Jelentős felhajtóerőt adhat a recesszióba süllyedő amerikai gazdaságnak a jövő héten hivatalba lépő amerikai elnök, Barack Obama által javasolt, immár 800 milliárd dolláros költségvetési gazdaságösztönző-segítő terve.
"Ez önnmagában nem lesz elég a tartós kilábaláshoz, mert ahhoz erőteljes további intézkedések" szükségesek - mondta Ben Bernanke.
A FED elnökét fogadta Gordon Brown brit kormányfő és Alistair Darling pénzügyminiszter is.
A London School of Economics egyetemen tartott délutáni előadásában kijelentette: a készülő "Obama-csomag", ha törvénybe iktatják, komoly mértékben élénkítheti a gazdasági aktivitást.
Bernanke nem említette a várható csomag méretét, csak "jelentősnek" nevezte azt.
Londoni elemzői körök számításai szerint azonban Obama, aki jövő kedden teszi le hivatali esküjét, legalább 800 milliárd dolláros költségvetési intézkedési tervet terjeszt a Kongresszus elé.
"Egyértelmű történelmi példák tanúsítják, hogy a korszerű gazdaságok csak akkor növekedhetnek, ha pénzügyi szektoruk hatékonyan működik" - mondta Bernanke.
Az amerikai jegybankvezető megfogalmazása szerint az amerikai gazdaság - különösen a foglalkoztatás szempontjából - "a zsugorodás igen rossz fázisában" jár.
Reményei szerint már az idén mutatkozhat valamelyes élénkülés.
A rendkívül erőteljes "zsugorodást" független londoni elemzők is egyértelműen jósolják.
A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport legújabb becslésében az áll, hogy az amerikai gazdaság össztermék-értéke (GDP) a tavalyi utolsó negyedévben, szezonális kiigazítással, éves szintre átszámolva nem kevesebb mint 6,0 százalékkal zuhant, és ugyanezzel a számítási módszerrel a ház az idei első negyedre is még 3,0 százalékos visszaesést jósol.
A későbbiekben azonban a JP Morgan elemzői is élénkülést várnak: az idei harmadik negyedévre, szezonális korrekcióval, éves szintre vetítve már 1,5, a negyedik negyedévben 2,5 százalékos amerikai GDP-növekedéssel számolnak.
Publikálás dátuma: 2009.01.13.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Közbeszerzés nélkül, több mint egymilliárd forintért vesz különböző felszereléseket a Belügyminisztérium - értesült a Blikk. A napilap hétfői számában azt írja, a birtokukba került dokumentumokban az áll, hogy Pintér Sándor belügyminiszter...

[ori
var sysuri = "/utazas/20090221-utazas-utazas-kiallitas-valsag-nyari-nyaralohelyek-tengerpart.html"
var logoText = "[origo]"
var logoLink = ""
var logoImg = ""
function SendToFriend() {
var MyTemp;
var MySysuri;
if (location.href.indexOf('http://origo.hu/') > -1 ||...

Fodor Ági: Mindenáron nem akarnék látni
Fodor Ági 18 évesen vesztette el a látását, és nem sokkal később egész életét a fogyatékos emberek ügyeinek szentelte. Interjúnkban mindennapjairól, családjáról és a vakok helyzetéről is...

Kiszivárogtatott hírek szerint jövőre 1-1,5 millióval kevesebb autót gyárt a Toyota.
A Toyota Motor Corp. radikálisan csökkenteni kényszerül termelését a következő évben - tudta meg Japán vezető gazdasági napilapja, a Nikkei Daily. A még ebben a hónapban megjelenő...

Palik maga miatt kapott büntetést
2009.01.19. 08:50
szöveg: Horváth Zsolt
Szalay Balázs visszautasítja az RTL Klub vádjait, amelyek szerint ő miatta kapott büntetést Palik László.
Betűméret:
Nyomtatható verzió
Cikk mentése
Cikk küldése
...

Még nem tudni pontosan, mi okozta a szerencsétlenséget, de egy légikatasztrófához mérten sok a túlélő.
Szerda reggel a földre zuhant a török légitársaság 737-es Amsterdamba tartó járata. A TK1951 a holland főváros repterétől néhány km-re esett egy...

Több mint 11 millió eurót nyert a szlovákiai lottó vasárnap esti sorsolásán egy szerencsés játékos, aki a második húzás mind a hat számát eltalálta. Szlovákiában ezzel a szerencsejátékkal eddig soha nem nyertek ekkora összeget.
A...

BUDAPEST — Máris mentek? – kérdezte Farkas Ricsi (7), amikor az Irigy Hónaljmirigy két tagja, Papp Feri (39) és Sipos Tomi (35) a meglepetéslátogatás végén búcsút intett a tüdőátültetett kisfiúnak. A zenészek a Blikk kérésére lepték meg a...

Hat emberrel a fedélzetén lezuhant kedden Puerto Ricón az amerikai Nemzeti Gárda egy helikoptere. A gép a szomszédos Vieques szigetre tartott, amikor a baleset bekövetkezett. A helikopteren két ügyész, valamint a Nemzeti Gárda négy tagja utazott egy kábítószerekkel kapcsolatos...

A médiatanács tagjait jelölő parlamenti eseti bizottság kormánypárti többsége a négy fideszes jelölt támogatását szavazta meg a hétfői ülésen. Cser-Palkovics András, a bizottság fideszes elnöke szerint szakmai jelölés, szakmai döntés...