Még messze nincs túl a hazai ipar a mélyponton, annak ellenére sem, hogy novemberben 12 százalékos volt a termelés visszaesése – jósolja a kutató. Az idei első negyedévben még mélyen merít az ipar a „feketelevesből”, enyhe javulásra pedig csak év végén van remény, ha van.
Bár decemberben az ipar visszaesése mérséklődhet, és „csak” 3-5 százalékra várható optimista becslés szerint, biztosnak tekinthető, hogy nem a november volt a hazai ipar zuhanásának mélypontja – nyilatkozta a FigyelőNetnek Némethné Pál Katalin, a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője.
Nagyon rosszul indul az év
Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy az év utolsó három hónapjában bejelentett csoportos leépítések zömét ez év elejétől valósítják meg ténylegesen a kereslet-visszaeséssel küzdő cégek. S, ha nem lenne elegendő a gazdaságilag amúgy is siralmas évkezdet, akkor azt a gázmizéria jócskán megfejeli, hiszen olyan cégek termelését is bizonytalanná teszi, amelyek egyébként piacképesek lennének – fejtegette a kutató.
A társaságok egy része persze pótolhatja a termeléskiesést, ilyen például a Suzuki, ahol már korábban döntöttek az autógyártás 25 százalékos visszafogásáról. De a vegyipar jó néhány szereplőjét, akiket még nem ért el a recesszió, tényleg drámaian érte a gázfogyasztás korlátozása.
A komor kilátásokat tovább sötétíti, hogy az unión belül legfőbb piacunknak számító Németországból is nagyon rossz hírek érkeznek, elsősorban a német exportrendelések visszaeséséről – árnyalta a képet Némethné Pál Katalin. A 2000 utáni recesszióhoz képest annyival súlyosabb a helyzet, hogy most ez az ázsiai, és különösen az amerikai piacok esésével párosul.
Mindezek számunkra azt eredményezik – összegzett a kutató -, hogy ige rossz idei első negyedévre számíthat a magyar ipar, a második negyedév enyhén romló tendenciát, a harmadik stagnálást, míg a negyedik halványan javuló teljesítményt hozhat, optimista forgatókönyv szerint – tette hozzá.
Globális átrendeződés jön
Persze léteznek sokkal borúlátóbb előrejelzések is, amelyek szerint világviszonylatban nem egy-két év alatt juthatunk túl a válságon, hanem akár 10 évbe is beletelhet a tényleges konjunktúra beköszönte.
Az időtényező bizonytalanságával szemben, az viszont biztosnak tekinthető, hogy a válság alapjaiban rendezi át a világgazdaság szerkezetét, tehát nem áll vissza a struktúra a 2007-es, utolsó „békeév” állapotára – hangsúlyozta a kutató. Az amerikai fogyasztás a finanszírozás összeomlása miatt nem kelhet életre, kérdés azonban, hogy mi lesz helyette. „Szívóként” működhetnének a feltörekvő piacok, de jelen állás szerint az elmúlt években elképesztő pörgést produkáló Kína is növekedésének lassulásával kénytelen szembe nézni, az orosz piac felvevőképességét pedig a csökkenő olaj/gáz-bevételek korlátozzák.
Döntő lehet az energiaszektor
Ígéretes volt Barack Obama egyik választási ígérete is, ami szerint jelentős állami megrendeléseket adnának az alternatív energia fajták felhasználására. A választási ígéret persze Amerikában sem feltétlen válik kormányprogrammá.
Ilyen szempontból az Európai Unió is hatalmas lehetőség előtt állna, ha például célul tűzné ki, hogy valamennyi közintézménye energiaellátását alternatív forrásokból oldaná meg. Ezzel két legyet üthetne egy csapásra: egyrészt csökkentené az orosz gáztól való függés mértékét, másrészt a jövő iparágában szerezhetne ígéretes piaci pozíciókat.
Ha ezt nem teszi meg, megteszi majd Kína, ahol a jelek szerint a szén korszaka után „részben kihagyják” a szénhidrogének időszakát, s már most olyan alternatív forrásokra tekintenek, mint a nap és a víz energiájának hasznosítására – mutatott rá a kutató.(H.L)
Publikálás dátuma: 2009.01.15.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Szakemberek szerint kockázatos, ha Magyarországnak megromlik a kapcsolata a valutaalappal, mert az növelheti az államadósságot, nehezen finanszírozhatóvá válik az ország és ezáltal még tovább gyengül a forint. Elemzők ezt azt követően mondták, hogy Orbán Viktor a...

Közérdekű adat kiadása miatt indított pert Draskovics Tibor igazságügyi miniszter és Bencze József országos rendőrfőkapitány ellen a Szabadság Kör, amely arra kíváncsi, hogy a közrend fenntartásával kapcsolatosan 2006. szeptember 17-e után a megnövekedett...

Könnyen elkészíthető és rendkívül ízletes, egyszerű, de fenséges étel!
Hozzávalók 4 fő részére:
400 g csirkemell
60 g márványsajt
1 csomag grillfűszer
Elkészítése:
A csirkemelleket klopfoljuk ki, majd szórjuk be grillfűszerrel. Forró olajban hirtelen...

Jön a speciális 3D-s mobil
A mozi, a tévék és a laptopok után a mobiltelefonok világába is beszivárog a 3D. A jelek szerint a Motorola is "háromdésít".
A Sharp 3D-s mobilkijelzőjéről már beszámoltunk, de most egész másról lesz szó. A...

Hát igen, Hollywood az a hely, ahol kötelező a plasztikai műtét! Aztán persze nem csak egy, hanem műtétek sorozataira vállalkoznak az életüket a filmiparnak szentelő csillagok. Ja, hogy amúgy éppenséggel tehetségesek? Akkor meg minek szabatják szinte felismerhetetlenné magukat? Mellékes –...

Borsodban helikopterekkel, a fővárosban pedig terepjárókkal kezdte meg a szúnyogok irtását az ÁNTSZ. Idén a csapadékos időjárás, valamint az ár- és belvizek miatt a tavalyinál jóval nagyobb szúnyoginvázió fenyeget. A vérszívók...

Frontok hatásai
2009.02.01., 10:00
Mitől romlanak reflexeink, mitől vagyunk tompák, és mitől fáj a fejünk? Sorozatunkban megtalálod a választ ezekre a kérdésekre!
Mint azt már előző részünkben megtudhattad, a front tulajdonképpen nem más, mint a hideg és meleg...

Bankkártyás fizetés - kényelmes, de kockázatos
Egy német szakértő szerint az EC-bankkártyák korántsem annyira biztonságosak, mint ahogy azt a bankok elhitetik ügyfeleikkel. Sebastian Schreiber az ARD Plusminus című műsorának riporterének mutatta meg, hogy mennyire könnyen...

Nem igaz az az MTI által közölt hír, miszerint egy holland cég emberi zsiradékot használ olyan élelmiszerek előállításához, amelyeket fejlődő országokba szállítanak. A hírt az [origo] is átvette, a nem körültekintő tájékoztatásért...

Hogy mi a közös a férfiakban és az ejtőernyőkben?
Ha a legelső alkalommal, mikor szükséged van rájuk, nincsenek ott, akkor valószínű, hogy soha többé nem lesz szükséged rájuk.
- Drágám, mit tennél, ha nyernék a lottón?
- Elválnék és...