Nincs is annál bosszantóbb, mikor reggel munkába menet fél órát még az autó beindításával kell vesződni, köszönhetően a mínusz tizenfokos éjszakáktól megviselt akkumulátoroknak. Habár a legtöbb akksit már úgy árulják, hogy az a fagypont alatti hőmérsékletet is jól állja, átlag 4-5 évig, néhány apró trükkel magunk is csökkenthetjük annak esélyét, hogy autónk cserben hagyjon.
A német autószövetség, az ADAC statisztikái szerint a "sárga angyal" segítségére az esetek többségében azért van szükség, mert az indító akkumulátor felmondja a szolgálatot, méghozzá teljesen új autók esetén is.
Soha ne hagyjuk például az akksit teljesen lemerülni, mert az csökkenti az élettartamát. Bár mondani könnyű, ne hagyjuk bekapcsolva a lámpát, vagy a rádiót, mikor elhagyjuk az autót.
Mivel télen az autó áramigénye jóval magasabb, köszönhetően a világításnak, az ablaktörlésnek, a fűtésnek, a hátsóablak fűtésnek, vagy akár az ülésfűtésnek, ezért indítás előtt érdemes ezek mindegyikét kikapcsolni, és csak egyesével használatba venni őket, és amint nincs rá szükségünk - például a hátsó ablakon már megfelelően kilátunk - azonnal kikapcsolni őket.
Ha külső segítséggel tudnánk csak beindítani autónkat, mindenképp futtassuk a járművet legalább 30 percen keresztül, hogy az akkumulátor annyira átmelegedjen, hogy a generátorról vissza tudjon töltődni.
Különösen nagy hidegben, ha néhány napig nem használjuk autónkat, érdemes lehet kiszerelni az elemet, és száraz, fedett helyen tárolni azt. Nem jó azonban az sem, ha túl meleg helyen tartjuk, ugyanis
Ha nem zárt technológiájú akkumulátort használunk - azaz a telep tetején lecsavarható kupakok vannak - akkor ellenőrizhetjük a víz szintjét, melyet szükség esetén desztillált vízzel feltölthetünk. A ma kapható, teljesen zárt gondozásmentes (maintenance-free) ólomakkumulátornál nem lehet a sav szintjét és sűrűségét ellenőrizni.
Természetesen az akkumulátor működőképessége a használat során csökken. Ha az akkumulátor már nehezen tölthető fel, és hamar elveszíti a tárolt energiát, akkor bizony le kell cserélni.
Ha pedig már az autós elektronikai berendezéseknél tartunk, ellenőrizzük az izzókat, illetve a foglalatokat is, hiszen a befolyó víz nagy károkat okozhat. Menet közben télen sokkal gyorsabban koszolódik a lámpa, ezért időnként tisztítsuk le azokat is, hogy ne szenvedjünk nagy fényerő veszteséget feleslegesen.
$("img.popupimage").click(function(){
openImageWinPC($(this).attr("src"));
});
forrás:penzcentrum.hu
Publikálás dátuma: 2009.01.13.
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Jennifer Aniston nem javasolja első randihoz a koktélparadicsomot
2009.01.29. 16:55 - suze
A színésznőt új filmje, a He’s Just Not Into You kapcsán kérdezte az MTV News párkapcsolati kérdésekben, ő pedig felelevenítette pár randi-rémálmát. Személyes tapasztalatból tudja...

Kráter szelet
Hozzávalók
Tészta
25 dkg liszt
2 evőkanál kakaó
1 dl étolaj
1 dl tej
1 csomag vaníliás cukor
25 dkg cukor
5 tojás
1 kiskanál szódabikarbóna
Krém
6 dl tej
4 evőkanál cukor
2...
Kráter szelet
Hozzávalók
Tészta
25 dkg liszt
2 evőkanál kakaó
1 dl étolaj
1 dl tej
1 csomag vaníliás cukor
25 dkg cukor
5 tojás
1 kiskanál szódabikarbóna
Krém
6 dl tej
4 evőkanál cukor
2...
A Bika jegyében született ember, az a fajta ember, aki nem nyüzsög mindenütt, és akit nem öl meg a kíváncsiság, sem a szenzáció. Természetesen érdeklődő ember, mint mindenki. Azonban elsősorban kitűzött célja érdekli, és afelé halad. Gondolkodásmódja...

Réges régen, a tv hőskorában esténként még a nők olvastak fel esti mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollegát kérték fel a mesemondásra.
- Szervusztok, gyerekek! - köszönt illendően...

Nagymama, nagypapa
Idős házaspár gyémántlakodalmat tart. Este úgy döntenek, hogy szeretkezni fognak.
Néni bemegy a fürdőbe, hogy kicsit előkészítse magát.
Döbbenten nézi, hogy tiszta ősz a szőre és gyorsan befesti feketére majd befekszik az ágyba.
Az öreg is kimegy a...

Menetpróba: Skoda Superb
A Superb 2001-es újjáéledése jelentette a Skoda visszatérését a nagyautós szegmensbe, amit egyértelmű siker koronázott, hiszen a bevezetés óta 130 ezren döntöttek mellette. Most itt a következő generáció, amely sok tekintetben túlmutat...

if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(35756,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); [AD]
if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(35756,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); [AD]
- Mi történt velem? - dünnyögi a műtét után magához térő beteg.
- Baleset érte, és megoperáltuk.
- Tehát most kórházban vagyok?
- Igen, nagyobbrészt!
- Doktor úr, nemsokára eljön Önhöz a feleségem az öreg macskánkkal. Legyen...

Az életfogytig tartó kényszermunkán kívül pénzbüntetésre is ítélték Szenegálban azt a három magyart, akik 2006-ban terepjárójáért megfojtottak egy helyi taxisofőrt. A három férfi, aki a vád szerint zsoldosnak akart állni, az áldozat...

Kimondott szerencsénk van Farkas Misivel, akit a Nyíregyháza határában álló Lukoil benzinkútnál szólítunk le, hogy útbaigazítson Kemecsére. Farkas Misi nem csak a Kemecsére vezető utat ismeri, hanem Sárkány Öcsit is. Jobban mondva őt csak ismerte, mivel...