forrás : IT cafe
2009. január 8-án elérkezett a várva várt pillanat: a Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai kiállításon (Consumer Electronics Show – CES) Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója bejelentette a Windows 7 első béta-verziójának megjelenését. A privát tesztprogramba korábban jelentkezők már aznap, a nagyközönség pedig 9-e óta érheti el a 32 és a 64 bites változatot. Pénteken aztán beindult a gőzhenger, s a „Vista új háttérképére” annyian voltak kíváncsiak, hogy a Microsoft letöltőszerverei órákon belül feladták a harcot. Ennek egyik következménye lett, hogy ugyan eredetileg az első két és félmillió regisztrált felhasználó kapta volna meg az aktiváláshoz (és hibabejelentéshez) szükséges termékkulcsot, ám mivel elképesztő mértékű volt az érdeklődés, a cégnél úgy döntöttek: eltörlik a limitet, s január 24-éig mindenki kaphat termékkulcsot. Sokan feltették a kérdést: vajon mi szükség van egyáltalán termékkulcsra egy béta telepítéséhez, ha 30 (a hosszabbításokkal összesen 120) napig úgyis „ingyenesen” használható? Az ok rendkívül egyszerű: az aktivációs eljárást is tesztelni kell, méghozzá tömeges méretekben, egy béta kiadása pedig épp megfelelő alkalom erre. Ezen kívül a Microsoft így valamivel pontosabb számot kap arról, hogy körülbelül hányan gondolták komolyan a tesztelést, ugyanis a termékkulcshoz csak egy regisztráció után juthatunk hozzá, és a Feedback eszköz is csak aktivált rendszeren működik teljes körűen. Mindent összevetve, ha a redmondiak Guinness-rekordra hajtottak volna, minden bizonnyal bekerültek volna a nagykönyvbe.

Miért pont 7?
Az új Windows körül kétségkívül maga az elnevezés váltotta ki az egyik legnagyobb vitát. Amióta az októberi hivatalos bejelentés is alátámasztotta, hogy „Windows 7” lesz a következő verzió neve, találgatások és magyarázkodások lepték el a webet: miért pont 7? A Windows fejlesztőcsapat vezetője, Mike Nash külön blogbejegyzést is szentelt annak, hogy megmagyarázza, miért döntöttek e név mellett, de valahogy senkit sem sikerült meggyőznie – engem sem. Akárhogy is számoljuk, ez bizony nem jön ki. Ha az eddig megjelent összes Windows-verziót figyelembe vesszük, akkor valahol 19–20 körül járhatunk, ha ebből levonjuk a szerverváltozatokat, akkor 12 marad, ha pedig csak és kizárólag a kliensoldali NT termékvonalat nézzük, akkor 8-at kapunk (vagy 9-et, ha a 64 bites XP-t külön kezeljük). A Windows 7 verziószáma ráadásul 6.1, ami – bár elsőre butaságnak tűnhet – az alkalmazás-kompatibilitás miatt igenis fontos tényező, ugyanis számos program működése függ attól, hogy milyen kernel-főverziószámot lát, a Windows 7 pedig hangsúlyozottan a Vista-kompatibilitásra (is) hajt.
Az sem teljesen világos, hogy a Microsoft miért változtatta meg immár harmadik alkalommal a termékek elnevezésének módszerét. Kezdetben verziószámokkal illették az egyes kiadásokat, majd az évszámos módszer következett, ez után az XP-nél és a Vistánál áttértek a fantázianevek használatára, most pedig újból a számozás mellett döntöttek – még ha az semmilyen formában sem tükrözi a termék elhelyezkedését a palettán. Ha a verzió- és évszámok „megtévesztőek voltak a felhasználók számára”, akkor erre már nem is merek mit mondani. A legegyszerűbb, ha nem is törjük rajta tovább a fejünket, hanem egyszerűen beletörődünk: így hívják, és kész.
Miből lesz a cserebogár?
Ahhoz, hogy megértsük, honnan jön és hová tart a Windows 7, kicsit tekintsünk vissza az időben. Nem kell túl messzire visszanyúlnunk, elég ha a 2000-es évek elejére koncentrálunk. Sokszor mondják: a történelem ismétli önmagát, és nincs ez máshogy a Windows 7-tel sem. Az új évezred az NT4-es korszak lezárásával kezdődött, megjelent az elsősorban üzleti célokra kifejlesztett Windows 2000, mely elődjéhez képest megszámlálhatatlan újdonságot hozott. Bemutatkozott az Active Directory (címtár), az NTFS fájlrendszer új generációja, a rendszer végre modern felhasználói felületet kapott, először bővíthettük nyelvi csomagokkal a Windowst, megújult az eszközkezelés, és a rendszergazdák is számtalan új és kényelmes eszközt kaptak a kezükbe. Ennek ellenére – noha az üzleti életben vitathatatlan sikereket ért el – a Windows 2000 nem lett tömegtermék, az alig két évvel később megjelent XP azonban a mai napig tartja magát. Mindezt pedig úgy, hogy alapvető változás nem történt a 2000-hez képest, mindössze barátságosabb kezelőfelületet és néhány multimédiás extrát kapott, mellyel alkalmasabbá vált otthoni használatra is. Ne felejtsük el azonban, hogy a Service Pack 1 megjelenéséig az XP katasztrofálisan szerepelt, sokan a Microsoft bukását vizionálták, aztán megjelent a Service Pack 2, és a világ ismét megmenekült, a 7 éves XP pedig – noha már műszakilag és felhasználói szemmel nézve is elavultnak számít – még mindig a világ legelterjedtebb asztali operációs rendszere.
A Windows 7 ugyanebben a cipőben jár. Az innovatív, de szerencsétlen sorsú (egyesek szemében bukott) Vista kitaposta azt az ösvényt, amelyen most a 7 diadalmenete kezdődik. Bukásról tehát egyáltalán nem beszélhetünk, a túl sok változásnak viszont megvolt az ára, a Vista pedig a jó hírével fizetett a régi, rossz szokások levetkőzéséért. Mit várjunk a Windows 7-től? Túl sokat nem szabad, de annyit azért mindenképpen, amiért megéri egy új verzióba befektetünk.
Mi tehát a Windows 7? Sokan Vista R2-nek (második kiadás) nevezik, és tulajdonképpen nem is állnak messze a valóságtól. A Windows 7 a Vista jobban átgondolt, továbboptimalizált és csinosított változata – a fejlesztőknek ezúttal volt idejük ezekkel is foglalkozni, hiszen nem forgatták ki sarkából a világot. Ha röviden össze akarjuk foglalni a Windows 7 újdonságait, a következő területekre kell koncentrálnunk: új felhasználói felület, kisebb hardverigény, gyorsabb és megbízhatóbb működés, kevesebb beépített kellékprogram, az új generációs „multitouch” érintőkijelzők támogatása – s mindeközben a visszafelé kompatibilitás megőrzése. Valóban ilyen jó az új Windows, vagy csak a marketingbrosúrából idéztem?
Összegzés
Mit várhatunk tehát a Windows 7-től? Világsiker lesz vagy bukás? Nos, elég ha beleolvasunk egy-két fórumba, lényegében mindenhol pozitív a visszajelzés, egyesek „új XP-t” emlegetnek, mások azt mondják, hogy „ilyennek kellett volna lennie a Vistának”. Ha figyelembe vesszük, hogy még csak Beta 1-ről beszélünk, akkor – azt hiszem – kijelenthetjük, hogy a Windows 7 sokkal melegebb fogadtatásra számíthat, mint 2006 végén a Vista. Érdemes megfigyelnünk valamit: az elsőként tavaly április környékén kiszivárgott verzió óta mintha alig változna a rendszer. Néhány vizuális újdonság aktiválásra került, néhány ikon kicserélődött, néhány gomb odébb került, de alapvetően ugyanúgy néz ki és működik minden, mint fél évvel ezelőtt. Ez pedig egyvalamit jelent: a Windows 7 gyakorlatilag készen van. Ez több szempontból is jó, egyrészt a hardvergyártók megelőzhetik a Vista idején tapasztalt káoszt, és már most nekiállhatnak drivereik frissítésének (a Windows 7 egyébként 90%-ban elfut vistás vagy akár XP-s illesztőprogramokkal is), de a Microsoft fejlesztőinek is több idejük és erőforrásuk marad a még meglévő hibák kijavítására, ebből pedig van éppen elég. A Microsoft Connect portálon az elmúlt három-négy nap alatt közel 1500 hibaleírás gyűlt össze, tehát maradt még bőven tennivaló. A redmondiaknak így már csak két feladatuk van: minden erejükkel ráfeküdni a még fennmaradó hibák javítására, valamint jó marketinget adni a terméknek. Ezek közül valószínűleg utóbbi lesz a nehezebb feladat, ugyanis ha pozitív képet akarnak festeni a Windows 7-ről, hangsúlyozniuk kell, hogy ez nem Vista – amitől sokan lassan reflexből irtóznak –, ezzel viszont saját magukat járatnák le, ráadásul hazudnának is, mert ez igenis Vista, csak jó pár lépéssel továbbfejlesztve. A legjobb talán az lenne, ha főként a rendszer gyorsaságát és könnyű kezelhetőségét emelnék ki, mert ez az, amivel egy szoftvert a legjobban el lehet adni – de ezt bízzuk a szakemberekre.
Hogy nekünk, felhasználóknak érdemes-e már most rábízni magunkat a Windows 7-re? Ha érdeklődünk a technológiai újdonságok iránt, és bevállaljuk, hogy a szokásosnál több hibába futhatunk bele, a válasz egyértelműen igen. Ha azonban kényes adatokkal dolgozunk, vagy olyan munkát végzünk, ahol fontosabb a stabilitás, mint a sebesség, várjuk meg a végleges kiadást, egy béta operációs rendszernél ugyanis semmire sincs garancia.
Pozitívumok és negatívumok címszavakban
Pozitívumok:
- Kisebb erőforrásigény, a Vistánál lényegesebben gyorsabb működés, egyes esetekben még a Windows XP-t is maga mögé utasítja.
- A kisebb erőforrásigény és a fejlettebb energiagazdálkodás miatt a laptopok tovább bírják akkumulátorról táplálva.
- Szép, elegáns és lényegesen leegyszerűsített felhasználói felület sok extrával.
- Fájlmásolásnál és átnevezésnél, a fájlok rögtön a mappában érvényes rendezési sorrendbe állnak, nem kell nézetet frissíteni, valamint mappák tallózásakor visszafelé lépésnél a korábbi kijelölésre ugrik a fókusz. Ez nagyban felgyorsítja a navigációt és a tájékozódást.
- Stabil, megbízható rendszer, bétához képest kevés programfagyással, a rendszer a teszt alatt egyszer sem omlott össze, és a tapasztalatok szerint erre csak szélsőséges esetekben kerül sor.
- Gyorsabb és pontosabb kereső, bár még vannak fals találatok és hibák a rendszerben.
- Szinte 100%-osan kompatibilis a vistás alkalmazásokkal, de rendszerint az XP-s és az annál régebbi programokat is gond nélkül futtatja.
- Végre frissült a WordPad, a Paint és a számológép is.
- Valódi multitouch (2-nél több pont érzékelése), ujjal való navigációra optimalizált kezelőfelület.
- A Libraryk bevezetése jó ötlet, a használhatóságuk idővel kiderül.
- Beépített Blu-ray (írás-olvasás) támogatás és képfájl-írási lehetőség CD/DVD-re.
- Beépített DivX, Xvid és H.264 kodekek a Windows Media Playerben.
- Nagyfokú automatizáltság a konfiguráció (pl. HomeGroup) és hibaelhárítás (Troubleshooters) területén.
- Már most elérhető a rendszergazdák fő eszközének számító Remote Server Administration Tools csomag, a Vista esetében erre majdnem a Service Pack 1 megjelenéséig várnunk kellett.
- A Flip 3D ablakváltóban végre nem tűnnek el a régen használt ablakok előnézetei.
Negatívumok:
- A kezelőfelület egyszerűbb lett, de az egyszerűség nem mindig jelent feltétlenül könnyebbséget is. Néhol meglepően ötletes, máshol teljesen abszurd megoldásokkal találkozhatunk. Csak azért nem érdemes átrendezni a dolgokat, hogy máshol legyenek. Több helyen semmi újdonságot nem találunk, csak bizonyos elemek máshol vannak, mint korábban.
- Az új tálca még finomításra szorul, a futó alkalmazások, és azok számának jelölése nem egyértelmű.
- A felhasználói felület kezelése egyáltalán nem magától értetődő és intuitív. Ez valahol természetes, egyszer mindent meg kell tanulni, de sokat segítene a dolgon az első indításkor egy képekkel, videókkal illusztrált bemutató anyag levetítése.
- A Windows Media Player 12 jelenlegi formájában kész katasztrófa. Látszik, hogy jó irányba indultak el a fejlesztők, de még messze vannak a céltól.
- A mappanézetek még mindig hajlamosak elállítódni és összevissza változni. Hihetetlen, hogy ezt ennyire nehéz megoldani.
- Még mindig túl sok az újraindítás. A programok telepítői talán már csak megszokásból kérnek – többnyire fölöslegesen – újraindítást, de sajnos még nagyon kevés olyan program jelent meg a piacon, mely kihasználja a Vista óta elérhető Restart Manager szolgáltatást. (Ilyen például az Office 2007.) A következő lépés a Windows Update újraindítás nélküli működése lehetne, a frissített modulokat menet közben is újra betölthetné a rendszer.
- Azzal, hogy elrejtjük a tálcaikonokat, nem szüntetjük meg a káoszt, csak besöpörjük azt a szőnyeg alá. Itt persze számolni kell a visszafelé kompatibilitással is, sajnos kár volt hagyni, hogy a programozók ennyire elkényelmesedjenek az értesítési terület használatát illetően.
- Még mindig nincs „Always on top” (mindig legfelül) gomb az ablakokon, pedig már hosszú-hosszú éve kéri ezt a funkciót a közösség.
- A fájlmásolás sebessége sokat javult a Vista eredeti kiadása óta, de még mindig lenne mit gyorsítani rajta, különösképpen a hálózaton keresztül történő adatátvitelnél.
- Még mindig túl nagy helyet foglal a rendszer. Valamivel jobb a helyzet, mint a Vista esetében volt, de 10–12 GB bizony még a mai merevlemezméreteknél is sok. (Itt persze megint sokat vet a latba a visszafelé kompatibilitás megőrzése.)
Publikálás dátuma: 2009.01.13.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Elárverezhetik VV Éváék házát
A frankhiteles hírességek is bevallják, egyre nehezebben tudják fizetni a részleteket. VV Éva, Anikó és Dopeman is nagy bajban van.
(RTL Klub)
A frank árfolyamának emelkedése bizony még azokat is rendkívül...
Elárverezhetik VV Éváék házát
A frankhiteles hírességek is bevallják, egyre nehezebben tudják fizetni a részleteket. VV Éva, Anikó és Dopeman is nagy bajban van.
(RTL Klub)
A frank árfolyamának emelkedése bizony még azokat is rendkívül...
A 2010-es költségvetésben lévő feszültségek nagyobb része már az új kormány intézkedéseiből fakad, a társasági adó csökkentése, a MÁV költekezéseinek növelése a szárnyvonalak újranyitásával vagy éppen a...
A 2010-es költségvetésben lévő feszültségek nagyobb része már az új kormány intézkedéseiből fakad, a társasági adó csökkentése, a MÁV költekezéseinek növelése a szárnyvonalak újranyitásával vagy éppen a...
A harmincéves, Georgiában élő Amy Kernt évekig kezelték különböző pszichiátriákon, miután súlyos skizofréniát állapítottak meg nála. A kényszerképzetekkel és személyiségzavarral küzdő nő az erős gyógyszerezés ellenére...
A harmincéves, Georgiában élő Amy Kernt évekig kezelték különböző pszichiátriákon, miután súlyos skizofréniát állapítottak meg nála. A kényszerképzetekkel és személyiségzavarral küzdő nő az erős gyógyszerezés ellenére...
Határ Győző: Éhes disznó
a disznó álma: makk a tölgyerdõben
s boldog-röfögve õ alatta hempereg
ám ennyi felzabálhatatlan makk merõben
agyrém: az álom makkja hull-potyog-pereg
az élet õnéki oly sokkal adós
...
Határ Győző: Éhes disznó
a disznó álma: makk a tölgyerdõben
s boldog-röfögve õ alatta hempereg
ám ennyi felzabálhatatlan makk merõben
agyrém: az álom makkja hull-potyog-pereg
az élet õnéki oly sokkal adós
...
A Veterán 2006. novemberi számában bemutattunk egy burkolt Pannóniát, amelyet egy hivatásos restaurátor újított fel, finoman fogalmazva kissé felületesen. Azután ez a TLB bekerült az Old Motors műhelyébe, és három hónap alatt kívül-belül valóban...
A Veterán 2006. novemberi számában bemutattunk egy burkolt Pannóniát, amelyet egy hivatásos restaurátor újított fel, finoman fogalmazva kissé felületesen. Azután ez a TLB bekerült az Old Motors műhelyébe, és három hónap alatt kívül-belül valóban...
Egyáltalán nem beszél egymással évek óta Sebestyén Balázs és az édesapja - a rádiós az elmúlt fél évben sem enyhült meg, amióta megszületett a kisfia. Nagyapja még egyszer sem vethetett pillantást a kis Benettre. Azt is a rádióból tudta...
Egyáltalán nem beszél egymással évek óta Sebestyén Balázs és az édesapja - a rádiós az elmúlt fél évben sem enyhült meg, amióta megszületett a kisfia. Nagyapja még egyszer sem vethetett pillantást a kis Benettre. Azt is a rádióból tudta...
A magyarok a második helyen állnak a csoportjukban
Megérkeztek a vendégek, edzés az Üllői úton
Vasárnap délután megérkezett Budapestre a magyar labdarúgó-válogatott szerdai világbajnoki selejtezős ellenfele, Málta együttese.
Az előzetesen nevezett játékosok...
A magyarok a második helyen állnak a csoportjukban
Megérkeztek a vendégek, edzés az Üllői úton
Vasárnap délután megérkezett Budapestre a magyar labdarúgó-válogatott szerdai világbajnoki selejtezős ellenfele, Málta együttese.
Az előzetesen nevezett játékosok...
Szuperszexbajnokság
A jó szex pozitív hatásaival mindannyian tisztában vagyunk, és kellő nyitottság esetén számtalan lehetőségünk kínálkozik a továbbfejlődésre is.
Bumm. Bumm. Bumm. Bumm-bumm-bumm. Bummbummbummbummbumm… és még sok-sok kifogyhatatlan bumm....
Szuperszexbajnokság
A jó szex pozitív hatásaival mindannyian tisztában vagyunk, és kellő nyitottság esetén számtalan lehetőségünk kínálkozik a továbbfejlődésre is.
Bumm. Bumm. Bumm. Bumm-bumm-bumm. Bummbummbummbummbumm… és még sok-sok kifogyhatatlan bumm....
Mi vitt téged Budapestről Bajára?
Geszti Péter: Húsz lovas indult vasárnap a Bácska Vágtán, a Nemzeti Vágta első előfutamán. Még a legkisebb falvakból is eljöttek, egy-egy falut több lovas képviselt. Lány nyert, mondanom se kell. A települések szakácsai helyben...
Mi vitt téged Budapestről Bajára?
Geszti Péter: Húsz lovas indult vasárnap a Bácska Vágtán, a Nemzeti Vágta első előfutamán. Még a legkisebb falvakból is eljöttek, egy-egy falut több lovas képviselt. Lány nyert, mondanom se kell. A települések szakácsai helyben...
Mocsáriantilop született Budapesten
Független Hírügynökség
| 2009. február 19., csütörtök 13:55 | Frissítve: 43 perce
Magyarországon először...
Mocsáriantilop született Budapesten
Független Hírügynökség
| 2009. február 19., csütörtök 13:55 | Frissítve: 43 perce
Magyarországon először...