viszonyával, mert a nagy részük nincs olyan helyzetben, hogy anyagilag függetlennek mondhassa magát....

Házikészítésű csipkebogyólekvár, hímzett terítő, bélyeggyűjtemény, mellszobor, egyiptomi dombormű, falióra - csak néhány ajándék azok közül, amelyeket Gyurcsány Ferenc kapott ajándékba 2008-ban.
A kormányszóvivői iroda az MTI...

A hatalmas kormányzati mentőövre szorult, de mindeközben óriási, a korábbi ismeretek szerint összesen 165 millió dollárnyi főnöki jutalmakat osztogató vezető amerikai biztosítóról, az AIG-ról kiderült, hogy legalább 218 millió dollárt utalt prémiumként....

/* (c)AdOcean 2003-2009 */
if(typeof ado!=="object"){ado={};ado.config=ado.preview=ado.placement=ado.master=ado.slave=function(){};}
ado.config({mode: "old", xml: false, characterEncoding: true});
ado.preview({enabled: true, emiter: "indexhu.adocean.pl", id: "BQ4FRvCO7Y4_g5UwuylnNvAfIlr.zF3P.Nnt8ZMuRaT.Z7"});
ado.config({mode: "old", xml: false,...

Hogyan lehet felismerni a kéthónapos vizihullát???
-Ha megszivják az orrát,behorpad a homloka...
Egy texasi férfi bemegy Londonban egy gyógyszertárba és megkérdezi:
-Mondja van maguknak valamilyen amerikai borotvapengéjük is,vagy csak ez a Wilkinson?
-Nos uram,feleli türelmesen a patikus-a Wilkinson a...

Állatvilág
IV.
Ámbráscet
Az óriás ámbráscet, a legnagyobb fogascet. A kifejlett állat több mint 20 méter hosszú, súlya 70 tonna. Fejének legnagyobb részét, egy viaszos anyaggal teli üreg tölti ki. Agyának súly 7 - 9 kg közötti, ez a legnagyobb, a ma...

Mondta Isten: Menj le abba a völgybe!
És Ádám megkérdezte: Mi az a völgy?
És Isten elmagyarázta neki, hogy mi az a völgy.
Aztán Isten azt mondta: Ússz át a folyón!
És Ádám megkérdezte: Mi az a folyó?
És Isten elmagyarázta neki, hogy mi az a...

A közhelyek azért bírnak időtállóan fennmaradni, mert igazságtartalmuk kétségtelen. Így van ezzel az egyszerű igazsággal is, hisz minden férfi imádja, ha kényeztetik...
Ebéd, tízórai, uzsonna
Képességeidhez mérten készíts neki...